Naponta 6 sikeres (! ) öngyilkosság történik Magyarországon?

Egy koncentrációs táborban vagy egyéb nyomorex helyeken az elhalálozási arány olyan magas, hogy az öngyilkosság fel se tűnik - fel se jegyzik. Van rokon, aki málenkij robotról tért vissza. Elmesélte, hogy több ismerős egyszerűen úgy halt meg, hogy feladta. Azaz kiállt a placcra és beszólt az őrnek, aki lelőtte, agyonverte. Már az se érdelkelte őket, ha péppé verik. Megint más kifeküdt a hóba "szabadon megfagyni". Másik nem evett. Ezek nemhogy statisztikákban nem látszanak, de egy sírhantot nem találsz felirattal a nevükre. Jó, ha nem etették meg az elhalt rabokat egymással akkoriban, mert olyan világ volt, amikor bármi megeshetett. Kaja nem volt, ami volt, abban meg kalória nem volt a napi rabszolgamunkához. Szóval ott ugyanúgy volt öngyilkosság.

Hazánkban az öngyiloknak két oka fő van.

Az egyik a táplálkozásban keresendő, amit már sokan vizsgáltak. A burgonya és még néhány növény erősíti a depressziót. Statisztikákkal kimutatták a burgonya és a szója fogyasztási aránya kontra a depi közti összefüggéseket.

Ha a színhús fogyasztás emelkedik (nem szójával és műtáppal etetett marha, hal, baromfi) akkor 20...25%-al lecsökken az öngyilkossági ráta az adott populációban.

Ezt úgy kell érteni, ha 5 éven át mérted és volt 500 eset, majd étrendet váltva újra méred 5 évet, akkor 400-ra lecsökken. De akkor sem szűnik meg a jelenség. Vagyis a táplálkozás nem ok önmagában, csupán a hajlamot fokozza.

A másik ok:

Valamit elfelejtenek, akik magyarázni próbálják ezt a dolgot. Vannak etnikumok, akik jól tűrik a monotóniát, kilátástalanságot, sőt még erőt is meríthetnek ebből.

Tudják mit kell mi után tenni és ez megnyugtatja őket.

Kicsiben biztos mindenki megtapasztalta az érzést, mikor egy monoton munkát végez és rövid távon van egy pont, mikor elkezd belejönni, s elkezdi élvezni a tevékenységet.

Próbálja optimalizálni a feladatot a végsőkig és végül eléri az általa elérhető optimumot. Ez egy jó érzés. No, ezt élik meg egyes etnikumok folyamatosan. Mások azonban kreatívok és csak addig érdekli őket egy monoton tevékyenység, míg abban is esélye van, hogy megtalálja a kreativitását. Lásd fenti példa: belefáradunk, ha sokáig csináljuk és a munka már régesrég elérte az optimumot...

A magyar ember tipikusan ezekhez a kreatívabb nációkhoz tartozik és így egyáltalán nem született rabszolgának. Ahol teheti, kibújik az iga alól és nem is képes ezt az állapotot tartósan elviselni - beleőrül, belebetegszik a tudatba. Egyszerűen már anyanyelvünk is olyan, hogy szárnyalhasson képzeletünk, kreativitásunk. Ezzel szemben amikor gonosz gazemberek az emberek kreativitását kiölik, akkor jönnek a tömeges öngyilkosságok. Lásd 30-as évek, vagy épp napjaink. Csak amikor valaki a dilidokinak beszámol róla, hogy mit érzett, nyilván nem azt fogja mondani egyenesen, hogy elege van a munka és az élet megadta monotonságból, hanem azt meséli el, hogy konkrétan mitől lett tele a pohár nála, illetve milyen sérelmei vannak, ami miatt ide menekült. Az orvosokat se erre képzik, hogy a rabszolgatartó társadalmat kritizálja... Mert amiben élünk, az bizony szellemi rabszolgaság, ahol dupla bottal ütik-ölik a kreativitást az iskolától kezdve a jogig, munkahelyekig, hivatalokig mindenütt. Az állam nem tűri az efféle "rendzavarásra alkalmas, fegyvernek használható" dolgokat...