Hogyan szabaduljak ki ebbol az ordogi korbol? Megoldas lehet erosebb nyugtato?

Köszönöm szépen a tanácsokat, kedves utolsó. Akkor biztosan nagyszerű anya lehetsz - minden irónia nélkül -, de nekem ez sajnos nem adatott meg. Anyukámmal nagyon rossz volt a viszonyunk, mígnem 8 évvel ezelőtt elváltak a szüleim, azóta pedig alig tartjuk a kapcsolatot, így legalább már ő nem okoz gondot az életemben. Apukámat nagyon szeretem, de napi 10 órát dolgozik heti 6 napon, mióta csak élek, ideje így sajnos nincs rám. Ha meg is próbáltam vele valamikor a problémáimról beszélgetni, viccel ütötte el a dolgot, amivel szerintem nem tudta, mennyi megbántott. Ezért ezzel már nem próbálkozom. :/ Amikor 14 évesen vagdostam magam, arra véletlenül rájött, akkor eléggé magába zuhant, ezért is döntöttem a titkolózás mellett. A vagdosásról már leszoktam, és szerencsére hegek sem maradtak, mostanában énekléssel vezetem le a feszültségem helyette, már amennyire sikerül.

Bár tartózkodom az öndiagnosztizálástól, szerintem szociofóbiám lehet. Ha szembejön velem az utcán valaki, a szívverésem felgyorsul, kapkodni kezdem a levegőt és szédülök. Ez nagyon megnehezíti az életem, és a szokásos útvonalamon vannak bizonyos helyszínek, amelyektől előre rettegek, mint pl. a parkoló. Irracionális félelem fog el arra a gondolatra, hogy az autóból bámulnak engem. Anyukám nagyon sokszor ütött és megalázott, amikor csak tudott, szerintem ebből kifolyólag is voltam visszahúzódó az általános iskolában, ahol aztán persze hogy kipécéztek a "vagányabbak", és ők is ugyanazt csinálták, mint anyám otthon. Tudom, hogy nem szabadna a múlton rágódnom, de ezek a pánikrohamok lettek az eredményei, amelyektől nem tudok megszabadulni. Ezért félek az emberektől.

A szociális kapcsolataim beszűkültek, az ismeretségeimet szándékosan szétromboltam, mert félek megbízni másban. Komoly kapcsolatom sem volt még, az első randi után mindig kiszálltam. Szörnyű, hogy így telik az életem.

Ja, és a jogot hiába tartom valamilyen szinten érdekesnek, természetesen úgy vélem, hogy nem vagyok alkalmas a pályára. Nekem nincs elég határozott kiállásom hozzá. Szerintem katasztrófa lesz, ha kikerülök az egyetemről. :(

Sajnálom, hogy ilyen hosszú lett, de köszönöm, ha valaki elolvassa. Az biztos, hogy nincs kivel beszélgetnem ezekről a dolgokról, és amikor csak tehetem, átalszom az egész napot, hogy éjszaka lehessek ébren, amikor már semmilyen ember nem zavar.

Apa csak azt tudja, hogy "régen" voltak problémáim. Azt gondolja, már elmúltak, és meg is hagyom őt ebben a hitben. A mamám nem érti, hogy létezhet az, hogy valamit az ember magától nem tud megoldani, és amikor ezt elmondta, már nem fejtegettem tovább a dolgokat neki. Nem hiszem, hogy legalább azt megértené, hogy útmutatásra lenne szükségem, mert nyilván helyettem nem oldja meg senki a bajt. Másik nagymamám semmit nem tud, ahogy a többi rokonom sem, öcsémet is beleértve (őt nagyon megviselte annak idején a szüleink válása, nem is akarom terhelni a saját bajaimmal).

Azért kérdezted, hol lakom, mert akár személyesen is tudnál velem találkozni? Én adnék esélyt a dolognak. Nem Pesten lakom, de közel hozzá, napi szinten járok fel iskolába. Ha így értetted, akkor írj rám, légy szíves, és meglátjuk. Elfogadom a segítséget. :) Köszönöm.