Van kiút? A remény csekély sugara, hogy ne haljak meg, nem veszett el?

Rossz vagyok. Depresszióban szenvedek úgy 3 éve, megtörtem, elkeseredetté váltam. Minden héten leiszom magamat, kocsmába, szórakozóhelyekre járok, dohányzom, bukásra állok több tantárgyból is, sokat hiányzok az iskolából. Nem vagyok képes folytatni, nem tudok elmenni az iskoláig, félek, szorongok, nehéz számomra tanulni.

Szüleimre nem számíthatok, magukkal vannak elfoglalva, félre kefélnek mindig, rajtam vezetik le dühüket. Vagdosom magamat, végig a lábamat, hasamat, amit eltudok takarni. Úgy érzem elrohadtam belűl, kezdek semmiséget érezni, szürkeséget, félek. Rettegel ettől. Mindenki boldog, normális párkapcsolata van. Én lennék a fekete bárány, a társtalan senki. A szépség mániámmal tönkre tettem az életemet, a legszebb akartam mindig is lenni, feltűnő, különleges. Viszont nem kellek senkinek, én se kellek magamnak, elakarom dobni az életem. Hiába a külsőnek, lelkemet kileheltem. Könyörgöm, már sírni sem tudok. 15/L