Miért érdemes élni?! Úgy érzem kezdek elveszni!
Nem is tudom hol kezdjem és mit írjak, igazság szerint azt se tudom mit várok ettől. Úgy érzem romokba van az egész életem. Nem nagyon vannak barátaim, nincs semmi ami érdekelne, a 8,5 éves kapcsolatomnak úgy látszik vége, a családom hülyének néz, nincs semmi életcélom. Hogy lehet ebből az egészből kimászni??? Úgy érzem egyre mélyebbre süllyedek mint a magányba mint magamba. Rengeteget gondolkoztam mostanába azon hogy semmi értelme tovább élni. ( tudom vannak nálam sokkal szarabb helyzetbe lévő emberek is. Anyagi téren szinte mindenem meg van 26 évesen családi ház, kocsi, motor, munkahely). Viszont érzelmileg senki sincs mellettem senki nem ért meg. A családom hülyének néz, bármit mondok anyámnak az a válasz rá hogy " én nem vagyok normális és hogy hülye vagyok" apám egy arrogáns, beképzelt ember. Baráti kapcsolatok nem nagyon vannak szinte sose keressük egymást mostanába. A menyasszonyom pedig közölte hogy már nem szeret, nem akar velem lenni. Egyáltalán nem ért meg egy csepp együtt érzes sincs benne és én pedig nem tudom megérteni hogy tud 8,5 évet egy csettintésre eldobni. Mostanába nem volt olyan jó a kapcsolatunk, de nem is tettünk érte semmit hogy jobb legyen. Én meg sajnos későn ébredtem rá hogy nem akarom őt elveszíteni. Csak mostanra már ő nem akar küzdeni értem. Nem tudom mit kezdjek magammal? Kezdek becsavarodni! Ehhez még hozzá jön az is hogy testileg nagyon elhagytam magam az elmúlt 3 évbe. Napi szinten fáj a fejem, nem tudok aludni, enni, gyomor és nyombél hurutom van. Nem merek az emberek felé nyitni, állandóan szorongok, azon izgulok hogy mások mit gondolnak rólam. Az ég világon semmi önbizalommam nincs és egyáltalán nem szeretem/tisztelem magam. Ehhez még hozzá jön az is hogy szexuális téren is teljes csődnek érzem magam.
Hogyan lehet ebből ki keveredni úgy ha tényleg senki nem áll melletted, senki nem ölel át és mondja azt hogy nem lesz semmi baj???
Tudnék még órákat mesélni, de ezt is meg köszönöm ha valaki elolvassa.
Üdv egy elveszett 26 éves " férfi"
válasza:
válasza:Mindig szükség van új célokra/álmokra, amiket meg akarsz valósítani. Sokszor érezzük azt egy-egy nehezebb időszak után, hogy semmit nem akarunk, semmihez sincs kedvünk. Őszintén szólva szeretünk belesüppedni ebbe az állapotba, mert túl gyengék és lusták vagyunk ahhoz, hogy változtassunk, vagy egyszerűen nincs kedvünk. Vagyis minden a hozzáállásunkon múlik.
Nemrég jöttem ki egy hasonló időszakból, több mint egy évig tartott. Suli miatti állandó görcsölés, nőgyógyászati műtét, amitől hónapokig padlóra kerültem lelkileg, egész nyáron bámultam ki a fejemből, amikor kiderült, hogy kiújult a betegség, aztán vissza kellett menni a gimibe, amihez semmi kedvem nem volt. Aztán erőt vettem magamon (mert változtatni akartam ezen a helyzeten), és elkezdtem járni iskolapszichológushoz. Kb. 2,5 hónap alatt rendbe jöttem, de csak azért, mert én is akartam a gyógyulást és mert tényleg sokat segített. Mindent kilátástalannak láttam a jövőmet illetően, nem akartam egyetemre menni (ezt azzal magyaráztam, hogy nem leszek anya, ha egyetemre megyek, mintha az egyetem meggátolna abban, hogy anya lehessek, igen ebből kellett kigyógyulnom, de nagyon fájt), állandóan szorongtam egy tantárgy, pontosabban a tanárnő miatt. Ezen gyorsan változtattam, előre hozott érettségit tettem, enyhült a szorongásom. Aztán végül a jövőmre is megoldást találtam: végre megtaláltam azt az irányt, amerre menni szeretnék, kisgyermeknevelőnek fogok tanulni ősztől. Igen, a betegség is ebbe az irányba vitt, de most már biztosan tudom, hogy ezt szeretném.
Röviden: nem baj, ha sokáig úgy érzed, hogy csak fáj és nem akarsz semmit. Élj meg minden rosszat, mert utána sokkal könnyebb lesz a jó felé tekinteni, így fogod megtalálni a motivációt, az erőt ahhoz, hogy megvalósítsd az álmaidat. Kitartás, minden rossz véget ér egyszer. Ha nem megy egyedül, neked is jót tenne egy jó szakember.
L/19
válasza: válasza: válasza: válasza: válasza: válasza:"Szomorú ember az, aki felért a csúcsra,
mert lefelé vezet onnan mind útja." - írtam egyszer egy versemben, és tartom helyesnek ma is. az embert az állandó mozgás, fejlődés, a kitűzött célok elérése teszi csak boldoggá. Neked saját bevallásod szerint is megvan mindened; családi ház, kocsi, motor, munkahely. Ilyen háttérrel miféle célod lehetne? Még egy családi ház, még egy kocsi, még egy motor, még egy munkahely?
Ezek nem reális célok. Úgy értem, nem hátrány, ha megvan, de célnak édeskevés. Egyenes út a kiüresedés felé. A barátnőd is azért szeretett ki belőled, mert céltalanná váltál.
Nehéz belátni, de az anyagi javak nem szolgálják az ember boldogságát. Én nagyon mélyről indultam. Azóta többször voltam fent is, lent is. Most (59+) megint az egyik mélyrepülésemet végzem. De tudod mit? Nem bánom. Nem igazán tetszett az a valóm, aki akkor voltam, amikor a csúcson vegetáltam. Mert az nem élet, csak vegetálás. Olyankor már meghalt az ember, csak még nem temették el.
Persze nem javasolhatom, hogy dobj el mindent, és kezdd elölről. Csak elmondtam a saját példámat, és azt, hogy egy küzdelmes, de ettől szép és ettől boldog életet tudhatok magam mögött.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!