Miért érzem azt, hogy elszalasztott lehetőség lenne de utólag is tudom, hogy nem döntöttem rosszul de 7 éve kínoz?

7 éve nem kezdem el dolgozni egy gyakorlati helyemen iskola után, mert soknak tartottam a 3 műszakot (csak ez volt) és féltem attól, hogy máshogy kell utaznom meg féltem a túl korai kezdéstől (késés). A többi tanuló se maradt meg ott, volt hogy egy ideig ott dolgoztak de ők is sokallták a dolgot mint én ami néha ráébreszt lehet helyesen döntöttem. Persze ezeket ma már simán vállalám, de akkor túl fiatal és meggondolatlan voltam. Utólag rá 3-4 éve ismét adódott ott új lehetőség de ismét ezen okok miatt bénáztam, mentem volna simán felvettek, csak telefonon ezek után érdklődtem hogy lehet e máshogy és letette rám hogy nincs ilyen viszlát konkrétan akkor se jöttél, most ismét hezitálsz, miért kellenél nekünk...visszagondolva tényleg kinek kellenék ezek után de valamiért még mindig bennem van a szikra, hogy mivel ott tanultam így van még kis esélyem pár év múlva de elakarom felejteni mert lehet ha mostanában újra mehetnék oda vissza, kismegnyugvás lenne de ezt a 6 évet nem adja vissza. És ahogy nézegettem oda az útvonalat még mindig tartom magam, hogy túl messze van még lerövidített vonalon is, meg kb hajnali 2-kor kéne mindig kellnem ha hajnalos a műszak aztán a további ingásról ne is beszéljünk...Maga a hely vonz valamiért, lehet mert 3 évet azért mégis ott voltam, többiekkel, laza volt, volt hogy egyedül voltam de simán elvoltam, voltak rossz napok de szerettem. 6 éve minden nap kínoz az, hogy mégse mentem de belegondolva lehet jól jártam csak azóta eléggé elcsesztem az éveimet és lehet emiatt bánom, ha helyre hoznám nem is érdekelne. 6 éve minden nap van, hogy álmodozok róla milyen volt mikor kaptam oda interjú értesítőt, elmentem, felvettek és normálisan kezdtem volna bénázás helyett. Van hogy tök átlagos napot képzelek el, mégis megnyugvás még ha jelenleg nem életem része. Úgy érzem teljesen elvesztettem, de egy ideig életem része volt, azért is hiányzik meg a bénázásom által elvesztettem tt egy jó lehetőséget de mégis néha úgy gondolom hogy nem jártam volna jól de valamennyire mégis mert azóta annyi évet elvesztegettem munkakerüléssel, megtagadtam sok munkát mert valahogy ezzel büntettem magam mert elszalasztottam azt. Olyan dolgokat csináltam amiket máskor nem de nem túl vészesek...kész vagyok. Meg persze azért is kínoz mert minden területén voltam ott és amilyen munkákat csináltam volna tök könnyűek lettek volna és szinte tálcán lett volna felkínálva nekem maga az iskola is szerencsén múlt szinte, de elveszett minden, néha emiatt depresszióba estem, még most is néha úgy érzem nincs érteme élnem.