Mentálisan nem vagyok képes a munkára. Hogy léphetnék?

Köszönöm a válaszod 1. hozzászóló

Valóban igazad lehet, hogy maximalista vagyok, de úgy érzem inkább már csak voltam, próbálom elfogadni, hogy nem lehet mindenben jól teljesíteni, és már tényleg nem vágyom a lehetetlenre, csak egy nyugodt kiegyensúlyozott életre. Egy nehéz gyerekkor után úgy éreztem, hogy csak ez tud kihozni belőle, de azóta sokminden megváltozott, én is.

Orvosnál jártam, nem is egynél, de arra kellett rájönnöm, hogy mamagon csak én segíthetek, és büszke is vagyok arra, hogy nagyon mélyről sikerült feljönnöm, és már nem vagyok olyan rossz állapotban, mint pár éve, de még mindig nem könnyű, szeretném ezt is megoldani, és sokszor megy is, de ha elkeseredem csak felerősödnek a tünetek. És ha nincs is semmi baj, valahogy bennem van ez a megmagyarázhatatlan félelem, csak az okát keresem...

Nem játszom meg magam, csak próbálok erős maradni,mert azt gondolom, hogy a gondjaim nem a külvilágra tartoznak(nem azért mert szégyelleném őket, hanem, mert ha elhagyom magam az nem tesz jót nekem),de ez nem azt jelenti, hogy a barátaim szeretteim sem látják azt ha elkeseredek...látják ők, és szerencsére nagyon sok szeretetet, és megértést kapok tőlük, és rájuk támaszkodhatok bármikor.

Szerencsés vagy a munkahelyeddel kapcsolatban, de sajnos kevés ilyen hely van. És lehet, hogy majd találok, de addig is muszáj olyan helyen elhelyezkednem, amire nagyon nem vágyom. Most kicsit felnyitottad a szemem egyébként, hogy talán nem is a munkától magától félek, hanem attól, hogy nem sikerül olyat találnom, amit szeretni fogok, vagy legalább eltudok viselni.

"Viszont dolgozni kell, amikor van munka." Ezzel sosem volt bajom, ha itthon valamit csinálni kell kitartó vagyok, és teszem a dolgom, vagy bárhol máshol.

"Amit nem igazán tolerálnak: állandó táppénzen levés, mert akkor nem lehet rád számítani."

Ez viszont megint a félelmem tárgya, mivel elég sokszor fáj a gyomrom, és nem azt mondom, hogy minden esetben otthon maradnék, de a mai világban ha egy évben egyszer kidőlsz akkor vállalhatod a következményeket(kirúgás).

Köszönöm a válaszod 2. válaszoló

3.válaszoló

Nem a munka feszélyez, hanem maga a stressz. Az ember, amit egészségesen megtesz azt gondolja természetes, majd jön egy mentális betegség, ami mindent felborít, ami eddig természetes volt, az mind csak küzdelmek árán sikerülhet. Neked csak egy rutin buszra szállni, nekem az egy kínszenvedés. És bárcsak egy pillanat alatt kilehetne kódolni az agyamból, de sajnos nem megy. Ennek ellenére próbálok teljes életet élni, és ezt az akadályt is átvészelem valahogy. Kívánom, hogy ezt az érzést sose érezd.

Hát sajnálom, hogy így vagy. Nagyon sok erőt kívánok neked. Úgy alakult, hogy sikerült elhelyezkednem most, de már félek a kezdéstől. Próbálom magamat szugerálni, hogy igenis menni fog, és ha itthon nincs bajjom, ott sem lesz semmi gond, nah meg legalább társaságban leszek, ami talán jót is tesz majd. Aztán, hogy valójában mi lesz, az kérdéses. Nekem szerncsém van abból a szempontból, hogy van ki támogat lelkileg, és ha nem megy ez a munka kereshetek mást nem az éhenhalás a következmény, de ennek ellenére nem jó eltartottnak lenni, még ha kisigényű vagyok akkor is bőven sok volt ez a 3 hónap is a semmittevésből. Úgyhogy igyekszem nagyon.

Te esetleg nem próbáltad a kineziológiát, nekem segített, amikor nagyon mély ponton voltam.