Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Miért tart mindenki könnyűvérű...

Miért tart mindenki könnyűvérűnek? Miért nem tudják egy kicsit az én szemszögemből is nézni, megítélni a helyzetet? Nekem sem könnyű.

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy - mindenféle szépítés nélkül - miattam vált el egy házaspár, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy nagy szerepet játszottam abban, hogy a kapcsolatuk idáig jusson..

Az új munkahelyemen a kollégámmal már az első pillanattól vonzódtunk egymáshoz és ő (annak ellenére, hogy otthon várta a felesége és a lánya) randira hívott én meg (annak ellenére, hogy mindezt tudtam) elmentem a találkára. Jól éreztük magunkat, ezért egyik találkozó követte a másikat, még végül az ágyban kötöttünk ki.

Az első együtt töltött éjszaka után azt mondta, úgy döntött elválik, mivel rájött, engem szeret.

Azóta hivatalosan is elválasztották őket, összeköltöztünk és ennél boldogabbak már nem is lehetnénk.

Üröm az örömben, hogy az emberek összesúgnak a hátunk mögött, engem nemes egyszerűséggel lek.urváznak, őt pedig szintén nem túl kedves jelzőkkel illetik.


Nem értem miért kell ennyire ellenségesnek lenni velünk szembe, mintha a történelemben most fordult volna elő, hogy egy házasságban élő illető rájött, hogy mégsem az aktuális feleségével szeretné leélni az életét. Mindenki engem ítél el, még a másik nőt istenítik és sajnálkoznak ezerrel. Egyszer igazán meg lehetne közelíteni a témát a harmadik szemszögéből is, nem csak egyből ráragasztani a r.ibanc bélyeget!


2011. máj. 11. 20:05
1 2 3 4 5
 1/50 anonim ***** válasza:
75%
Nem jó helyre jöttél. Itt is csak r*bancozni fognak.
2011. máj. 11. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/50 anonim ***** válasza:
40%
Pedig az vagy, bizony. Gerinctelen a pasid is, te pedig egy bárki által elsô szóra megkapható könnyûvérû nô. Most pedig edd meg, amit fôztél, jóétvágyat.
2011. máj. 11. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/50 anonim ***** válasza:
55%
Hagyd a francba. Szerintem ilyen esetben sosem a "csábító fél" a mumus. Ha egy kapcsolatba be lehet furakodni egy harmadiknak, akkor az már alapból egy szar kapcsolat. Neked nem volt vesztenivalód, neki igen és mégis belement ennyi. De azért annyit még hozzátennék, hogy te meg belegondolhattál volna a feleségek helyzetébe...neked hogy esne ha a férjed átbaszná a fejed? Hm?
2011. máj. 11. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/50 anonim válasza:
50%

ehhe.. most téged kéne sajnálni???

őszíntén?? mit vártál?

tönkre tettél egy családot.. ok a pasit se kell félteni.. de tudtad.. remélem veled is ugyanígy el fog bánni :)

2011. máj. 11. 20:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/50 anonim ***** válasza:
78%
örülj neki hogy a tiéd a pasi,és hogy miattad elvált.Szeresd becsüld meg.de vigyázz ne hogy mással is azt csinálja amit veled.
2011. máj. 11. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/50 anonim ***** válasza:
39%
Miért lenne könnyűvérű? A férfi volt házas... Ha én párkapcsolatban vagyok, nem látok mást, csak ŐT. Ha észreveszek más férfit is, akkor valami hiányzik abból a kapcsolatból - vagy meg kell próbálni feldobni, vagy menni kell tovább...
2011. máj. 11. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/50 anonim ***** válasza:
65%

Majd akkor jössz rá,hogy igazuk van,ha téged is lecserél egy újabb ribire.

Tisztessége nő (és férfi) nem a pillanatnyi vágya után megy,és nem rombol szét egy családot!

Remélem,azért a pasas a lányának tisztességes tartásdíjat fizet!

2011. máj. 11. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/50 anonim ***** válasza:
69%
Látod, ilyenek az emberek. Ha nem te miattad, akkor más miatt hagyta volna ott az asszonyt. De aki ilyen nemes egyszerűséggel elhagyja a családját gyerekét, ne csodálkozz azon, ha téged is elhagy. Egy kapcsolat tartóssága, két emberen múlik. Ahogyan a közmondás mondja, ha a zsák megtalálta a foltját, akkor hosszú életű lesz a kapcsolat.
2011. máj. 11. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/50 anonim ***** válasza:
48%

Èn abszolút megértelek. De sajnos ez így fog maradni.


Èn nem "vettem" el másik ember pasiját, de ha ismerösömmel ilyen történik akkor megkérdezem mi lehet mögötte. Legtöbbször a férfi csak azért van a feleséggel mert kényelmes de igazi szerelemröl nincs szó. de az is elöfordul hogy az új lányt is megunja egy idö után és ugyan azt eljátsza egy pár év és pár gyerek után vele is.

szóval én megértelek, de ez így fog maradni.

2011. máj. 11. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/50 anonim ***** válasza:
40%
Megérdemlitek egymást. Remélem, rettegésben fogod leélni az életed, mert ugye ha veled megtette, megteszi majd mással is :) Leszel te még elhagyott feleség.
2011. máj. 11. 20:13
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!