Depressziós/melankolikus emberek. Van kiút? (hosszú)

Egy nagyon közeli barátomról van szó.

A gond az, hogy sajnos egyre nehezebben viselem a közelségét, de ahogy észreveszem már a családja is.

Mondom miért: az életében csakis a negatív dolgokra figyel, állandóan mártírkodik, a legkisebb problémából is hatalmasat csinál, és kis híján idegösszeomlást kap, ha valami terve akadályba ütközik, vagy nem sikerül elsőre úgy, ahogy akarta. Mint egy óvodás kis gyerek elkezd hisztérikázni ("nekem semmi se sikerül, egy szerencsétlen vagyok, úgyse jön össze ez sem, ez is a volt párom miatt van, ő tette tönkre az életem" stb).

A volt párjának nem hajlandó megbocsátani, teljes szívéből gyűlöli, minden negatívumot az ő rovására ír, és nem is hajlandó ezen változtatni, a legrosszabbakat kívánja neki. Pedig ezzel csak saját magát mérgezi...de ezt nem lehet neki megmagyarázni.

Ha megoldódik egy aktuális gondja, és kicsit "szusszanhatna", akkor talál magának egy új vagy épp régi gondot, amin rághatja magát.

Ezzel az állandó sajnáltatással lehúzza az embert teljesen agyilag, és ha valaki a környezetében sikeresebb, vagy tovább tudna lépni az életében, akkor arra zúdítja az ő sanyarú sorsát (kiindul egy épp aktuális problémából és a vége mindig az hogy:"nincs pénz, a munka egy sz*r, nincs egy barát, nincs rendes magánélete, neki senki sem segít soha" tehát az egész élete egy nagy sz*r, a halált is emlegeti). A másik meg persze lelkifurdalást érez, hogy neki sikerült valami, és rajta egyszerűen sehogy nem tud segíteni, mert semmi megoldás nem érdekli igazán, csak siránkozik örökké.

Van valakinek tapasztalata hogyan lehet egy ilyen embert kizökkenteni ebből az állapotból? Pszichológus? Lenne értelme? Teletömni mindenféle gyógyszerrel?

Sajnos a nyugtatót és az alkoholt amúgy sem veti meg, olykor él ezekkel a dolgokkal.

Ha őt magát megkérdezem mivel tudnék segíteni, nem mond semmit csak azt hajtogatja hogy neki mennyire rossz élete van.