Elköltöznek a szomszédaim, szétesek, mit tegyek?

Attól hogy sírsz,attól még elmennek.

Nem sok értelme van.

Egyáltalán mitől félsz?

Fiú vagy vagy lány? Hány éves vagy? Hol laksz?

Valamit írj magadról, mert ilyen kevés infó alapján még tanácsot sem nagyon lehet adni.

Többes számban írsz, akkor nem egyedül laksz, nem?

Van valami valami szakmád, végzettséged, vagy tanulsz valamit? Elég értelmesnek tűnsz. Valahogy nyitni kellene a világ felé, nem könnyű, kis lépésekben érdemes haladni, de nem reménytelen, főleg a te korodban. Kell valami napirendje legyen az embernek, munka vagy tanulás. Ott emberek között lennél, akikkel lehet ismerkedni.

Sajnalom, hogy az anyukad nem latta meg, hogy segitsegre szorulsz. Nem bolond vagy, csak egy szerintem konnyen diagnisztizalhato lelki zavarban szenvedsz, amire letezik gyogyszer es terapia is. Egy nagy lokest adna, ha elkezdodne a feltarasa a bajaidnak, es eloszor is a sajat szemedben helyedre kerulnel.

Meg kell tenni az elso lepest. Ha a csaladod passziv vagy nem tamogatna, akkor egyedul, titokban. Jo esetben haziorvosi beutaloval.

Abból szűrtem le, hogy helyesen írsz és összeszedetten, választékosan fogalmazol. Ez egyben arra is utal, hogy gondolkodni is képes vagy, ami egy elég komoly fegyver a kezedben, ezt mindenképp érdemes felismerned és tudatosítanod magadban. Attól, hogy csak 8 általánosod van, nem leszel kevésbé intelligens, a lehetőség ugyanúgy ott van benned, hogy kezdj magaddal valamit. Kissé lehangoló lehet, de okosabb nem leszel egyetemi diplomával a kezedben sem, csupán képzettebb, ami leginkább azért hasznos, mert akkor mások elhiszik, hogy intelligens vagy és akkor szívesebben alkalmaznak.

Valahogy ki kellene nyitnod kicsit az életed, mert ha bezárkózol, akkor egyre csak gyengülsz majd és egyre nehezebb lesz kitörni ebből, végül teljesen benne is ragadhatsz. Sok felnőtt ember járt így, hogy bezárkózva élnek és nem mernek kimenni már a boltba sem, csak nem nagyon reklámozza senki, akinek ilyen van a családjában, de sokan vannak, csak én három ilyen emberről tudok az ismeretségi körömben. Ismeretes, hogy menekülés közben nő a félelem és az is, hogy a félelmen csak bátorság lehet úrrá. Ahol nincs félelem, ott a bátorság sem jelenhet meg. Ahol a félelem, ott a kihívás. Aki nem fordul szembe a félelmeivel, azt a félelmei sarokba szorítják és csapdába esik.

Kis lépésekkel érdemes kezdeni. Én azt tanácsolnám, hogy folytasd a sulit, akármilyen sulit vagy tanfolyamot, ha másképp nem megy, akkor estin és keress valami munkát, mindegy mit, csak legyél emberek között és legyen valami, ami fix napirendet jelent. Vállalj el akármilyen munkát, árufeltöltés, takarítás, akármit, akármennyiért. Majd később továbblépsz, de valahol el kell kezdeni és ezen a ponton többre mész és egy kis sikerrel, mint egy nagy kudarccal. Ezek a lépések, további lehetőségedet fognak kinyitni, most még nem tudod mit, de fognak. Ha elindulsz valamerre, tisztábban látsz majd. Ahol most vagy, onnan nem látni semmit és ha ott maradsz, ez nem is változik.

Mindezt azért írom le, mert én is introvertált és különc vagyok és én is rohadtul el voltam veszve a te korodban és nem tudtam, hogy hogyan tovább. Javaslom, sose mérd magad az extravertáltakhoz (“menő lányok”), ez téves hozzáállás. Ha az ő mércéjükkel méred magad, mindig alulmaradsz, de nem mert kevesebb lennél, hanem mert rossz mércét alkalmazol magadra. Az introvertáltaknak van saját mércéje is, esetleg olvasd el Susan Cain-től a Csend c. könyvet (angolul jobb: Quiet: The Power of Introverts in a World That Can't Stop Talking). Ez segíthet orientálódni. Keresd az introvertáltak társaságát, elsőre kevésbé tűnnek érdekesnek és a bizalmukat is nehezebb megnyerni, viszont mélyebb kapcsolat alakítható ki velük és sokszor kiderül, hogy igazából nagyon is érdekes emberek, csak nem raknak ki mindent egyből a kirakatba.

Ismertem néhány nagyon zárkózott, különc embert is, láttam, ahogyan alapvetően jó képességű emberek engedve a félelmeiknek bezárkóztak és most negyvenhez közeledve a szüleik tartják el őket, de láttam olyat is, hogy egy nagyon zárkózott, törékeny, félénk, halk szavú lány jött a munkahelyünkre, aki fél másodpercnél tovább nem volt képes senkinek a szemébe nézni, de nem zárta be az életét, hanem küszködött és próbálkozott és most több nyelven beszél és külföldön végez irodai munkát igen jó pénzért.

Sokféleképpen végződhet a sztorid. 20 évesen még jól alakítható az ember pályája, később egyre szűkül a mozgástér. Ne becsüld le magad, erősebb vagy, mint gondolnád, az emberek hihetetlenül szívósak, te is, csak talán még nem kerültél olyan helyzetbe, amiben ez megnyilvánulhatott volna. Olyan helyzetben tud megnyilvánulni, mikor nincs lehetőség menekülőre fogni. Tedd ki magad ilyen helyzeteknek és meg fogsz lepődni, mire vagy képes és hova fejlődsz.

Nem könnyű persze és lesznek kudarcok. Akinek soha nem vall kudarcot, az túl alacsonyra rakta a rakta a lécet. Nem arról szól a történet, hogy nem szabad kudarcot vallani. Hanem arról, hogy mennyire menő már, ha az ember a kudarcok ellenére is újra és újra feláll és folytatja. Ha esetleg látsz egyszer egy ilyen embert, aki minden kudarc után feláll és küzd tovább, figyeld meg magad, mit érzel. Az ilyen viselkedés tiszteletet ébreszt, legyen szó bármilyen nyomorult, ostoba, kisemmizett emberről, mert az minden élőlényben közös, hogy az élete küzdelem, ezért ezt mindenki érti. Gondolj bele, milyen menő lenne, ha magadra is így tudnál nézni.

Azt mondod feleslegesnek érzed magad. Durva dolognak tűnhet ilyet mondani, de lehet, hogy az is vagy. Én is az voltam. Alapesetben mindenki haszontalan, hasznossá saját magát tudja tenni az ember, azzal, hogy dolgozik, vagy tanul valamit, vagy valamilyen szolgálatot vállal. Ha részt veszel az életben, kerülnek majd barátok is. Vannak mások is a szomszédokon kívül, csak még nem találkoztál velük.