Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit lehet tenni a gyakori...

Mit lehet tenni a gyakori idegesség és önbizalomhiány ellen?

Figyelt kérdés
Hamar ingerült leszek, valamint sokat rágódok és idegesítem magam mások számára lényegtelen problémákon. Ez eléggé rombolja az önbizalmamat is, mert hajlamos vagyok túl komolyan magamra venni bizonyos dolgokat, mások negatív megnyilvánulásait, amelyek lehangolnak, túlzottan elgondolkodtatnak, esetleg stresszessé, idegessé tesznek. Emiatt nem bízom saját magamban, sokszor határozatlan vagyok és zavarba jövök, holott semmi okom nem lenne rá. Az állandó elpirulások még inkább rombolják az önbecsülésemet, ami egyértelmű megnyilvánulása annak, hogy sebezhetőnek tartom magam másokkal szemben. Emiatt úgy érzem, hogy az emberi kapcsolatok terén is problémáim vannak, nehezen építek ki és tartok fenn kapcsolatokat. Félek bárkit is közel engedni magamhoz, felhívni egy ismerőst, stb.. Mindezekből adódóan a napjaim is elég változóak, egyik nap jó kedvem van, máskor lehangolt és ingerült vagyok. Szeretnék ezen változtatni, nyugodtabb és boldogabb életet élni. Persze részben embertípustól függ ez a probléma, de azért szerintem saját magunk is sokat tehetünk, hogy javítsuk a helyzetet. Sajnos még arra nem jöttem rá, hogy hogyan... Az elhatározás más sokszor megvolt, de éles szituációkban mindig elgyengülök... Tudnátok jó tippeket adni?
2010. márc. 13. 15:53
 1/6 anonim ***** válasza:

hú én pont ilyen vagyok.

ha gondolod írj egy e-mailt

2010. márc. 13. 16:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/6 anonim ***** válasza:
H jól sejtem, még fiatal vagy, tehát az egyéniséged még kialakulóban van, így ezáltal az idegrendszered is labilisabb. Egyenlőre szerintem amit tehetsz annyi, hogy nem görcsölsz kis dolgokon, próbáld meg lesz.rni, mármint,gondold meg, mi és ki az ami neked tényleg fontos. Szelektálj, egy szituáció, vagy emberrel kapcsolatban, ha negatívnak érzed, döntsd el, tényleg fontos-e a számodra, hogy része kell-e mindenképp az életednek. Kerüld az ilyen emberek társaságát, és helyzeteket. így majd lassan kialakul az a szemléleted, miszerint csak a számodra tényleg érdekes és fontos dolgok lesznek részei az életednek, és mivel ezen az úton végig mész, az idő, és még sok negatívumot is megélsz, azok is majd megedzenek, így alakul ki felnőttkorra az egyéniség. Családod , háztartásod, munkád lesz, ami kismillió gonddal jár , örülsz majd ha azzal tudsz foglalkozni amivel tényleg kell, és érett felnőtt emberként már a hirtelen jött szitukat is magabiztosan kezeled majd. Addig meg, élj a mának, élvezd a szép dolgokat, majd minden kialakul, ne félj. Minden jó lesz.
2010. márc. 13. 16:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/6 A kérdező kommentje:
Na hát épp ez az, ami aggaszt, hogy eléggé felnőtt vagyok már ahhoz (28 éves), hogy ilyen problémákkal kelljen küzdenem, mint az önbizalomhiány, az elpirulás, az emberekkel való kapcsolatok könnyed kialakítása, meg az idegesség kezelése... Szeretnék megoldást találni, mert épp elég volt már ennyi időt is folytonos szorongások közepette leélni.
2010. márc. 13. 16:42
 4/6 anonim ***** válasza:

ÉN teljesen ilyen vagyok, szal megtudlak érteni, hogy mennyire rossz szoorngásban élni.

Esetleg nem vagy te szociális fóbiás?

A pirulással ne foglalkozz, nem tudsz elleni semmit se tenni, ez te vagy, am attól, hogy te érzed, hogy piros vagy és úgy érzed, hogy ég a fejed attól nem biztos hogy tiszta vörös vagy kívülről csak lehet hogy te érzed úgy.

én valerinát és sedatív pc-t szedek, tudom nem jó gyógyszerhez nyúlni, de nem tudom már hogy nyugtatgatni magam (amúgy ezek mint homeopátiás gyógyszerek)

barátaid nem tudnak segíteni? estleg ha van barátod?

pszichológus lenne a legjobb, de hát ki akar ilyennel orvoshoz menni?:)

izzadni nem szoktál?

2010. márc. 13. 19:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/6 anonim ***** válasza:
igen, ez vagy te, fogadjanak el így, aki nem fogad el, legalább kiderül, hogy nem önzetlen. Aki elpártol, látszik , hogy képmutató volt, fogadd el magad első soron, és akkor másokkal is eltudod majd.
2010. márc. 14. 13:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/6 anonim válasza:
Hasonlo helyzetben voltam vagyok. En ezt ugy fedtem el hogy teljesen megvaltoztam kulsore . Pl.: Levagtam a hajam 0-ással. Bordzseki, vastagabb ezust nyaklanc, oakley szemuveg stbstb.. Kicsit ilyen rosszfius beutest tukrozom masok szamara . Holott ugyan az a pirulos 28 eves pali vagyok . Ja es lett baratnom ! (Ne haragudj az ekezet miatt csak angol billentyus a laptopom)
2014. máj. 12. 17:28
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!