Magyarázza már el nekem valaki, hogy ez most akkor depresszió vagy csak sinránkozás és lustaság?

Párom állandóan azzal rág, hogy semmi sem okoz neki örömet, semmi sem jó, mindennel is tele a töke, mindenhol meg kell felelni itthon, a munkán és még én is ha haza jön a gyereket a nyakába varrom így semmi szabad ideje nincs (ami nem teljesen igaz, mert a gyerek szinte örömében sír minden nap ha munka után meglássa az apját, mert nagyon szereti, max egy órát csüng rajta aztán talál más elfoglaltságot és már 8-kor alszik). Különben sem csinál semmit a szabadidében, csak sport rovatot olvas és böngész a neten.

Már többször beszéltünk erről és mindig az a vége, hogy én őt nem értem meg és nem támogatom, mert nem tudom milyen az a depresszió. Hiába próbálom rá beszélni, hogy csináljon valamit ami örömet okoz menjen sétálni, kocogni, bicózni, haverokhoz mindenre van kifogása. Mert hogy neki ezt mind nehéz megtenni mert hogy depis. Régen focizott amit nagyon szeretett, most azt sem csinálja mert állítólag fáj a lába és a válla (dokihoz nem akar menni, vagyis volt de küldték volna röntgenre, azt pedig nem csinál mert káros 🤯) Mondom ok, akkor menjen vissza a pszichológushoz, oda sem akar (járt egy jó darabig, aztán jött a covid), vagy szedjen antidepressant - azt sem akar mert hogy sok a mellékhatása. Mégis hogy tudnák egy olyan valakit támogatni, akinek mindenre van kifogása. Ha ezt szóvá teszem rögtön azt mondja nem értem meg, mert ő depis. Szerintem pedig nagyon be van kényelmesedve és lustulva, jobb sírni a másikat hibáztatni, hogy nem támogatja minthogy felemelni a seggét és valamit csinálni. Ezt többször mondtam már neki, minden alkalommal nagyon fel húztam vele és aztán hozzám sem akart szólni. Már nagyon ki akaszt. Egyszerűen fogalmam sincs róla mit tehetnék én azért, hogy ő jobban érezze magát.