Asperger szindrómás vagyok, de senkinek se mondtam el. El kellene?

Szerintem ilyen környezetben ne mondd el. Én 5 éves koromban kaptam a gyanút, 9 évesen a diagnózist. Szerencsére maradhattam az adott iskolában de ennek ellenére nem sokan tudták, kb. az osztályfőnök, az iskolaorvos, meg a gyógypedagógus, akihez járnom kellett. Nem volt velem különösebb probléma, néhány órára a felsőbb évesekhez járattak, és ennyiben kimerült a dolog. Nálam a bajok akkor kezdődtek, amikor nagyobbak lettünk és az osztálytársaim rájöttek, hogy menő csúfolni azt, aki más. De magáról az Aspergerről nem tudtak egészen 7. osztályig, amikor az egyik szülő megtudta, elmondta otthon, majd az ő gyereke szétkürtölte. Onnantól kezdve fogyatékosként kezeltek az osztálytársaim. Addig csak csúfoltak de innentől kezdve meg is mertek ütni, mondván nekem nincsenek is érzéseim, robot vagyok.

Középiskolában emiatt nem mondtuk el senkinek az igazgatóságon kívül, beadtuk a papírokat, fogadtak, oké. Egyik osztálytársam és ismerős sem tudta.

Egyetemen a megfelelő személyek (néhány tanár, témavezető) tudják, a diákok nem. Van 2-3 barátom, akiknek elmondtam de ők nem adták tovább senkinek. Valahogy nem látom értelmét elmondani. Nekem ez olyan, mintha valakinek elárulnám, hogy A a vércsoportom és az illető erre (egy nekem természetes dologra) csodálkozással, megvetéssel reagálna. A másik ok, amiért nem szeretném ha tudnák, az az, hogy sokan feltűnési viszketegségnek vennék, azt hinnék, hogy ezzel jobb színben akarom feltüntetni magam, esetleg dicsekszem.

A kedvencem nekem is a "nem is látszik" dolog. Konferenciákon, egyéb rendezvényeken gyakran jelezni kell ha valami segítségre szorulok (az űrlapokon ezt alien-rubrikának hívom), pl. képes segítség, csendes szoba, és nem egyszer történt meg, hogy összesúgtak a hátam mögött: "nahát nem is látszik rajta" vagy nyíltan a szemembe mondják, hogy jé nem is gondoltam volna, egész normálisnak nézel ki. Ilyenkor faarccal közölni szoktam, hogy sok év kondicionálásának eredménye vagyok.

A helyedben maximum annak mondanám el, akiről biztosan tudom, hogy nem használja fel ellenem az információt és nem kezd el másképpen viselkedni veled utána. Rajzolni tudnám már azokat a tekinteteket, amikor valaki megtudja és utána úgy kezd el nézni, mintha hirtelen érdekessé válnék, addig meg kb. észre sem vett.

Az viszont furcsa, hogy a testvéreid nem tudják. Ez hogy lehet?