Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Mit tegyek a szorongás ellen?

Mit tegyek a szorongás ellen?

Figyelt kérdés

Kissé szorongok, tehetetlennek érzem magam pár dologgal kapcsolatban.


Az egyik az, hogy másodjára jelentkeztem egyetemre, mert tavaly nem sikerült jól az egyik érettségim ami miatt nem vettek fel. Idén újraérettségiztem, jól sikerült, de a végleges eredményét csak jövőhéten kedden tudom meg, az alapján tudok pontokat is számolni. DE attól hogy jól sikerült, még nem garancia rá, hogy felvesznek a vágyott egyetemre - emiatt nagyon sokat idegeskedek.


A másik gond, hogy a párommal is vannak problémáink. Eléggé sokat veszekedtünk, mondhatni kb 3-4 hónapot végigveszekedtünk, persze megbeszéltük, hogy megoldjuk a gondjainkat, azon vagyunk, mindketten változtatunk, meg akarjuk menteni a kapcsolatot, DE nem megy egyről a kettőre, nyilván időbe fog telni - így ez is nyomaszt nagyon.


A harmadik probléma pedig az, hogy a bátyám és anyukám rám akarja erőltetni, hogy "idő előtt" költözzek fel Pestre (oda mennék ősztől egyetemre, ha felvesznek) és dolgozzak nyáron.

Nem értik meg, hogy nem szeretnék menni, mert ha nem muszáj, nem hagynám itt a páromat még. Én úgy érzem, hogy ha most elmegyek és nem oldjuk meg a problémáinkat, kb 100% hogy a kapcsolatunk darabokra hullik. A pároméknak van egy kis vállalkozása, ahol dolgozhatnék júliustól, igaz, ez ilyen "lejelentős" munka lenne, tehát max 15 napot egy hónapban, de azért elég jól fizetnek, de anyukáméknak ez nem tetszik, mert eddig csak az ilyen helyi fesztiválokon dolgozhattam egy-egy napot, így ők arra számítanak, hogy ugyanígy csak egy-egy napot dolgozok majd, hiába mondtam, hogy júliustól állandóan tudok menni, azaz a maximális 15 nap összejöhet/hónap.

Nagyon erőltetik a költözős dolgot, engem ez egyre jobban frusztrál, hiába kérem hogy hagyják abba, nem fejezik be.


Aludni sem tudok már jól, hiába alszok 7-8-9-10 órát, MINDIG fáradtan kelek fel, ingerlékeny vagyok, fáj a hátam és a vállam, sokszor szúr a szívem is - én erre a nagyfokú stresszre gyanakszom, mert ezek előtt nem voltam ilyen rossz állapotban.

Egyébként én nagyon nehezen viselem a hosszútávú stresszt, szóval másnak gondolom nem tűnnek a fentiek nagy problémáknak, de engem így hosszabb távon nagyon megnyomorítanak ezek.



Mit tehetnék szerintetek én, itthon, magamnak?



2016. jún. 16. 18:09
 1/2 anonim ***** válasza:

Hát otthon elég keveset, egy tanácsadó pszichológust érdemes lenne felkeresni legalább pár alkalommal, nem kell hosszútávú terápiába járni, ha nem igényled, de lehet kérdésekkel segítene tisztábban látni.

Az állandó fáradtságra meg csináltatnék egy vérképet, lehet rosszul táplálkozol. Persze a stressz is lehet a kiváltó oka.

2016. jún. 16. 18:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Ja és egyébként ajánlom, hogy olvass sokat. A szorongás alapformáiról (van egy ilyen című könyv is) és mindfulness- boldogság témakörben (Szondy Máténak vannak ilyen könyvei).
2016. jún. 16. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!