Szeretsz élni? Ha nem, miért nem?

Pszichés nyomorok miatt elég nehéz, hatodik terápia, de még itt. 50f

Ém szeretek élni. Szeremcsésnek nevezhetem magam mert szerethető emberek vesznek körül. És igen az élet nehéz, de szerintem több a jó dolog mint a rossz. Általánoságban boldognak érzem magam, bár nem bírom a változásokat és hát ami nekem sokat segített az a sport és a zene.

Általában szeretek, de most éppen nem. Azért nem, mert szerelmi bánatom van, egyedül élek, a családom messze lakik, barátaim nincsenek, a munkatársak is csak munkatársak (nem járunk össze), szóval nagyon magányosnak érzem magam. Az egyetlen, aki jelenleg tartja bennem a lelket, a macskám.

Előző vagyok, 13-as kb. pont leírta azt, amit írni akartam magamról. (mínusz a macska, mert azt elástam pár éve (mármint nem élve!), és nekem többet állat nem kell) Nem látom értelmét az újabb napoknak. Általában úgy kelek, hogy b...meg, már megint megértem, megint egy nap. Minek?? Társ nincs, cél nincs, semmi jó nincs. Csak a túlélésért pergetni a napokat, hát annak semmi értelme. Öngyilokhoz gyáva vagyok, így hát marad a napok pergetése, és minden reggel a kérdés: minek ez a nap már megint? (közben meg tettetni kifelé, hogy élek ám rendesen, nincsenek ilyen gondolataim)

Nem. Büntetés számomra az élet. A pokolba születtem. Anyám mikor megismerkedett apámmal nem hallgatott apám szülei intésére hogy ne menjen hozzá mert iszik. Nagyon próbálták lebeszélni. De ő akkor is belement. Majd ő megváltoztatja. Aztán megszülettem én. Kegyetlen nyomorba. És kegyetlen agresszióba. Éheztünk szoba konyhába laktunk. Apám mikor részeg volt fejbe próbált lőni kétszer is de elvétette piàsan. Menekülni kellett előle. Éjszaka közepén hóban fagyban ki a tanyavilágban 5 kilométert biciklivel. Napokig bujkálni kellett előle. Kést is sokszor a lábunkba akarta vágni. Anyámat előttem szexelte részegen. Sosem szeretett. Józanul levegőnek nézett és szóba se állt velem. Ha beszélni próbáltam hozzá leordított. Nem szólhattam hozzá. Àtnézett rajtam. Anyám se törődött velem. Az állandó alvásba menekült. Én meg egésznap egyedül voltam így. És rengeteget mert ha ő dolgozott és apám otthon volt akkor is egyedül voltam mert egésznap a kocsmában volt engem meg egyedül hagyott. Magányos voltam. Megtanították hogyan legyek az. A nagyszüleimhez folyton kidobàltak. Nem törődtek velem. Ott szintén az alkohol játszott és az állatokkal fajtalankodott az öreg aminek szintén tanúja voltam. A nagyanyám folyton gúnyolt és minősített akárcsak az öreg. Ők is egésznap magamra hagytak. Sosem törődtek velem. Beszélgetni se beszélgettek velem. Az iskolában én voltam a mindenki gyűlöltje. Bántottak kiközösítettek lenéztek és mindent elkövettek hogy az önbecsülésem széttapossàk. Traumák sorát éltem át. Amíg más békésen otthon volt addig engem anyám este magával húzott hogy megkeressük apám melyik kocsmában van. Sosem voltak barátaim az iskolában. Se a civil életben szomszéd gyerekekkel vagy valami. Totál egyedüllét volt. Felnőttként egy lelki ronccsa váltam. Ráment az életem mindarra ami történt. Párkapcsolatom sose volt. Nem érdeklem a nőket. Elutasítanak vagy szórakoznak velem ha látják hogy tetszenek nekem. Barátaim kevesen vannak. Ők se azok a 100%=os barátok. Jelenleg egy lány miatt szenvedek aki szintén szórakozott csak velem. Közben soha nem engedne közel magához. Úgy volt hogy barátkozni kezdtünk aztán bennem elindult valami és úgy tett mintha nála is ez lenne aztán kiderült csak szórakozott mert a barátja nem törődött vele és kellett a figyelem. Egyre kevésbé áll már velem szóba. Sajnos én kötődök hozzá és belül ez mégjobban szétszakított. Az emberek zöme egyáltalán nem fogad el. Nem tudok társaságba beilleszkedni mivel állandóan egyedül voltam otthon is és az iskolai kiközösítés miatt nem tanultam meg másokhoz kapcsolódni és beilleszkedni. Nem volt lehetőségem. 35 évesen elindultam az úton ami az öngyilkosság felé tart. Jelenleg abban a fázisban vagyok ahol belenyugodva ki tudom mondani hogy semmi értelme az életemnek nekem nincs jövőm. Nincs kire mire várnom. Minden de minden kimaradt az életemből. Nem volt első csók meg első szerelem. Még barátnőm se sose nemhogy csók. Nem tudom milyen érzés ez. Milyen érzés a viszonzott szerelem. Milyen érzés ha tetszem a nőknek. Nem érzem magam férfinek. Anyámmal semmilyen kapcsolatom nincs. Apám rég meghalt vele alapból nem is akarnék kapcsolatot ha élne se. Akkor sem vennék róla tudomást. Testvérem nincs. A rokonok meg mintha csak idegenek lennének. Szóval nincs családom egyedül vagyok a világban. Brutálisan magányosan. Minden el van már tervezve hogy távozok. Előkészítettem az öngyilkosságom. Olyan brutális terheim vannak hogy ezekkel nem bírok tovább együtt élni