összetörtem lelkileg. Miért nem akar senki sem segíteni rajtam?

Figyelj, sztem összeolvastál mindent az interneten és most minden tünetet érzel. Elhiszem hogy vmi nem okés, vagy hogy van ezekre a betegségekre hajazó igazi tüneted is de szerintem nyugodj le.

Amikor pánikrohamod volt, volt melletted vki?

Iskolaphszichológushoz ingyen lehet menni, menj oda :)

1. Vagyok. Figyelj ide. Irigyellek. Komolyan. 12 éves vagy, előtted az élet.

Én most vagyok 24. Apámék a mai napig azt verik belém hgoy én egy jellemtelen rossz magatartású kö.cs.ög vagyok. És szó szerint így mondja. A ro.hadéktól a szem.étl.ádán keresztül a ba.ro.ma.rcúig mindennek elhordott. Lenéz, semmibe veszi a szavam, pedig nem adtam rá okot. Összejöttem a barátnőmmel arra is azt mondta hogy neki nem kell, meg csak fintorgott rajta, anyám dettó. Nem nekik kell hanem nekem, de ők nem fogadják el. Előző nőmet is kiutálták. Hamarosan leválok tőlük, mert ez nem állapot. Szeretem a szüleimet, de már lélekben és agyban nem tudok megbocsájtani nekik, de mivel van egy úgynevezett szülő-gyermek viszony, amelyet fontosnak tartok, így szeretném fentartani.

Iskolai múltam ramaty volt, senki nem segített mikor már öngyilkosságra gondoltam, és totál idegbeteg depressziós lettem. MErt amilyen peches voltam mindig egy hirhedt osztályba kerültem, általánosban is és középsuliban is és a jókedvem szép lassan lecsökkent, majd a harag és a gyűlölet vette át az egészet. Hiába próbáltam kiállni magamért, hiába szóltam tanárnak, vagy a szüleimnek, hiába vágtam szájon az embereket akik szemetek voltak, nem volt értelme.

LEköptek, megaláztak, kicsúfoltak, volt hogy nyugodtan ültem a széken a teremben, épp olvastam valamit, odajött az egyik gyerek és ököllel fejbe vágott, majd elszaladt, én már b.s.ztam rá, nem rohantam utána, fogtam a székemet és nekihajítottam. Majd jöttek a haverok és meg akartak verni, körém álltak 4en.

Szóval ez volt a nagy osztályközösség, és ez csak a jéghegy csúcsa volt. Mindez 10.ben történt, a székes eset, de volt előtte és utána is probléma, nem is egy. NEm hozom fel az egész élettörténetemet, mert nincs kedvem. MEg kopnak az emlékek hála az égnek, viszont a gyűlölet megmaradt bennem irántuk.

Szóval barátom nem csak a te életed nehéz.

Van pár olyan ismerősöm akiknek még rosszabb.

Az e4gyik már elmúlt 28, még mindig otthon van, nem tud semerre tovbábblépni, mert az anyja elvette mindig a pénzét. Dolgozott ugyan valahol, de most ott tart hogy csak otthon van, nem dolgozik. Az ő hülyesége, én nem tudom sajnálni, mert ha nagyon el akarok menni otthonról, és el akarok menni dolgozni akkor megteszem a szükséges lépéseket ahhoz hogy megteremtsem magamnakazt a helyzetet, anyagi helyzetet amiből el tudok menni X városba lakni és dolgozni. Mivel a munka neki nem a városában lett volna, hanem Pesten, igen jó fizetéssel, viszont albérletre vagy vonatbérletre meg már nem volt pénze.Ha lenne egy kis esze a közeli munkahelyen ami nem nagy fizetésű ugyan, de ha mondjuk fél évig dolgozna, keresne egy kis pénzt, és úgy lépne a jobb állások felé, akkor most nem otthon döglene.

Na de mindegy is, mint mondtam mindenkinek nehéz, te meg csak 12 vagy, majd meglátod, megtapasztalod az élet keserűségét és szépségét.