Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Pánikbetegek, válaszolnátok...

Pánikbetegek, válaszolnátok nekem?

Figyelt kérdés
Az a helyzet, hogy nekem az első rohamom nyáron volt, majd egy nagyobb ismét jelentkezett október környékén és december óta állandóan rosszul érzem magam és szinte nincs olyan nap, amikor ne kezdenék el pánikolni. Eleinte a fejem fájt, aztán szédültem (ami most egyre erősebb) és mivel nem szűnt meg, elmentem ideggyógyászhoz, aki beutalt CT-re és EEG-re. Nem találtak semmit, de én félek, hogy ez nem pánikbetegség, hanem valami komolyabb, ugyanis nem hogy javulnék, egyre rosszabbul érzem magam. Olyan, mintha teljesen kicseréltek volna, állandóan szédülök, állva rosszul leszek, zsibbad a karom, nehezen kapok levegőt. Azt magamtól is tudom, hogy pánikrohamok jönnek rám, de nekem ez nem átmeneti, hogy rámjön egy ilyen és akkor ennyi, hanem egésznap ilyen rosszul érzem magam. Még nem konzultáltam az orvossal, de én nem tudom elhinni, hogy a pánikbetegség állandó rosszullétet okozna. Attól félek, hogy ez valami idegrendszeri betegség, esetleg SM, amit nem mutatott ki a CT. Az orvos nem utalt be MRI-re, mert azt mondta, nem szükséges, de ő nem érzi, hogy milyen rosszul vagyok. A szédülésem nem múlik, most már a levegővétellel is problémáim vannak. Még elég fiatal vagyok, 16 éves és ebben a korban még nem jellemzőek a komoly idegrendszeri problémák, de én már nagyon félek. Az szeretném kérdezni a pánikbetegektől, hogy Ti is állandóan rosszul érzitek magatokat és jelentkeznek Nálatok is a fent említett tünetek? Ez természetes és tényleg pánikbeteg vagyok vagy komolyabb bajom lehet? Kérlek, segítsetek, már el vagyok keseredve, mert nem tudok közösségbe menni.
2010. jan. 26. 14:46
1 2
 1/19 anonim ***** válasza:
53%

férjem pánikbeteg és egy évvel ezelőtt hasonló tünetei voltak. nagyon rosszul volt, nem tudott kimenni a lakásból. elment orvoshoz és írtak fel neki konkrétan erre a betegségre gyógyszert és nyár óta egyáltalán nincsenek rohamai, így hamarosan a gyógyszert is abbahagyhatja. reméljük teljesen rendbejön.

szerintem te is mihamarabb fordulj orvoshoz, hogy elkezdhessék a megfelelő kezelést. nem kellemes ilyen rosszullétekkel élni.

2010. jan. 26. 14:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/19 anonim ***** válasza:
53%

Nem akarlak elkeseríteni, de nekem is a szklerózis multiplex ugrott be elsőnek. Biztos, hogy ez nem "tipikus" pánikbetegség, de attól, hogy nem tipikus, attól még lehet, hogy az. Ezt az orvos jobban tudja.

Keress egy másik orvost, ha a mostaniban nem bízol meg! Az orvos is tévedhet, lehet hanyag. De ha 2-3 orvos is egymástól függetlenül ugyanazt mondja, akkor azt már jobb elhinni.

2010. jan. 26. 14:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/19 A kérdező kommentje:
Igen, most fel akarunk keresni egy másik orvost, de elvileg ez a neurológus nagyon képzett, elismert. Nagyon félek, hogy SM esetleg, még annyira fiatal vagyok:( Komolyan mondom, már megőrülök, alig tudok valamit csinálni ilyen állapotban.
2010. jan. 26. 14:58
 4/19 anonim ***** válasza:
83%
A pánikbetegség egyik jellemző tünete, hogy az ember képes elhitetni magával hogy baja van, miközben 200 vizsgálat szerint nincs. Ilyenkor jön a hisztérikus roham, orvosról-orvosra járkálás, majd amikor már mindenki kiröhögött, hiába mondtam, hogy nekem bizony komoly bajom van, elmentem végre egy pszichiáterhez, és az első gyógyszerrel amit felírt megszűntek ezek a tüneteim is. Tünetmentesen pedig sokkal tisztábban gondolkoztam már, és megértettem a probléma lényegét. Az utóbbi években kevés rohamom volt. Szerintem pánikbeteg vagy. Úgy bedumáltad magadnak, hogy bajod van, hogy már mindenféle extra tüneteket produkálsz. Tök ismerős. Ugyanilyen voltam kezelés előtt.
2010. jan. 26. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/19 A kérdező kommentje:
Őszintén szólva, remélem, hogy csak bedumálom magamnak és nem lesz semmi baj. Nálam is kb ez van, hogy a háziorvosom már kiröhög, az ideggyógyász meg már az elején is lelki eredetű bajra gyanakodott.
2010. jan. 26. 15:02
 6/19 A kérdező kommentje:
Nekem csak az furcsa, hogy nem úgy jön a roham, hogy erőteljes és elmúlik, hanem egésznap rosszul vagyok. Most is. Ha felállok, gyakran elesem és a dolgok is kiesnek a kezemből.
2010. jan. 26. 15:03
 7/19 anonim ***** válasza:

Utolsóval teljesen egyetértek... Én annyira bepánikoltam egyik napról a másikra, hogy évekig tartott... Egy sima fülcsengésem volt, de iszonyatosan megijedtem, hogy ez agydaganat. Hánytam, zokogtam az idegtől, azt hittem már ez is tünet... Nem bírtam aludni, attól még rosszabbul voltam, forgott a világ, olyan voltam, mint egy élő halott... egyfolytában fájt a fejem, mint ha satuban lenne... Elmentem MRI-re, sehol semmi. Akkor elhittem, hogy nem agydaganat, de aztán gondoltam a gyomrom... tuti rák, elmentem tükrözésre, semmi... Vérvételek tömkelege, semmi... Közben kaptam én is xanax-ot, meg antidepit, előbbitől végre tudtam aludni, de jobban nem voltam.

Állandóan féltem mindentől, egy ajtócsapódástól is úgy megijedtem, hogy majdnem sírva fakadtam. Antidepit minél előbb le akartam tenni, úgy is lett, és elkezdtem utánaolvasni mitől is lehetek pánik beteg. Ez nem jön magától, általában megfelelési kényszer, kudarcok tömkelege, sok stressz, nyomás alatt állás... Nekem ez mind megvolt.

Közben tök hipochonder lettem, én is gondoltam az SM-re, full be is paráztam, pedig akkor már túl voltam az MRI-n ami ugye tutira kimutatja. De utána olvastam... én hülye, és találtam olyat, hogy 1000-ből egyszer nem mutatja ki... na gondoltam tuti az vagyok.

Közben a parától már tényleg izomrángásaim voltak, meg mintha homályosan is láttam volna... persze nem. A sok agyalás miatt semmire nem tudtam figyelni, húúúú mondom memóriazavar, feledékenység!!!

Elmentem neurológushoz, aki azt mondta minden oké, és ha közel két éve az MRI nem mutatott semmit, akkor tuti semmi nincs is, mert már biztosan lennének komolyabb tüneteim.

Na akkor megnyugodtam. Azóta volt néhány szívdobogás érzésem, és erős fejfájásom, rögtön pánik, na mondom megint agydaganat... Aztán rájöttem, hogy már voltam MRI-n...

Szóval lassacskán a végére értem... két éve volt a fülcsengés, mostanra lettem jól... végig mentem mindenen, elolvastam ezer könyvet, és elkezdtem rendberakni az életemben elcseszett dolgokat amik valójában okozzák ezt a pánikolásdit...


Ne parázz, de egy MRI-re menj el, attól majd megnyugszol!

2010. jan. 26. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/19 A kérdező kommentje:
15:11-es köszönöm, nagyon sokat segítettél azzal, hogy leírtad a tapasztalataidat, de tényleg. Velem ugyanez volt, agydaganatra gyanakodtam, már arra készültem, hogy meg fogok halni fiatalon, aztán egyszer fájt a derekam, azt hittem, veseelégtelenség. Most köhögök, attól félek, hogy SM, mert ugye az egyik tünet, hogy a tüdő roncsolódik és nehezen kap levegőt az illető. Egyik nap lezsibbadt a bal karom, azt hittem, szívrohamot kapok és egyből arra asszociáltam, hogy tuti valami rejtett betegségem van. Borzalmas így élni, de komolyan, állandóan attól rettegek, hogy rosszul leszek, elájulok és meghalok. A hangokra is nagyon érzékeny vagyok, ha anyu hirtelen szól nekem valamiért, szörnyen megijedek és elkezdek sírni. Ez egy katasztrófa, így nem lehet élni. 16 évesen nem szúrhatom el az időmet azzal, hogy halálos betegségeken töröm a fejemet és készülök arra, hogy meghalok. Mostanában alig tudok koncentrálni dolgokra és azt hiszem azért, mert valami bajom van. A barátaimnak mondogatom, hogy nem akarok meghalni, ők meg nem győznek nyugtatni.
2010. jan. 26. 15:23
 9/19 anonim ***** válasza:

Amit a CT nem mutatott ki,valószínűleg a MR sem tudná kimutatni.A pánikbetegség hidd el,elég komoly tüneteket tud produkálni.Sőt talán a legrémisztőbbeket ez tudja kiváltani.

Én már lassan 9 éve vagyok pánikbeteg,és a gyógyszerek szedése mellett teljesen tünetmentes.Eleinte állandóan rosszul éreztem magam,teljes bizonytalanságérzés,ájulástól való félelem,nehéz legzés,erős szívdobogás,stb. De ez már elmúlt,és rohamaim sincsenek már.Eleinte nekem is állandó volt,egész nap rosszul éreztem magam,és tulajdonképp magától a roham-tól féltem.Elente én sem hittem el,hogy "csak" pánikbetegség,de a vizsgálatok mind negatív eredményt mutattak ki.Kénytelen voltam belenyugodni,és elkezdtem azokat a gyógyszereket szedni,amiket a pszichiáter felírt.Az első pár hét után már jobban éreztem magam,de előfordult néhány nagyon szörnyű roham,ami miatt a gyógyszeradagot meg kellett emelni.Több hónap kellett mire beállították azt a gyógyszerszintet,hogy úgymond tünetmentes legyek.

A mai napig nem tudok leszokni a gyógyszerekről,pedig már nagyon minimális mennyiséget fogyasztok...

Nem vagyok orvos,de valószínűleg tényleg "csak" pánikbeteg vagy.Feltétlenül fordulj Pszichiáterhez,vagy pszichológushoz.Ha nem akarsz úgy járni mint én,hogy gyógyszerfüggővé válj,akkor jobb a pszichológus,mert a pszichiáter 99%-ban gyógyszerrel kezeli a betegeket.

Az a fő,hogy ne aggódj,és ne képzelj be halálos betegségeket,az orvosok tudják mit csinálnak.(legalábbis többségük)Jobbulást kívánok!

2010. jan. 26. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/19 anonim ***** válasza:

15.11 vagyok! 15.27 jól mondja, bogyót nem kéne szedni! Ha utána olvasol a pániknak, pl. a tenyek-tevhitek.hu-n akkor láthatod, hogy van egy csomó jobb megoldás. Főleg a pszichoterápia (dumcsi) meg rengeteg vitamint is be kéne tolni az arcocskádba :)

Azt még elfelejtettem, hogy ami a leggázabb volt, hogy el kezdtem azt érezni, hogy nem én vagyok én :D Annyira figyeltem magam, hogy már minden furcsa volt... és akkor jöttek a hülyeségek, hogy minek élni, meg mi értelme... Sőt pl. az utcán picinek éreztem magam. Minden olyan nagy és félelmetes volt. Esténként is paráztam, hajnalig ment a tv. Volt, hogy már annyira kivoltam, hogy 3 óra alatt tudtam magam rávenni, hogy elmenjek wc-re... Szóval durva dolgok ezek...

De ha megtanulsz relaxálni, meditálni, elolvasol néhány jó könyvet, meg oldalt (nem a hazipatika.hu-t, meg a betegség leírásokat :D) akkor magadra fogsz ismerni, ahogy most is általunk, és rendbe jössz!

2010. jan. 26. 15:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!