A tudatosság/belátás egy pont felett előidézi a cselekedeteket is?

1,

Azért mert több évtized alatt jutottam ide, ahol most vagyok.

Sajnos alaphangon is több év kéne ahhoz is hogy eltüntessem a szár kupacot amit a hosszú idők alatt létrehoztam.

A megoldásban egyszerűen nem tudok gondolkodni. Mindig azt tudom elképzelni csak hogy ez hová vezet. (Pl hogy hajléktalan leszek, és éhen halok, vagy megfagyok.)

Sok mélypontot átéltem már, és az az érdekes hogy ha látom is hogy törvényszerűen jönnek majd az újabbak - abban reménykedem hogy egyszerűen csak egyszer vége lesz.

Azt nem tudom elképzelni hogy össze szedem magam, és olyan életet kezdek el élni - amilyet valójában kéne.

Tehát ha számomra nincs olyan mélypont/szenvedés ami miatt változtatnák - akkor még több belátás kell. (Gondolom én.) Hiszen lehet valamiket még mindig nem vettem észre - és ha sikerülne, akkor abból végre az következne hogy elszánnám magam a változtatás mellett.

Szóval azért haladok tovább lefele, mert a tudatom erre az irányra van kondicionálva.

Ezek a legújabb kifogásaim :)

Egyébként lövésem sincs, miért nem teszek semmit.

Félek a változástól, és hogy felelősséget kelljen vállalni az életemért.

Bár ha megfordítom ezt az egészet - akkor pont az van amit akarok.

Egy lecsúszott, hajléktalan, drogfüggő akarok majd lenni pár éven belül. (Mert ez az út arra vezet..)

És ezt tudatosan akarom megélni. Tudatosan akarok beleborulni az árokba.

Érdekes hogy mik vannak..

5,

Jó akkor nekem még nem fáj eléggé! Tudatosan megyek bele a további fájdalmakba/szenvedésbe - és kíváncsian várom - hogy lesz-e olyan pont ahol majd el tudom magam határozni? Vagy előbb döglök-e bele az utamba. A tehetetlenségembe.

Erre csaj a jövő adja meg majd a választ.

Addig is tovább gyakorlok hogy még tudatosabb lehessek. Nem baj az ha látom - mi - és miért történik.

A visszarendeződés nekem a nagy bajom. Az hogy próbálom megváltoztatni a tudatom/elmém - de ez nem tud tartós maradni. Egyszerűen visszarendeződik a korábbi megszokott (negatív) állapotába.

Most ez is lehet csak egy kifogás, de ez jelenleg a fő akadályom.

Viszont ha ez miatt nem tudok lépni - akkor csak sodródhatok tovább. Ez az univerzum, az élet törvénye...

8,

Igen. Azt érzem hogy belül üres vagyok, jelentéktelen. Így nem túl sok értelme van bárminek is..

Azt is érzem hogy valami hiányzik. Ezt fogom keresni. Ha sikerül megtalálnom, akkor még bármi is lehet. Lehet hogy csak ezen múlik minden.

Nemrég arra jutottam hogy csak az akaraterő hiányzik belőlem. Viszont ez az "akaraterő" egy rövid időre megvolt. Addig úgy éreztem hogy ez volt az amit végig kerestem. Viszont ez eltűnt. Azóta megszűnt. Ha ez lett volna az fontos dolog ami kellett - akkor biztos nem tudott volna csak úgy eltűnni.

Enélkül pedig egy üres váz ami vagyok. Egy gondolathalmaz, ami valószínűségek alapján működik. Ehhez aztán jönnek érzelmek is, de már ezek is eléggé kiszámíthatóak. Az egész személyiségem ilyen belső szokási mintázatok alapján létezik. Nem akar semmit. Nincs mögötte erő. Mégis teljesen negatív módon működik - mert így szokta meg.

Kb én nem akarok semmit - és a világ sem akar tőlem semmit.

Nincs meg önmagamban valami. És ezt a valamit meg kell találnom, mert enélkül nincs értelme az egésznek.

Viszont ha ami még hiányzik az bennem van - akkor ehhez még jobb tudatosság/belátás kell. Hogy megtaláljam..

De amíg nincs meg, addig csak sodródhatok az árral. Ez is keserűséggel tölt el. Mert úgy tűnik hogy nincs megoldás erre az egészre.