Hogy lehet leküzdeni ezt a nem mindennapi tériszonyt?

Én nem egyszerűen a magasságtól félek. Ha van mellettem valami (korlát, fal stb.), akkor felmegyek több száz méterre is, óriáskeréken is voltam már.

Most egy lábbalesetem óta van olyan szintű tériszonyom, hogy egy üres téren vagy úttesten (legyen az bármilyen kicsi és veszélytelen, sétálóutca is) képtelen vagyok átsétálni. Szerintem a balesetem után hozzászoktam, hogy valaki mindig van velem, akire támaszkodhatok, vagy egy bot, és most "egyedül" képtelen vagyok üres helyeken átsétálni. Vagy ha mégis sikerül, akkor ötezres a pulzusom és előtte tizenötször nekiindulok. De inkább segítséget kérek járókelőktől. De ez meg nagyon nem normális és az életemet teljesen tönkreteszi, boltba lemenni, munkába menni kész trauma, pedig mindkettő közel van. Odabent bezárt helyen már nincs ilyen bajom. Mással volt már ilyen?

Mondjuk nekem 10 éve kezdődött ez szintén egy baleset után, akkor önerőből le tudtam küzdeni ezt és azóta csak nagyon enyhén jött elő nagyon nagy úttesteken, de át tudtam menni mindig azonnal. De most megint kiújult, és nem vagyok biztos benne, hogy sikerül egyedül kikerülnöm ebből a helyzetből. Szerintetek? Pszichológushoz menjek? Vagy milyen tippeket adtok?

Jó lenne beszélgetni olyan emberekkel, akiknek szintén van hasonló problémájuk, mert sajnos nem nagyon értenek meg, "átérzik" persze, de tudom, hogy gőzük sincsen milyen ez.