Kezdőoldal » Egészség » Táplálkozás » Mit csináljak, ha a szüleim...

Mit csináljak, ha a szüleim nem akarnak elvinni pszichológushoz?

Figyelt kérdés

Kb. 3 évvel ezelőtt elkezdtem lassan meghízni, amit először nem vettem észre, mivel mindig is vékony voltam. 16 évesen azonban, amikor már beláttam, hogy már nem úgy nézek ki mint régen, elkezdtem fogyókúrázni. Azonban túlságosan szeretek/szerettem enni, így 2 év alatt a lefogyás helyett +7 kilót sikerült felszednem. Jelenleg 61 kg vagyok, ami elvileg teljesen normálisnak számít az életkoromhoz és a magasságomhoz, de valójában már egyértelműen túlsúlyosnak számítok. A rengeteg fogyási próbálkozás eredménye az lett, hogy a heteim úgy telnek, hogy egy ideig éheztetem magam, hogy minél többet és hatékonyabban fogyjak, után viszont az éhség miatt rengeteget eszem. Többször is utánanéztem már, és elég biztos vagyok benne - habár orvosnál még nem jártam - hogy ún. binge eating disorderem van, ami gyakorlatilag az anorexia ellentéte. Nagyon sokat eszem, általában akkor is, amikor már egyáltalán nem kívánom, de képtelen vagyok leállni.

Utálom magamat, már többször is volt (nem viccelek), hogy a tükörbe nézve elsírtam magam, annyira gyűlöltem, amit láttam. Régebben egyszer-kétszer hánytattam magam miután megbántam, hogy mennyit ettem, azonban ezt sosem tettem rendszeressé.

A családom folyamatosan mondja, hogy fogyjak le, és gyakran viccesnek szánt, bunkó megjegyzéseket tesznek a súlyomra (pl.: dagi, zsírtorony, milyen cuki a hájad! és hasonlók). Ezek nekem rettenetesen rosszul esnek, és mondtam is nekik, de úgy tűnik nem igazán érdekli őket.

Az is probléma, hogy nem sportolok, de a családom igen, így egy magatehetetlen lusta disznónak tartanak.

Mivel a folyamatos intenzív hízásom és fogyásom már kb. egy éve tart, rájöttem, jobb lenne inkább szakemberhez fordulni, hátha ő segítene újra egészséges viszont kialakítanom az evéssel, mivel jelenleg (mint már említettem) rengeteget eszem, mégis 48 kg szeretnék lenni, ami már szintén nem egészséges.

Megkerestem ezzel az ötletemmel a szüleimet, de ők csak legyintve kérdezték, hogy szerintem mégis mitől tudna egy harmadik fél segíteni nekem a lefogyásban, hiszent saját magamnak kell kicsit rendbe szedni magamat.

Az a bajom, hogy már nagyon rég óta próbálkozom, de teljesen eredménytelenül, amiből már elegem lett. Persze a családom a testképemről és az egyéb gondolataimről, cselekvéseimről (mint pl. a hánytatás) semmit nem tud, így ők csak annyit látnak az egészből, hogy nem edzek és folyton eszem de mégis fogyni akarok.

Nem szeretnék a problémáimról velük beszélni, ezért fondoltam a szakemberre, ezt az ötletet azonban ők szkeptikusan és kicsit sem támogatóan fogadták.


Ti mit tennétek a helyemben?


(Köszi, hogy elolvastátok!)


18L



2020. febr. 4. 21:46
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
55%
18 éves vagy, nem kell a szüleidnek orvoshoz hordaniuk.
2020. febr. 4. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
46%

Jaj jaj jaj, a "binge eating disorder"-nél kiégtem egy másodpercre. Dr. Google támad megint, imádom az ilyen öndiagnózisokat.


"Az is probléma, hogy nem sportolok, de a családom igen, így egy magatehetetlen lusta disznónak tartanak."


Mert lehet tényleg az vagy? Mármint lusta?


"18L"


Felnőtt vagy jogilag is, nem kell a szüleid engedélye semmihez.


Amúgy a titok: Egészséges táplálkozás + rendszeres sport / mozgás + minőségi alvás.


Puff. És lefogysz. A lustaságodon egy pszichomókus sem fog átlendíteni, csak te önmagadat. Személyi edzőt kérj fel, majd ő noszogat. Csak járj el, mert ha nem, akkor majd jön megint ugyanez a kérdés.

2020. febr. 4. 21:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:

Dietazni kell es nem pedig nem enni. Jo kaja, kis adagok. Hanytatas nem megoldas.

Valoban fej en dol el nalad az egész, akaratero kerdese, a szigologus is csak abban segit. Egyebkent iskolakban van iskolapszichológus, felkeresheted, vagy 18 evesen el is mehetnel egyhez magadtol. Ha pesti vagy, tudok benne segiteni is akár.

23/F

2020. febr. 4. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem tudom, hol élsz, de Budapesten a Semmelweis Egyetemen van ingyenes pszichológia szakrendelés, esetleg azt meg tudod próbálni.
2020. febr. 4. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
#2 A legnagyobb bajom az, hogy nem vagyok képes normálisan enni. Vagy rengeteget eszem, vagy semmit. Tudom, hogy ez fejben dől el, és szimplán ennem kéne, de nem sokat, de az nálam sosem vált be. Egyszerűen nincs jó viszonyom az evéssel, és bárhogy próbáltam ezt egyedül megoldani, nem sikerült. Régebben rendszeresen jártam edzeni, de teljesen elment tőle a kedvem az utóbbi háromnegyed évben.
2020. febr. 4. 22:15
 6/14 anonim ***** válasza:
97%

Pedig nem fog menni máshogy, csak önkontrollal, következetességgel, odafigyeléssel, fegyelemmel.


Mit vársz a pszichológustól? Az is tud időhúzás lenni ám, első pár alkalom még kell, jó, de aztán negyedik, hatodik, tizedik, és még mindig arról beszélünk, hogy undorodom az ételtől.


Hogy fogsz egy gyerekért majd felelősséget vállalni, gondoskodni róla, törődni vele, ha önmagaddal sem tudod ezeket elsajátítani, vagy véghez vinni?

2020. febr. 4. 22:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
100%

Lehet unalmas a szöveg, de igaz: minden fejben dől el!

Ha te nem határozod el magad, hogy megcsinálod, akkor járhatsz te hetente szakemberhez, nem lesz eredménye. Nehéz tudom, mert én is végigmentem ezen. 52-54 kg voltam, szülés után 2 évvel 60-62 között mozgott a súlyom. Egyszerűen nem éreztem jól magam a bőrömben, de nem kezdtem magam hánytatni, hanem ameddig nem volt időm edzeni, addig az étrendemet variáltam át. Minimum napi 4 étkezés kis adagokban. Már ezzel leadtam 5 kilót!


Amire tényleg szükséged lenne az egy személyiedző. Ő ír neked személyreszabott étrendet, és heti pár alkalommal konditeremben edzetek! De ha lusta vagy, nincs hozzá kedved, akkor ennek sincs értelme.


Keress egy fotót, amilyen alakot szeretnél elérni, töltsd le, és kezdj el érte tenni!

Nem hónap elsejétől, nem újévtől, nem hétfőtől, hanem holnaptól, de ma még megeszem ezt a sütit, hanem mától kezd el!

2020. febr. 4. 23:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

#3as vagyok.

Egy baratnom egyszer azt mondta: az emberek azert hiznak el, mert nem annyit esznek, amennyivel jol laknak, hanem amennyi belejuk fer.

Azok alapjan amit irtal, sokan igy vannak, akar en is. Es en edzem, diétázom, minden. Viszont ha elottem az 6ezer forintos steak az etteremben en sem dobom ki jo szivvel; 1 az ára, mert ugye magyarok vagyunk, es amit kifizettunk zabaljuk fel; 2 mert rohadt finom es be akarom turni az egeszet. Na most en rajottem, hogy pl ha viszont bemesz a Star Kebabba es a nagy tál helyett kérsz egy kicsit, azzal is tokeletesen jol laksz, es be se hanysz a mennyisegtol, el is fogy, finom is es a vicc, hogy ugyan ugy tele vagy.

Szedjel kevesebb kajat, es akkor nem erzel kesztetest a megevesere. Meg akkor nincs mit kidobni stb. Egy masik baratnom mondasa is idevag: ha már ennyit fizettünk, legalább rosszul ne legyünk.

Valamint egyel lassan. Egyreszt a habzsolassal levegot juttatsz a gyomorba, jobban kitagul, masreszr allitolag 15 perv mire leer a kaja a gyomrodba, es ezert annyival kesobb erzed, hogy tele vagy es tuleszed magad. Ha lassan eszel, akkor elobb erzed hogy mikor eleg. :)


Ez minden amit laikus szemmel tudok tanácsolni.

Es hogy egyel 0 zsírt kb es keves szenhidratot, sok fehérjét.

2020. febr. 5. 00:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
93%

Miért egyen 0 zsírt? Nem a zsírral van a gond, hanem a cukor (nem fruktóz) szénhidrát kombóval.


A steak meg kiváló fehérje forrás, egyed nyugodtan. Természetesen ha valakinek az egekben van a koleszterinje, akkor ne egyen túl sok zsírosat, de az más. Ezt meg egy rutin laborvizsgálat, vagy egy gyógyszertári éhgyomri vércukor + koleszterin gyorsteszt kideríti.

2020. febr. 5. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:
93%

Én sem szeretek ételt kidobni vagy otthagyni, szerencsére étteremben el lehet csomagoltatni és hazavinni a maradékot.

A 0 zsír szerintem is hülyeség. A finomított szénhidrátokkal, "üres kalóriákkal" és agyonfeldolgozott ételekkel kell inkább vigyázni, könnyen túleszi magát az ember belőlük. A zsír, a fehérje és a rost segíti a jóllakást, és sok olyan étel van, ami zsíros, de tele van hasznos tápanyagokkal (pl. avokádó, dió, sajt).

Az étkezési zavarokon segíthet egy erre specializálódott szakember. De neked is erőt kellene venned magadon, hogy ne éheztesd magad, mert utána úgyis falásroham lesz az eredmény, és ezzel nem jutsz sehova. Az edzést pedig kezdd el újra, de nem kell túlzásokba sem esni, mert akkor megint fel fogod adni.

2020. febr. 5. 10:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!