Milyen kiút létezik még? Hamarosan itt a vége a történetnek?

Nem tudom mi fog történni, de nagyon az az érzésem, hogy elértem az út végére, és nincs tovább.

Minden létező területen vagy zsákutca, vagy "az út vége" érkezett el. Kezdek teljesen szétesni agyilag is, fizikailag már megtörtént, lelkileg pedig sokkal korábban sor került erre. Nem élvezek semmit, nem maradtak vágyaim (ami meg mégis, az nem elérhető), álmaim sem. Célok szintén nem. Anyagilag kilátástalan helyzetben vagyok (tudom, én csesztem el nem okolok senkit), az életem nagyobb szar volt. Az utóbbi pár év pedig a semmilyenség állapotában leledzett, minden csak úgy megtörténik, de se célja, se értelme nincs. Csak eltelik. Valahogy.

Nem nagyon vannak ismerőseim, képtelen vagyok kötődni bárkihez is, mesélni magamról vagy bármi egyéb. Az alvási szokásaim iszonyat hektikusak, vagy csak altatóval megy, vagy magától alszom 12-14 órát. A szegénység egyre inkább sújt, nincs reális kiút. A nyár konkrétan egy haldoklás lesz megint, fizikailag fájdalmat érzek egész nyáron a melegtől, alig bírom ki.

Nem érzek örömöt. Semmi iránt, pedig keresem. Nagyon-nagyon ritkán a távolban érzem, de az se olyan már mint mondjuk 2 éve. Erről nem tud senki, vagy leszarnak vagy eltettetem, hogy "minden rendben". Nem is tudnám elmesélni a problémáim, mert tudom hogy úgysem érdekel senkit. Ezt is minek írom itt le? Nem tudom. A kétségbeesés. Talán csak ez. Az utolsó karcsapások az elsüllyedés előtt. És a a fura, hogy nem érzem szomorúságot sem. Éhséget sem, csak azért eszem egy ideje, mert kell vagy mert boldog szeretnék lenni (nem jön össze), de mivel alapból kövér vagyok, így még nem tűnt fel senkinek a dolog. Iszonyat nehéz normálisnak mutatkozni, eljátszani, nem feladni, kibírni még egy napot, de nem tudom. Nyáron ez nem fog menni. Mindegy. És nincs miben reménykedni, nincs mire várni, nincs az hogy "majd kibírom és majd jobb lesz, ami nem öl meg az megerősít". Én ezt most nem tudom érezni. Ugyanolyan szar lesz minden, ez nem egy mese ahol csoda történik és megmenekülök. Saját erőből pedig eddig nem sikerült. Túl kevés vagyok, túl gyenge vagyok. Csak ne húzódna el ilyen hosszasan ez a dolog. Mi rosszat követtem el, hogy ennyi kínzást érdemlek? Tudom, sok hibát elkövettem, de most még 50 év büntetés? Ez így nem fog menni.

"Vicces", de régen nem tudtam elképzelni milyen "sikítva ébredni", milyen nem érezni semmit, milyen érzés ennyire elszigetelődni, milyen állandóan arra gondolni, hogy "legyen már vége". És ez csak rosszabb lesz az elmúlt 1 év mérlegéből kiindulva.

Szeretném újra jól érezni magam. Magam mögött hagyni ezt az egészet és szabadnak érezni magam. De tudom, ezt nem érdemlem, ehhez kevés vagyok. Segítség...