Rettegek a haláltól. Pánikrohamot tudok kapni amikor belegondolok, hogy a férjem egyszer megfog halni. Mi lesz velünk a halál után? Ti hogy tudtok "megbékélni" a kérdéssel?

20

az ember rá van kényszerítve,h túléljen. nincs más választásod és rajtad múlik, mi módon teszed.

azt nem mondom,hogy mindenki alkalmas arra,hogy feldolgozza a veszteségeit,de úgy gondolom a nagy többség ezt teszi.

ha valaki nem hisz semmi feljebbvalóban, akkor annak nem nehéz belátni,hogy az élet nem arról szól, hogy mindnenki jól fogja érezni magát élete kezdetétől a végéig és a tragédiák is elkerülnek mindnenkit. belátható,hogy ez csak egy ábrándozás.

az ember ugyanolyan állat, élőlény,mint bármelyik a világon.

az ember kivételezett helyzete, hogy sokkal jobban tudja kontrollálni az életét, sokkal nagyobb biztonságban van a természet erőivel szemben, hosszú ideig élhet, nem jelenti, hogy ő most akkor már védett a tragédiákkal szemben.

inkább így kéne nézni a dolgot, hogy emberként kivételezett helyzetben van és azt az életet ami megadatott neki,a bból a legtöbbet kihozni.

tudom,hogy ez nem vígasz, de ez van.

alkalmazkodsz, keresel kapaszkodót, nem gondolsz rá, vagy emészted magad egy felesleges dolgon,amit nem befolyásolhatsz...

válasz nincs,de egyéni válaszok lehetnek,ami megkönnyíti ezt feldolgozni.

én nem hiszek feljebbvalóban, de reménykedem, hogy a világ végtelen idejében, végtelenszer megismétlődik minden, így folyamatosan valamilyen formában létezni fogok,mégha nem is tudok a múltamról és a jövömről.

a halálfélelmet kizárni nem lehet sztem,de gondolkozni lehet róla sokféleképpen,ez is egyfajta értelmes inspiratív tevékenység vagy akinek ez jobb az ne gondolkozzon rajta. :)

Megoldás lehet, ha az emlékeket idézed fel az életed korábbi szakaszaiból, amik örömet okoztak, vagy akikkel kapcsolatban jó szívvel gondolsz vissza közös emlékekkel.

Sokan úgy élik meg, hogy a szeretteik nem haltak meg, hanem az emlékeken keresztül velük élnek tovább, mégha az nem kézzelfogható.

Az élet csodája, hogy rengeteg szép élményt szerzünk létezésünk során, ami sztem egyfajta spirituális megközelítése is a világnak.

A világ része vagyok életemben is halálomban is. Nem tűnök el,mert az anyagi részecskéim nem tünnek el,de ameddig élek, addig sok-sok szép dolog történik velem.

Ezt kell értékelni sztem magadban, de mindenkinek más és más útja lehet az élet értelmének, a boldogságnak a megtalálása. Megbékélni a csodálatos világgal a természettel, aminek te is részese vagy és nem kivülálló, aki beleszületik és azután kilép belőle és elvárja,hogy minden úgy legyen, ahogy szeretné, mert olyan nem létezik.

Az emberiség sajnos harcol ezzel a szemlélettel és egymás torkának esik elfelejtve,hogy együtt egymásért boldogabbak lehetnénk, mint egymás ellen.

Ez az egyszerű felismerés kéne csak ,hogy boldogabb legyen az emberiség. Amíg lesznek feljebb levők és alábbvalóak ,vagyis az egyenlőtlenség a társadalomban ,rasszok, nemzetek közt stb addig a rossz dolgok megmaradnak az emberiség történelmében. Háborúk, betegségek, bűnőzés, ártatlanok halála stb addig a saját sírunkat ássuk.