Hogy tegyem túl magam a dolgon? Valóban az öngyilkosság az egyetlen kiút?

Viszonylag népszerű, vicces, főként lányokkal barátkozó fiú vagyok a környezetem szemében... Valójában viszont inkább visszahúzódó zenész-művész típus vagyok. Csak jól játszom a "népszerű srác" szerepet az osztályomba (10. aka. Gimnázium II,). A problémák ott kezdődtek amikor szerelmes lettem a legjobb barátnőmbe és ő annyival lerázott, hogy "erre most nem tudok mit mondani"... Egy táborba voltunk, ahol még aznap végig kellett néznem, ahogy befekszik egy srác mellé, aki bizony bizony élvezte a helyzetet... Majd rá két héttel összejött egy másik sráccal akivel 1 hónapig jártak...Majd elkezdett semmibe venni és mások társaságát keresni... kicsit később nyíltan össze vesztünk egy általam kreált indok miatt csak hogy ne kelljen vele ezek után beszélnem... Majd a szakítás előtt pár nappal írt rám a lány, hogy ki szeretne békülni, hogy sajnálja és hogy mennyire fontos vagyok neki... Akkor kibékültünk, de én tudtam, hogy nem lesz jó vége... Nagyjából 2 hónap kellett neki arra, hogy rájöjjön én még mindig úgy nézek rá ahogy akkor. Erre rá is kérdezett, hogy még mindig érzek-e iránta valamit, és a válasza az "igen"-emre csak annyi volt megint, hogy "erre most megint nem tudok mit mondani". És kezdődött az egész előröl.. Hónapokig nem szólt hozzám, másokkal barátkozott (akiken persze láttam, hogy nagyon is tetszik nekik, hogy velük van, mert kicsit sokat "legeltették rajta a szemüket").. Az egyik barátnője tanácsolta,hogy tegyek le róla, de ugyanakkor mondta azt is, hogy anno lett volna esélyem a lánynál, ha az akivel összejött nem lett volna a képbe.. És most pár napja megint beszéltem vele, hogy miért kerül... Akkor bocsánatot kért, megint hangsúlyozta, hogy mennyire szeret és hogy fontos vagyok neki... Majd amikor ismét találkoztunk percekig ölelgetett, bókoltam neki, és mondta, megint hogy hiányoztam neki meg ilyenek... Tegnap viszont mondta, hogy elvitte a kutyáját sétálni 2 órára és az idő alatt gondolkozott "erről-arról". Egy részről tudom , hogy benne volt az ex pasija a gondolat menetbe, mert haragba lett vége a kapcsolatuknak és ezt nem akarta, ugyan akkor, ez a mondata után ráébredtem, hogyha benne is voltam a gondolat menetbe, biztos nem gondolt rám többként egy barátnál, és, hogy mennyire szánalmas vagyok, hogy teljesen belé estem... És tudom, hogy ha megint jóba leszünk végig kell néznem, hogy ezzel azzal összejön és én még csak a gondolatától is összetörök... Azt is szörnyű látni, ahogy másokat megölel (akár köszönés szintjén is [nagyon máshogy másokat nem szokott csak engem])... Tudom, hogy a legjobb lenne túltenni magam rajta, de olyat érzek iránta, amit anno egyik volt barátnőmnél sem éreztem... A pasi haveri köröm persze mondogatja, hogy simán találok jobbat, és valószínű igazuk van, mert a csajozással sose volt gondom, (tekintve, hogy a nap 24 órájából 8at lányok társaságába töltöm, tudom mit szeretnek, és velük sose voltam félénk,) de nekem csak ő kell... Rettenetesen szeretem, ezért a lehető legközelebb szeretnék hozzá lenni (ami sajnos csak a barátság ebben az esetben), viszont nem lennék képes mással látni, mert így is megszakad a szívem, hogy nem lesz soha velem... Mivel kiváló sportlövő vagyok ezért van itthon fegyverem bőven, mivel gyűjteni is szeretem őket, az agresszió a lehető legtávolabb áll tőlem, viszont tegnap azon kaptam magam, hogy az egyik fegyveremet vizsgálva, ezen gondolkodok, és megtetszett a gondolat, hogy az egésznek véget tudnék vele vetni... És azóta egyfolytában csak arra tudok gondolni, hogy nincs mást tenni, csak meghúzni a ravaszt.... És arra, hogy az élet értelmetlen...

UI.: Ne értsetek félre kaptam már visszautasítást, és azokat jól kezeltem, de ez nagyon szíven ütött... És tipikusan most azt érzem, hogy Se vele, Se nélküle...