Sosem leszek már újra a régi önmagam?

23 éves vagyok. Nem tudok mit kezdeni az életemmel. Középiskola óta nem vagyok rendben. A szüleim jó emberek, de keveset beszéltünk és sok kérdésemre magammal kapcsolatban nem kaptam választ; mindig mindenféle szakemberekhez kellett fordulnom. Elég érzékeny és sebezhető voltam és nem igazán volt kivel megbeszélnem a dolgaimat.

Az egész napom abból állt, hogy bementem a suliba, kimentem a suliból, otthon készültem, meg néha elmentem edzésre. Semmi olyat nem csináltam, ami lelkesített volna. Egyetemre érve meg még rosszabb lett minden. Depresszió lettem, utálom, amit tanulok, nincs jövőképem. Úgy érzem, jobb sorsra lennék érdemes, mert jó agyam van (volt?), de így csak elkallódok. Úgy érzem, kifutok az időből, hisz lassan magamat kéne eltartanom, holott még egy szakértelmem sincs. Áldozatnak érzem magam, mert nem bírom megszakítani az egyetemet, ahhoz túl sok pénz és idő lett már belefektetve, de minden percét utálom és végigunom. Olyan, mintha nem a saját vágyaimat figyelembe véve választottam volna, hanem a szüleim fejével gondolkodva.

Az időm tetemes részét itthon töltöm. Állandóan kesergek, a szüleim jönnek-mennek, ők túlságosan benne vannak a flow-ban, ahhoz, hogy észrevegyék, mi történik pontosan velem. Nagyon sokat alszom, reggelente nehezemre esik felkelni, nincs kedvem bejárni egyetemre. Semmi értelmét nem látom, úgysem bírok koncentrálni, mert nem érdekel. Ilyenformán emberek közé is alig járok, valahogy sosem sikerült elérnem azt, hogy a barátaimmal többet találkozzak, mint a szüleimmel. Nem járunk össze rendszeresen senkivel, mindig csak itthon lébecolok.

Úgy érzem, sosem leszek már a magam életének az ura. Olyan, mintha eladtam volna a jövőmet a szüleimnek, akik cserébe mindent megtesznek értem és helyettem. Nem a saját vágyaimat követem már évek óta. Úgy érzem, hogy ha ez így marad, valóban nem akarok élni.