Hogy hívjam fel magamra a figyelmet?

Kezdeném a közepén. 30 éves házas férfi vagyok, stabilnak mondható jó egzisztenciával, széles baráti körrel. Ennek ellenére iszonyatos szeretethiányom van és úgy érzem, hogy bármennyire is próbálom adni a jeleket, senki sem foglalkozik velem. Mostanában egyre többször foglalkoztat az öngyilkosság gondolata is, de igazából az tart vissza, hogy gyáva vagyok hozzá.

A házasságom rendben van, bár 6 év után mint mindenhol szinte, itt is vannak gondok a szexuális élettel, de dolgozunk rajta. Azaz dolgoznánk, ha nem lennék mindig hulla fáradt. Rengeteget dolgozom, napi 14-16 órát is. Cserébe bőven az átlag felett keresek, havi 7-800ezret átlagban. Ezt nem felvágásból mondom, úgyis teljesen anonim ez az egész. Nagyjából ez az a faktor ami miatt senki sem vesz komolyan, hogy nekem bármi bajom lehet, hiszen rengeteget keresek relatíve, hát nekem aztán mi gondom lehet az életben?! A bajom az, hogy általában én vagyok a társaság középpontja, én szervezek mindent a barátokkal, én mozgatom a szálakat (talán ez a kulcs a munkában való sikerességben is, hogy ilyen a habitusom). Viszont tipikusan az az eset vagyok, amikor nem látja senki, hogy a bohócon nem rajzolva vannak a könnycseppek, mert csak felszínesen nézik a dolgokat. Pedig van elég bajom. Szülők, nagyszülők nem jönnek ki a pénzükből, a párom nagyon forszírozza a gyerek kérdést (én nem szeretném), komoly egészségügyi problémák családon belül, a barátok hanyagolnak, ha én nem szervezek valamit, illetve gyakorlatilag hétköznap nincs életem. Az egyetlen terület ahol azt érzem, hogy megbecsülnek az a munkám. Ennek ráadásul eredménye is van, szinte azonnal. De itt is vannak bajok, ami tudom, hogy nagyon visszatetsző lehet, de az ember valahogy mindig többre vágyik. Én ezt próbálom nem a telhetetlenség irányába terelgetni, hanem egy racionális motiváltság felé. Most fogunk lakást venni, de emiatt is aggódom, mert azt nyilván nem minden nap vesz az ember. Most, hogy megvan a kitűzött keret és elkezdtünk nézelődni én még nagyon szívesen gyűjtögetnék és vennék egy jobbat, jobb környéken. Hatalmas gondok, tudom...

Egyszerűen iszonyatosan elkeseredett vagyok, egyedül érzem magam, sokszor remegek a sírástól férfi létemre. Úgy érzem, hogy túl nagy rajtam a nyomás, túl nagy a felelősség és belül totál üres vagyok. A munka az egyedüli ami fel-fel tölt, de attól pedig fizikailag vagyok egyre jobban tropa évek óta (egyébként sportolok heti 3x). Sokszor azt kívánom, hogy bárcsak egyik reggel ne ébrednék fel.

Gondolkoztam rajta, hogy érdemes lenne felkeresnem ezzel egy szakembert, mert szerencsére keretem lenne rá, de igazából nem is tudom, hogy merre induljak. Ti mit tennétek a helyemben? Pofozzam fel magam, szedjem össze a tökeim és ne picsogjak, vagy vegyek egy nagy levegőt és majd hozzászokom a nyomáshoz, esetleg keressek fel egy szakembert tényleg?

Bocs, ha kicsit hektikus lett, de csak úgy cikáznak a gondolatok a fejemben, ha erről a témáról van szó, azt se tudom honnan kezdődik az egész baj.