Mentális betegséggel élők! Zaklattak már rokonaitok a betegségetek miatt?

sztem ez a 99%-nál így van. persze h zaklatják őket, sajnos egy X pszichiátriai diagnózis ma nálunk igen komoly megbélyegzést jelent, na meg sokszor egy sor egyéb következményt.

de sztem attól függ, miről van szó. nyilván más egy szorongás és más egy durva schizofrenia

Nem, nekem nagyon is megértően kezelték. Bár nem értik, mi az a kényszerbetegség és hogy miért van, de támogatnak, elfogadják, hogy orvoshoz járok és gyógyszert szedek, és ez nekem nagyon sokat jelent. Szerencsére most már majdnem teljesen jól vagyok, dolgozni is járok, eltartom magam.

Vannak emberek, akik képtelenek megérteni a mentális betegségek mibenlétét, ami egy dolog, de hogy még pofáznak is, az engem kiborít. Azt bírom még nagyon, amikor arról akarnak meggyőzni, hogy hagyd ott a pszichiátert, ne szedd a gyógyszereket, mert azok csak mérgeznek, és hogy igazából nincs is semmi bajod (gyakorin találkozom ilyenekkel). Na erre ugrani tudnék.

#3

pedig sok igazság van benne. pl kényszerre gyógyszert? el nem tudom képzelni, mi lehet arra hatásos, pedig tudom én milyen ronda tud lenni egy masszív kényszer ...

Mi nem igazán tartjuk a kapcsolatot a rokonokkal, mert sajnos ritka nagy gyökerek, többségük az a típus, aki a tv-ből szerzi minden tudását és bármikor képes megmondani a tutit, az orvost, egyéb szakembert lehülyézi, mert ő jobban tudja, amúgy is az édes életben is úgy volt. Nálunk az a helyzet, hogy autista vagyok, ami nem betegség de jár olyan kényyszeres dolgokkal, ami nem sokban különbözik mondjuk egy ocd-től. A rokonok nem tudják, anno lehülyézték anyámat, mert ki akart vizsgáltatni, nincs annak a gyereknek semmi baja. Egyik nagynéni vagy ki mondta egyszer, hogy ő beleverné a fejemet a tányérba, mert csak bizonyos sorrendben, színek szerint válogatva ettem meg a kaját. Vendégségben többször próbáltak más gyerekhez odarángatni, elvették a játékomat és odaadták másnak, aztán elkényeztetett hülyegyereknek neveztek, mert utána nem akartam megfogni a játékot, amit a másik gyerek megfogdosott. Folyamatosan adták az ívet anyámnak, hogy mindek hord fejlesztésre (kötelező volt, különben kiraktak volna az oviból) meg később, hogy na ugye hogy nincs is baj a gyerekkel, hiszen 2 osztályt jár egyszerre az iskolában. A tényleges problémáról sosem tudtak, a mai napig sem tudják, sőt, épp minap mondta egyik távoli rokon anyámnak, hogy na ugye hogy nem gyogyós a gyerek ha már diplomázik.

Egyébként ugyanígy viszonyulnak mindenhez, ami számukra egy kicsit is ismeretlen állapot vagy betegség, pl. a laktózérzékenységemre azt mondták, hogy csak nem akarok tejet inni és direkt kihányom, valamint anyám is csak azért volt veszélyeztetett terhes, mert nem volt kedve dolgozni. A pszichológiai problémák pedig számukra egyenlőek a nagyzolás, a lustaság és a "nem tudja má' hova tenni a pénzt, oszt szihiáterhe' jár" fogalmával. A skizofrén rokonra azt mondták, hogy unatkozik otthon és ezért hall hangokat, valamint van egy felnőttkorú, nem beszélő autista nagybátyám, akit szerintük gyerekkorában nem tanítottak meg beszélni és emiatt nem szólal meg. Érdekes, hogy egyébként szinte mindannyian nyugtatófüggők, de ez valahogy kívül marad a körön, ha a pszichiátriai problémákra kerül a szó. Tapasztalataim szerint nagyon meg kell válogatni, hogy kinek mondja el az ember, ha ilyen jellegű problémája van, mert csakhamar rajta ragad az illetőn, hogy bolond vagy fogyatékos. Felesleges ezzel is növelni a stresszt, attól hogy rokon, még nem kell tudnia, főleg ha az a tipikus beszólogatós, minimális IQ-val rendelkező megmondóember, akiből sajnos még mindig túl sok van a világon.