Egyre kevésbé látom az élet értelmét, lehet ez ellen tenni valamit? L/23

Én át tudom érezni a helyzeted. Nekem akkor lett "jó" életem, amikor dolgozni kezdtem.

A nagy lejtő nekem 16 éves koromban kezdődött, amikor nagyapám lebetegedett és ápolásra szorult. Ő elég agresszív ember és a benne felgyülemlett feszültséget azzal adta ki, ha veszekedett velünk(volt, hogy a mentőket és a rendőröket is ki kellett rá hívni annyira elfajult, de semmit nem tudtak vele kezdeni).

Plusz ez idő alatt volt egy kapcsolatom is, ahol a fiú szintén elnyomott. Ez abban nyilvánult meg, hogy megtiltotta a magassarkút, beleszólt az öltözködésembe, hajviseletembe stb.

Amúgy általános és középiskolában sem volt sokkal fényesebb a helyzetem. Nem voltam sose népszerű, csak most a munkahelyemen. És nem volt eddig semmi értelme az életemnek.

Aztán 2012 a változás éve volt. Nagyapám elkerült otthonba, a srácot is kivágtam mint macskát sz*rni és végre legalább egy kicsit boldog lettem.

2013-ban elkezdtem dolgozni egy olyan helyen és munkakörben amint kb 14 éves koromban kitaláltam magamnak, hogy azzal szeretnék foglalkozni(konkrétan orvos mellett szerettem volna asszisztens lenni).

Az intézményünk alapból kicsi és elég központi szerepünk van, ráadásul mindenki ismer mindenkit-főleg minket/engem- és most úgy érzem ott magam mint egy királylány. Igazából az orvosokkal van közvetlen kapcsolatom, ők szoktak kérni vizsgálatokat és emiatt velük szoktam a legtöbbet beszélgetni is.

Neked is csak azt tudom tanácsolni, hogy próbálj változtatni a helyzeteden. Anyukádat el lehet otthonban is helyezni, ha nem bírjátok már ellátni. Ez nem jelenti azt, hogy nem szeretitek, de mindennek van határa. Legyél önző egy kicsit. Ne hagyd, hogy emiatt rámenjen a fiatalságod és keress egy célt amit el szeretnél érni. Én egyszer arra gondoltam, hogy milyen volt régen és most. Hogy sikerült-e elérnem amit ennyi idős koromra szerettem volna és amikor arra gondolok, hogy legalább a munkahelyem és a kollégáimmal való viszonyom olyan amilyet szerettem volna(a párkapcsolatot nem említeném, mert az nálam botrányos) legalább ekkor öröm tölti el a lelkemet.

Bocsi hogy áriát írtam, de muszáj volt kifejtem.

23N

Én 25 vagyok hasonló cipőben. Férfi dolog megoldódik, ha lesz valaki, aki kezdeményez és meg tudsz bízni benne. A szex nem feltétlen... de elég sanszos. Nálam nem jött be de tényleg ritka az ilyen. Valószínűleg mindenképp el kéne menned onnan ahhoz, hogy változást érzékelj. Feküdt apám olyan helyen, ahol agyműtét előtt/után állók, (mivel őt is műtötték) volt agydaganatos srác is... már az alatt a napi rövid idő alatt, míg ott voltam annyira borzalmas volt, hogy egy percig sem csodálom, hogy gyógyszereken élsz. :/ Nagyon sajnálom. Sajnos lehet anyudnak is jobb lenne, ha olyan helyre kerülne, ahol képzett ápolónők orvosok kezei között van, de nem tudom alapból milyen lehetőség van rá. Édesapád nem maradna teljesen egyedül egyébként, hiszen ott van a nehezen kezelhető nagynénéd. Azt nem várhatja senki, te sem magadtól, hogy feláldozd az életed. Ha a szüleid meghalnak ott állsz majd 30-40-50 évesen úgy, hogy semmid sincs? Amíg ezzel kapcsolatban döntésre jutsz nyelvet lehet tanulni online is, pl duolingo-n, online tanfolyamokon, blogokon és akármilyen kis faluban laksz szerintem lenne olyan gyerek, akin gyakorolhatnád a tanítást. :)

Nagy tiszteletet érdemelsz, amiért kitartasz a családod mellett... de gondolj kicsit magadra is. Ne csak úgy, hogy "rossz" vagy, hanem úgy, hogy hogyan tehetnéd jobbá az életedet.

Ha külön tudnál költözni és egyetemre is jársz, akkor annyira rossz azért nem lehet.

Én 50 ezer forintból élek, esélyem sem lenne különköltözni az alkoholista balhés családomtól, még csak nő sem vagyok, aki bárki ingyen szívesen befogadna.