Kamaszkori drámázás, vagy komoly probléma?

Egyedül vagyok, nincsenek barátaim, csak egy legjobb barátnőm. Valamikor több barátom és haverom volt, de a régiek az iskolaváltás után lassan lekoptattak, újakat meg képtelen vagyok szerezni, mert egy társasági 0 vagyok! Az új sulimban megpróbáltam barátkozni, de csak addig jutok el, hogy néha velem is dumálnak. Pár emberhez nagy nehezen közelebb kerültem, de amikor már épp megbíztam bennük, ők is eldobtak. A szüleimnek nem merek semmit elmondani, mert nem értenek meg, ahogy senki más sem. A jövőre nézve úgy érzem nincsenek kilátásaim, nem vagyok képes elérni, amit akarok. Gyakran álmodozom arról, hogy meghalok, vagy megölöm magam, főleg éjjelente, meg az iskolában is. Szerintetek túlreagálom a helyzetet, vagy tényleg baj van velem? Mit csináljak?