Mi tévő tudok lenni ebben a helyzetben, amikor a szüleim és a rokonom semminek se tudnak örülni?

Rövid és velős leszek. Adottak a szüleim és egy rokonom (anya testvére). Ő vállalkozó, elég jó pénz van ebben, viszont anya és apa napi 10-12 órát dolgozik, ami brutálisan sok. Hétvégén meg egy napot a hétvégi házunknál töltenek (kertészkedés stb), másik napot még mamaménál (ott is a kertben). Legtöbbször anya már ki van purcanva, hazaér esténként, gyorsan főz még és megy a hétvégén is nagybátyámmal együtt.

Mindig azt mondják, a pénznek és a vállalkozásnak ára van, de ők sose költenek magukra egy vasat sem, megjegyzés én és tesóm se herdáljuk el.

Kaptunk lakást Pesten, mindenünk megvan. Én ugye Pesten tanultam most fogok júniustól elkezdeni dolgozni. Közbe lett barátnőm végre valahára, hihetetlenül örülök. Nyilván azóta kevesebb időt tudok hazamenni és segíteni szüleimnek, így Budapestről, mivel ők az ország nyugati felében laknak.

Viszont, amire rájōttem, hogy hihetetlenül nem képesek semminek sem örülni, folyamat a pénzről és a munkáról beszélnek, s hogy egy szenvedés az élet, s ezt gyakran a fejemhez vágják. Legszivesebben ők befejeznék az egész vállalkozást a francba, és csak lennének. Lazítás kizart dolog náluk, és folyamat cseszegetnek engem. Eddig a munkakeresés miatt (covid miatt most nem volt egyszerű, így a mester diploma megszerzése után se). De lett helyem, viszont úgy érzem még se örülnek neki...

Ő szerintük velünk egész életünkben kiszúrnak az emberek az üzleti életben és a sima életben is, mindenki átver, folyamatos idegfeszultsegbe vannak a napi 12 óra miatt, de ugye ebből van pénz, lakás, befektetés stb.

Én egy kicsit próbálom élvezni az életet, barátnőmmel, az ő szüleivel csinálni néha dolgokat, számomra ez tōk új dolog. Fel éve mondjuk nekik, hogy jöjjenek fel Pestre, hogy a barátnőm szüleivel megismerkedjenek, beszélgetés, de ők nem érnek rá, nem úgy vannak ők, mint aki napi 8 óra meló, meg hogy szabad a hétvégénk stb. A gyötrelem a szenvedés, ez az élet ő szerintük, és ez nagyon elszomorít engem, így 26 évesen. Alapból rendes, jószívű, tisztességes emberek, de amikor havi szinten fel hívnak, vagy élőbe lelki terrorizálnak, az borzasztó érzés!

Hogy majd megtudom mi az a szenvedés, és gyötrelem az életben stb...