Borderline-osok, hogyan vagytok képesek kezelni az érzelmi viharaitokat?

Én is a videójátékokkal oldódtam fel, főleg rpg-kel. De sajnos már egy ideje egyáltalán nem köt le, ahogy az olvasás se. Formális csoportokban pl. nem annyira hatalmasodik el rajtam a „bpd” (suli, munka stb...), de ha barátokkal vagyok, akkor is ugyanolyan szharul érzem magam, nagyon ritka az, hogy „önfeledten” boldog vagyok, pedig szeretem a barátaimat. Gyógyszerek pár hónapig használtak, aztán max dózis növeléssel éreztem belőlük vmit, de inkább hagytam a fenébe őket. Most ami enyhít a helyzetemen, ha a háttérben legalább megy vmelyik kedvenc sorozatom. Ha nagyon kezdek szétesni, akkor inkább lefekszek aludni (ha tudok).

Jól esett ideig-óráig, ha valakinek el tudtam mondani, hogy min megyek keresztül, vagy szimplán megélhettem mellette az érzéseimet, de úgy vettem észre, hogy ebbe belefáradt a környezetem és ha vmi talit/eseményt visszautasítok és elmondom az okát, akkor azt kifogásnak ítélik meg.

Voltam rehabon, jártam pszichiáterhez stb... egy darabig jól éreztem magam (legalábbis azt hittem), így a környezetem is úgy állt hozzám, mint ha nem is lenne semmi bajom, aztán most, ha felhozom h nincs jó kedvem, akkor azt vmi mainstream szöveggel lekezelik (pl. biztos az időjárástól van rossz kedved). Azóta senkinek nem mondok egy rohadt szót se az igazi érzéseimről, mindig felfeszek vmi álcát az adott emberekhez/körülményekhez megfelelően. Valahogy ez által sikerült azt elérjem, hogy ilyenkor tudok funkcionálni mint egy átlagos ember, lehet h az miatt, ahogy az első válaszoló írta, hogy ilyenkor arra fókuszálok, hogy ne essek ki az elvárt szerepemből.