Mi lehet a baj?

Lehet, hogy sosem volt kedve ilyen társasági dolgokhoz, csak eddig muszáj volt az élet kötelességei miatt részt venni bennük.

Én 30 éves vagyok, de már 15 évesen konstantáltam magamban, hogy a mai társadalom egy kalap szar és sok szokása csak egy felesleges ál-idillt tart fent.

Itt vagyunk olyan fejlett technikával meg bőséggel, amit akár 100 évvel ezelőtti őseink mágiának vagy isteni áldásnak tekintenének, mégis arra használjuk mindezt, hogy háborúzzunk, konfliktusokat keressünk és tartsunk fent, egyre pörgősebbé, stresszesebbé téve az életünket.

A legjobban a 60-as, 70-es évekbeli hippik életfilozófiájával értek egyet, ahogy az anyukám is, aki még a 60-es évek végén született.

Nagyon rendesek vagyunk szerencsétlen emberekhez az utcán, és fenntartunk egy szűkebb baráti társaságot, akikkel kölcsönösen segítjük egymást, és nagyon bensőséges, intim dolgokat is megbeszélünk, de úgy társadalmilag, politikailag csak a negatívumot látjuk mindenben, és igyekszünk kizárni ezeket, mert csak stresszt okoz.

Lehet, hogy a lányod is egy hasonló felfedezést kezd tenni, mivel most, hogy nem kell annyira hangyabolyban élnie, mint a vírus előtt, több ideje van, akár önkéntelen önreflexióra, életről való meditálásra.

Én még tini vagyok, és a bátyám épp olyan zárkózott mint a kérdésben említett lány, és azt hiszem ő is, és én is gyűlölném ha a szüleim pszihológushoz vinnének.

De egyébként a nagyokosok azt mondják, hogy tinikorban előfordul, hogy rosszkedvű vagy, zárkózott, mert ez egy nehéz időszak. Én nem tudom, mivel még nem vagyok túl rajta, de azt tudom, hogyha a szüleim azt kérnék, hogy osszam meg a titkaim egy ismeretlennel, akkor nem szólnék egy szót sem, és dühös lennék rájuk. És valószínűleg megrontaná a kapcsolatunkat.