Hogy lehet személyiségzavarral élni?

Súlyos személyiségzavarom van. Írtak már a leletekre nárcisztikust, borderlinet és kevertet is, de egyik kategóriával sem tudom magam jellemezni. Viszont a tüneteim akkor is szörnyűek.

- Hibás önértékelés: régebben minden siker után átváltottam túlkompenzáló üzemmódba és egyáltalán nem tudtam magam tudatosan "visszarángatni" a földre. Ilyenkor 1-2 nap múlva szerencsére visszacsökkent az egóm (szándékosan nem önbizalmat írtam) nagyon alacsony szintre ami nekem még mindig nem jó, de legalább a környezetemből nem váltottam ki akkora ellenszenvet így.

- Egyáltalán nem tudom megvédeni magam, a belső ösztön is hiányzik belőlem ilyen téren. Hiába kritizálnak, kötekednek, dobálnak egyszerűen nem háborít fel, teljesen megszokott.

- Erős szégyenérzet. Szinte azt is szégyenlem, hogy vagyok. Ezért nincs profilképem se sehol és mikor a szülinapom közeledik már előre szégyenkezek, hogy most milyen kevesen fognak felköszönteni. Na meg, ha valamit nem tudok megcsinálni akkor is elég erős szégyenérzetem van, vagy ha kiderülne, hogy nem vagyok olyan okos, mint aminek beállítom magam akkor egy világ omlana össze bennem.

- Félénk viselkedés, minden emberi kapcsolat rémisztő nekem. Barátnő? Konkrétan rosszul leszek a stressztől, ha arra gondolok, hogy nekem egy párkapcsolatot kellene fenntartanom. Ezért barátaim sincsenek. Ha valaki ritkán munka/suli után is keres akkor a szégyen/szorongás érzés miatt vissza se írok, eleve elvágom magam minden ilyen helyzettől.

- Munkahelyi/iskolai konfliktusok. Minden úgy indul a beilleszkedésnél, hogy elkezdenek egyből kötekedni az erre hajlamos emberek velem, majd 1-2 évig tűröm és végül belül átváltok egy védekező/támadó üzemmódba és az eddigi passzív viselkedésem átcsap dühkitörésekbe, beszólogatás félékbe (ezt egy félénk emberhez képest értelmezd) a támadók irányába és emiatt gyakran kerülök konfliktusba a velem szemétkedőkkel, de ilyenkor már minden mindegy alapon úgy sem érdekelnek a következmények. Mondjuk a másoknál alacsonyabb rendű vagyok érzés ilyenkor is beleszól a dolgokba és csak amolyan szolgalázadás lesz a dologból. Ebben az időszakban jelentkeznek a konkrét munkahelyi/iskolai gondok, ilyenkor akarnak mindenhonnan kitenni.

- Disszociálás. Ez főleg az előbb említett esetekkor jön elő, amikor valami nagyobb konfliktus helyzetbe kerülök. Olyankor néha teljesen elszakadok a világtól.

- Néha teljesen kivonulok lelkileg a társasági helyzetekből és hiába vagyok másokkal körülvéve, csak egy szomorú érzéssel telítve nézek kb maga elé és próbálom kizárni érzelmileg a körülöttem lévő világot. Ilyenkor úgy tűnhetek, mintha elbambulnék de egyáltalán nem így van.

Ennyi rizsa után: se barátaim, se családom, félek az utcára menni és mindenhonnan eljövök/kiakarnak rúgni és mindenhol basztatnak. Hogyan lehet így élni? Több terápián voltam, több szakemberrel dolgoztam együtt se semmi...