A depresszió, a személyiségzavarok es a szorongás/kenyszerbetegseg kialakulása szerintetek mennyire múlik a genetikan, életkörülményen, gyerekkori traumákon, es a saját vilagnezeten?

99% családi minta szerintem. Ott kezdődik, hogy tervezett gyermek voltál e? Milyen körülmények között volt anyukád terhes veled? Mennyire volt stresszes az élete, mennyire volt biztonságos?

Milyen gyermekkori traumák értek téged? Törődtek veled érzelmileg, fizikailag? Volt e az életedben legalább egy felnőtt, aki biztonságot, szeretetet, törődést nyújtott a számodra? Beszélhettél e valakinek a félelmeidről, kifejezhetted a dühödet, haragodat? Az önbántalmazó gondolatok a befelé irányuló düh jelei. Ilyen a vagdosás, az anorexia, bulémia, alkoholizmus, drog, gyógyszer függőség, az elszigetelődés a társas kapcsolatoktól, mazochista kapcsolatok, öngyilkos gondolatok, öngyilkosság stb. Minden amivel bánthatom magam.

Ezek a gyermekkori traumák Ptsd-t vagy C-ptsd-t okoznak. Ebben profi szakember tud segíteni.

"neki soha nem volt szüksége szakember segítségére, bar a gyereknevelesről fogalma sincs az biztos es képtelen felém érzelmet kimutatni, ellenben mások fele nagyon is... "

Anyukádnak szinte biztos, hogy szüksége lett volna segítségre egy olyan múlttal, amit leírtál.

Most gondold végig, milyen érzéseket, nevelést, szeretetet, problémamegoldó képességet tanultál egy olyan anyától, aki az érzelmeit a gyermeke irányába nem tudja kifejezni? Ha ő nem tanította meg neked, akkor te honnan tudhatnád hogyan kell érezni vagy egyáltalán szabad e érezni barmit is? Ugyanúgy magadba fojtod az érzelmeidet ez egy szülői minta vagy séma. Például a dühkitörések attól vannak, hogy a sok elfojtott érzelem egyszer utat enged magának és az ember már nem tudja kontroll alatt tartani a feszültséget és vagy kifele tolom és a falhoz vágok egy tányért vagy elakarom pusztítani magam, mert nem szabad érezni, hogy dühös vagyok. Érzelem szabályozás, amit gyermekkorban tanulunk meg jóesetben. Ha ez kimaradt, akkor felnőttként vagyunk kénytelenek. Nem könnyű, de megcsinálható. De felfoghatod tanulásnak is. Túlélő vagy, aki ennyi mindent túlélt az egy erős ember.

Nem rég voltál itt ugyanezzel, csak más szavakkal írtad le. Ha sokszor kiírod, akkor az segít? 30% öröklött hajlam, 30% gyerekkor/rossz élmények, család, 60% a saját hozzáállásod. Ha egész nap ezen sopánkodsz, akkor már magadnak okozod a depit, nem anyád, apád, gyerekkorod. Túl kéne ezeken már lépni, és vállalni a felelősséget a saját gondolataidért. Persze lehet pszichológushoz szaladgálni, gyógyszereket szedni, bújni az internetet, de a szomorú (vagy inkább örömteli) helyzet az, hogy csak saját magadat tudod kihúzni ebből. Másnak is volt rossz gyerekkora, stb, csak akik felismerték a fentieket, azok változtattak a hozzáállásukon, pl elkezdtek sportolni, tanulni, kimozdulni a szobából, társaságba járni, hobbikat űzni, stb, stb.

Ezeken gondolkodj el egy kicsit, két nyafogás között.

4# Miért ne írhatnak ki 2x a kérdést? Nyilván megoldást keres. Azt meg jobb ha tudod, hogy minden trauma mindenkire másképp hat. Minden embernek más a tűrőképpessége és lehet, hogy, ami neked segített az neki nem negoldás. Ez teljesen egyéni.

Volt nálunk a faluban egy 17 éves jóképű srác, értelmes, intelligens gyerek volt egy szerelmi bánat miatt a vonat alá ugrott. Aztán van aki egy szerelmi bánat miatt elmegy a kocsmába és leissza magát aztán valaki sírdogál valaki kibeszéli magából valaki elfojtja és úgy csinál, mintha nem történt volna semmi, de belűl üvölt és kifelé mosolyog és erőből elmegy súlyokat emelgetni vagy lefutja a maratont... Lehet a sport is elterelés, kényszer..erőből nem lehet jobban lenni.

Van egy jó könyv Orvos Tóth Noémi Örökölt sors

Ebből sokmindent megérthetsz.