Hogyan tudnék kimászni a gödörből?

A jó kívánságokat köszönöm, sajnos így reggel már nehezebb írnom, de azért megpróbálok majd. Amit sejtettem azt kaptam kb, Anyukám fel sem köszöntött, talán kicsit elnézőbb ma velem de ennyi. Úgy is tudom hogy ez is csak a megszokás része. Bátyám felköszöntött telefonon, szinte csak ő szokott igazán, de vele se tudok már nagyon régóta beszélni, elmondta a sablon dumát, én is azt hogy köszönöm, és ennyi. Arra a szar facebookra is csak azért regisztráltam hogy hátha kicsit többen észrevesznek. Van egy ember aki ma ünnepli a névnapját. És régen mindig felköszöntöttük egymást még ő se ír, senki. Ami főleg azért esik rosszul mert sokáig szerelmes voltam belé, és még most is sokat jelentene számomra.

Az utolsó válaszoló kérdését elolvastam, abban én is látok igazságot hogy ha kapnék is szeretetet akkor sem tudnám jól kezelni, lehet hogy viszonozni se tudnám már. Egyszerűen szerintem elértem egy olyan pontra ahol már nem látok túl a saját problémámon, ezért is olyan ember kéne mellém aki tele van élettel és vidámsággal hogy fel tudjon tölteni. De ez sajnos nem így működik adni is kell hogy kaphassunk. De én már nem tudok adni, reménykedem hogy egyszer felbukkan valaki aki kérés nélkül tud majd adni nekem, mert csak így válhatok újra emberré, csak így tudom viszonozni.

Volt egy válaszoló a másik kérdésnél aki említette a kudarcokat, hát abból is külön könyvet írhatnék. És akkor csodálkoznak az emberek hogy nincs önbizalmam, minden amit tettem az életemben megbántam, tudom hogy az nem jó ha az ember a múlton siránkozik de nekem már csak ez maradt. És azt is utálom hogy van nagyon sok ember aki szenved, ki tudja lehet még durvábban mint én vagy más ebben az országban, sok szörnyűség van a világban. De ettől miért kell azt éreztetni velem sokaknak hogy az én problémám semmiség?

A másik amin sokat gondolkodom, az az hogy mi van ha valami nagyobb erő műveli ezt velem, nem vagyok vallásos, de néha annyira megmagyarázhatatlanul történnek a dolgok lehet nevezni csak balszerencsének nem tudom. De ha tényleg bűnhődnöm kell akkor miért? Nálam rosszabb, önzőbb, más emberek érzéseivel játszó emberekkel történik olyan ami nekik csak csekélység de nekem maga lenne a világ. Sokaknak olyan természetes hogy vannak barátai családja, párjuk, persze gondok érik őket is, de ha ezek a tényezők ezek az emberek mellettem állnának, úgy érzem legyőzhetetlen lennék.

"Hát, hallod, ritka egy sz*rfej muterod van!"

Próbálom azért megérteni őt. Ő is legalább annyi mindenen ment keresztül mint én, de már elegem van hogy mindenért én vagyok a hibás, és ha megmondom akkor még neki áll feljebb, sose tudok vele semmiről beszélni, és néha úgy érzem sose tett semmit értem. De szeretem, csak úgy érzem nem tudok vele élni, de egyenlőre muszáj vagyok.

Ez amúgy nem csak nála jön elő, valahogy minden ember akivel beszélek, tök mindegy mennyire próbálom megértetni velük a dolgokat, a végén mindig az lesz hogy nekik áll feljebb. Anno az egyik ember akit barátomnak neveztem mindig szart a fejemre(még most is) Mindig ott voltam neki, de ő sose volt ott mellettem, amikor más suliba kerültünk akkor egyre nagyobb lett a távolság. Sose keresett, mindig mondta hogy majd hív de sose. Ja és egy utcában is laktunk pedig. Én meg mindig otthon voltam, amikor kerestem nem ért rá. Mindig valami haverjánál volt de valahogy azoknak sose mondta hogy bocs de most már megbeszéltem valamit. Előbb volt az hogy nekem mondta le a megbeszélt dolgot. Még akkor se szóltak mikor egy közös haverhoz ment. És én nekem azt hiszem jogosan elegem lett belőle, elsőnek próbáltam megmondani neki, de kimagyarázta aztán nem lett semmi. Utána sokáig már egyáltalán nem találkoztunk, de őt ez sem érdekelte. SOHA de soha nem tudtam megmondani a véleményem, sosem tudtam átéreztetni vele amit érzek. Azt fogadtam meg magamban, hogy ha egyszer találkozok vele, akkor semmi durva csak egyet tuti behúzok neki amin keresztül mentem miatta. Nem vagyok erőszakos de nagyon sok feszültség szorult belém.

A lány aki linkelte a kérdést, hát én ha kell szívesen beszélgetek vele, de nem tudok többet ígérni, egyrészről mert nem netes kapcsolatra van szükségem, annál inkább hogy valakihez átmehessek. Ez most férfiatlan lesz de hogy kisírjam magam. Na meg nem hiszek a fiú lány barátságban, idővel magam részéről tuti többet éreznék, az meg sose jó mert az csak egy újabb fájdalom forrás lenne. Főleg ha messze lakik, vagy nem érdeklem. Ha a közvetlen környezetemben nem változnak meg az emberek vagy nem kerülök el innen akkor csak idők kérdése hogy megbolonduljak.

Biztos sok mindenen mentél át anyukád miatt. Én nem is kérdőjelezem meg. De azért azon kívül hogy sose foglalkozott velem régen egy kedves nő volt, csak mostanában a bajok miatt kicsit feszültebb. Meg ugye ahogy neked anyukád ő neki is kell mamámat gondozni, itt lakik velünk de már mozogni nem tud és folyamatosan hallucinál nem beszélve a szobatisztaságról. Én segítek felültetni meg mozgatni de én nem tudok abban segíteni hogy tisztába kell rakni.

Alapvetően amúgy az egész családommal van a baj, mi sose mondjuk ki az érzéseinket, ha valakire mérgesek vagyunk akkor mondunk olyanokat amiket nem kéne, és utána idővel mint ha mi sem történt volna mennek tovább a dolgok. És ezt nem szeretem, de kezdem magamon is észrevenni hogy átvettem ezeket a szokásokat.