Pánikbetegség, vagy valami más?

Leírom a történetem hátha valaki tud egy-két építő jellegű tanácsot adni. Magamról elöljáróban annyit hogy 26 éves vagyok, mérnök. Jó genetikával, vidám, pozitív személyiséggel és sok szép dologgal áldott meg a sors. Stabil, nyugodt családi hátterem van, jó állásom, és mondhatni minden a legnagyobb rendben van az életemben, önálló vagyok és párkapcsolati gondjaim sincsenek.

A történet ott kezdődött, hogy egy nap reggel közvetlen ébredés és reggeli teendők után éreztem hogy valami nincsen rendben. Megmagyarázni sem tudom az érzést, de nem tulajdonítottam neki jelentőséget (ebben az időben dohányoztam és igen sokat tartózkodtam szabadidőmben és munkaidőmben is számítógép előtt, hobbimból és munkámból fakadóan). Mikor megérkeztem a munkahelyemre elkapott egy furcsa érzés. Félelmet éreztem és egyre inkább az volt az érzésem hogy elveszítem a kontrollt a testem fölött. Elkezdtem szédülni és már már színeket sem láttam. Azt hittem elájulok, de nem történt meg. Kitartott ez az érzés és menekülnöm kellett. Szóltam a főnökömnek, hogy baj van és nyílegyenesen az orvoshoz mentem. A váróban már egész testemben reszkettem és a könnyeim is elkezdtek folyni. Az asszisztens behívott de addigra már nem tudtam beszélni sem. Ekkor igen furcsa dolog történt. A doktor úgy döntött megméri a vérnyomásom és amint a karomhoz ért egyik pillanatról a másikra elmúlt az érzés. Fura volt, de már csak a nyomást éreztem a mellkasomban ami a szapora szívverés után maradt. A vérnyomásom rendben volt és újra higgadt voltam, majd a panaszaim elmondása után kaptam két receptet. Betaloc, és Xanax. Nem volt ínyemre, de szedtem őket. Innestől kezdve már semmi sem volt ugyan az. Mindig kísértett az érzés és állandósult félelemben éltem. Gyakori volt a szívem verésének hirtelen felgyorsulása és a légszomj is. A konzultációk után kaptam beutalót vérvételre és kardiológiára. Mindent rendben találtak. A vérképem tökéletes, a szívem is teljesen egészséges. Nem értettem a dolgot és ekkor ismerkedtem meg a pánikbetegség fogalmával. Mint kiderült édesanyám 30 éve szed rá gyógyszereket, édesapám 10 éve, 92 éves nagymamám pedig már ki tudja mióta.

Kétségbe voltam esve, de jött egy komoly környezet váltás. Vidékről Budapestre kerültem és egy nagyon jó állást kaptam. Mai napig örömmel járok be dolgozni. Jó fizetés, motiváció, jó csapat, fiatal kollégák, semmi konfliktus. Egy hónapig minden rendben volt szinte már csak egy rossz emléknek tűnt a dolog. Egyik nap viszont megint rosszul lettem. Érdekes módon percek alatt jobban lettem, de kísértetiesen hasonlított az első és egyetlen igazi rohamomra. Mivel egyszer buszon is lettem rosszul utazni sem mertem egy ideig. Újra visszatért. Újra félelemben és rosszullétek között éltem. Két hónap után édesapám meglátogatott és látva hogy szenvedek (épp nem voltam túl jól), nem tudott mást kitalálni, adott a saját gyógyszeréből (Velaxin és Rivotril). Napi egy velaxint szedtem egy hónapig és fél rivotrilt vettem be elalváshoz. Már az első velaxin bevétele után sokkal jobban voltam és egy hónap után úgy döntöttem abbahagyom. Természetesen visszatért a rosszullét és el is érkeztünk a jelenhez. A reggeljeim és délelőttjeim teljesen normálisan telnek, viszont ebéd után jönnek a bajok 1-2 óra felé. Jelenleg úgy jelentkezik a dolog, hogy rám jön egy egyszerű délutáni fáradtság , majd elkezdek szédelegni, és kissé úgy érezni magam mintha „ittas” lennék. Mintha nem lennék a magam ura. Eztán elkezd nyomni a fülem mindkét oldalt. Mintha belülről nyomná valami. Nem fájdalom, csak feszül. Egy óra hossza alatt lecseng a dolog majd fél óra múlva visszatér. Néha csak egyszer, néha egészen elalvásig kitart.

Ez a történetem, de még leírok egy két részletet. Nem kávézom, egészségesen és rendszeresen táplálkozom. Kiegyensúlyozott személyiség vagyok és kerülöm a konfliktusokat.

Ami talán felvetődhet bennetek kérdés, miért nem mentem el és kértem beutalót pszichiátriára? Ez nyílván csak azokban fog felmerülni akik még nem jártak ott. Félek a következményektől. Ettől függetlenül mindenki támogat és nem tartanak bolondnak, de félek belevágni. Ennyi.

Köszönöm, ha időt szánsz arra, hogy elolvasod, és még inkább, ha építő jellegben hozzá is szólsz. Bármilyen kérdésre szívesen válaszolok, ami a témába vág.