Kezdőoldal » Egészség » Mentális egészség » Amennyiben fogyasztottam...

Amennyiben fogyasztottam alkoholt pár órán belül, bemehetek / bevitethetem magam a pszichiátriára öngyilkossági gondolatok miatt?

Figyelt kérdés

Nem vagyok ebben a helyzetben, csak szeretném tudni. Akinek van erről konkrét információja, írja meg. Köszönöm.

(Nem olyan szintű ittassági állapotra gondolok, ami rosszulléttel jár, csak amikor ugye már nem 0% a véralkoholszint...)


2018. nov. 27. 11:16
1 2 3
 11/30 anonim ***** válasza:

Én valahogy jóval nagyobb traumával jöttem ki, mint ahogy előtte éreztem magam, és csak tovább rontott az életemen az egész élmény. De bizonyára jófej volt ott mindenki, a nyáladzó pelenkás néni főleg, akivel üvöltöztek, hogy már megint behugyozott. Nem, nem kitalálom. Még most is kerülget a rettegés az emlékek hatására. Azt is meg tudnám mondani, csak nem merem, melyik kórház volt. De a Honvédből engedtek haza. Na ott tényleg normálisak voltak. Ja és saját lábon mentem be, ráadásul még annyira épp nem is voltam szarul, hogy komolyan gondoljam, csak a szám járt. A háziorvosom javaslatára mentem oda, akkor még nem voltam vele tisztában, hova készülök. Utólag már nagyon-nagyon bánom az egészet.

Nem, komolyan. Egy akármilyen ismerős sokkalta többet ér.

2018. dec. 2. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/30 anonim ***** válasza:
Ez lemaradt: nem csak azért veszik el a cuccokat. Hanem, hogy ne tégy magadban kárt vele, vagy másban. Ezért veszik el első sorban, ne élj tévedésben. Ha előzetesbe vágnak, ott is pont ugyanezért kopasztanak le, és az már innentől adott, hogy akkor meg is őrzik az ember vackait. A cipőfűző és öv is megy.
2018. dec. 2. 11:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/30 A kérdező kommentje:

Nem az érdekelt, milyen egy zártosztály (voltam már egy párszor), hanem azt nem tudom, hogy akkor is be tudok-e menni, ha nem 0% a véralkohol-szintem. Régebben nem voltak még az alkohollal is problémáim, de már vannak.

Egyébként egy idősotthonban dolgozom, engem semmiféle trauma vagy meglepetés nem tud már érni még a zártosztályon sem...


Jaa, én személyes cuccok alatt a telefon, pénz, ilyenekre gondoltam. Azokat a lopások miatt veszik el. Viszont hogy te se legyél tévedésben, a körömvágó ollót, borotvát, és egyebeket azért IS veszik el, hogy mások se tegyenek kárt vele benned! Gondolj bele, kifigyeli a szobatársad, hol tartod a kisollódat, éjszaka meg beleb*ssza a szemgolyódba, az aztán szuper lenne! Kellemetlen, hogy elveszik ezeket a dolgokat, de hidd el, jobban jársz, ha a nővérszobán vannak elzárva...


Amúgy ha annyira lennének barátaim, nem is akarnám magam kinyírni, szóval nem opció sajnos, hogy "a barátaimhoz" forduljak. A család meg szintén kapa...

2018. dec. 2. 16:50
 14/30 A kérdező kommentje:
Teljesen magányos vagyok, senkire sem számíthatok, ha bármi gáz van, rámtör a késztetés, hogy "megtegyem", de mondjuk még észnél vagyok annyira, hogy talán mégse tegyem meg, akkor az egyetlen esélyem, hogy bemegyek a "diliházba", vagy felhívom őket, hogy jöjjenek értem, csak mostmár attól is félek, hogy oda se tudok majd menni, mert el fognak küldeni amiatt, hogy "ittas" vagyok. Erre paráztam rá. Azért tettem fel itt kérdésként.
2018. dec. 2. 16:55
 15/30 anonim ***** válasza:

Na hát így már legalább világos. Ha valahogy így kezded, kevesebb hülye választ kapsz. Vagy nem kapsz egyáltalán. Úgy vettem észre, ide nem segíteni járnak az emberek, csak picsogni, meg egymást baszogatni, úgyhogy beálltam kicsit én is a sorba, sorry. (A saját kérdéseimre még ennyi választ se kapok, mint te.)


Jham, ja. Ugyanez a helyzet velem is, csak én inkább azért imádkozom, hogy egyszer végre már engedjem el ezt a hülye életösztönt. Úgyse hiányoznék.

2018. dec. 2. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/30 anonim ***** válasza:

Ha ittasan hívod ki a mentőket - de öngyilkossági szándékkal - akkor lehet, hogy először a toxikológiára visznek és onnan a pszichiátriára.

Én már minden elképzelhetőt megtapasztaltam...

2018. dec. 2. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/30 A kérdező kommentje:

Szerintem korrekten fogalmaztam meg a kérdést, mindenféle körítés nélkül is lehet erre válaszolni, talán inkább ott rontottam el, hogy az "eü ellátások" kategóriába kellett volna írnom. De azóta megnyugodtam ilyen téren, mert ha ittasnak ítélnek is meg esetleg, de öngyilkossági gondolatokkal segítségért fordulok, akkor BIZTOS, hogy nem fognak elküldeni a francba, nem is tudom, hogy gondolhattam...


Ne add fel! Ha van benned életösztön, akkor az életed jobbá tételére is kell, hogy legyen még ösztön benned!


És a toxin mit csinálnak azzal, aki csak kicsit be van csiccsentve? Bekötnek egy infúziót, amíg kimegy belőlem az alkohol és kész?

2018. dec. 2. 20:24
 18/30 anonim ***** válasza:

Áh, ennyiért nemigen. Kapsz egy "csinos" ágyat egy kórteremben, ahová óránként hozzák az eszméletlen, vagy épp tomboló mérgezetteket (utóbbiakat elegánsan lekötözik). Ha ettől tudsz aludni, akkor reggelre kijózanodhatsz. A reggeli vizitnél ha továbbra is állítod, hogy meg akarsz halni, akkor visznek tovább a pszichiátriára. Ha tagadod, akkor hazaengednek.

Ott kezelést (infúziót, gyógyszert, gyomormosást, stb. ) akkor adnak, ha vagy súlyos alkohol-mérgezésed van, vagy épp elvonási tüneteid.

2018. dec. 2. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/30 A kérdező kommentje:
Ja, akkor még infúzió sincs? Egyébként nekem mindegy, milyen osztály, csak kórház legyen, mármint ha olyan állapotba kerülnék... Köszi az infókat!
2018. dec. 2. 20:38
 20/30 anonim ***** válasza:

Indokolt esetben van infúzió. Becsiccsentésért nincs.

Én toxira legtöbbször olyan állapotban kerültem, hogy vagy 3 üveg infúziót kaptam plusz injekciókat, gyógyszereket, vagy épp a szubintenzíven tértem eszméletemre, monitorra kapcsolva..

2018. dec. 2. 20:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!