Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Miért tart mindenki könnyűvérű...

Miért tart mindenki könnyűvérűnek? Miért nem tudják egy kicsit az én szemszögemből is nézni, megítélni a helyzetet? Nekem sem könnyű.

Figyelt kérdés

Az a helyzet, hogy - mindenféle szépítés nélkül - miattam vált el egy házaspár, vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy nagy szerepet játszottam abban, hogy a kapcsolatuk idáig jusson..

Az új munkahelyemen a kollégámmal már az első pillanattól vonzódtunk egymáshoz és ő (annak ellenére, hogy otthon várta a felesége és a lánya) randira hívott én meg (annak ellenére, hogy mindezt tudtam) elmentem a találkára. Jól éreztük magunkat, ezért egyik találkozó követte a másikat, még végül az ágyban kötöttünk ki.

Az első együtt töltött éjszaka után azt mondta, úgy döntött elválik, mivel rájött, engem szeret.

Azóta hivatalosan is elválasztották őket, összeköltöztünk és ennél boldogabbak már nem is lehetnénk.

Üröm az örömben, hogy az emberek összesúgnak a hátunk mögött, engem nemes egyszerűséggel lek.urváznak, őt pedig szintén nem túl kedves jelzőkkel illetik.


Nem értem miért kell ennyire ellenségesnek lenni velünk szembe, mintha a történelemben most fordult volna elő, hogy egy házasságban élő illető rájött, hogy mégsem az aktuális feleségével szeretné leélni az életét. Mindenki engem ítél el, még a másik nőt istenítik és sajnálkoznak ezerrel. Egyszer igazán meg lehetne közelíteni a témát a harmadik szemszögéből is, nem csak egyből ráragasztani a r.ibanc bélyeget!


2011. máj. 11. 20:05
1 2 3 4 5
 11/50 anonim ***** válasza:
48%

Én mindig is azt mondtam az ilyen esetekre,hogy hát durva de nem azt,hogy k*rva!

tönkre ment egy házasság,de ez nem csak a Te hibád,ehez ketten keletetek.Egyértelmű,hogy a volt feleséget sajnálják,de még mindig jobb így,hogy elváltak minthogy évekig veled csalta volna a párját.

Ne foglalkozz senkivel,elváltak,senki nem akadályozhatja meg a kapcsolatotokat!

21/N

2011. máj. 11. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/50 anonim ***** válasza:
73%
Őszintén,mert Te vagy a gaz csábító...különben meg arra vigyázz,nehogy Te is így járj!A 3. személy szemszögéből megközelítve azt mondom én is-aki voltam 3. személy-hogy soha nem hagynám/hagytam,hogy MIATTAM menjen tönkre egy család...ENNYI.
2011. máj. 11. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/50 anonim ***** válasza:
84%
Én sem vagyok 100%-ig ártatlan ember, így követ nem fogok rád vetni. Viszont abba belegondoltál már, h egy ember, aki ilyen könnyen felbontotta a házasságát egy másik nőért, az nem fogja újra megtenni? Ismerek olyan párt, akik hasonlóképp jöttek össze és nagyon szépen élnek együtt. Remélem, h nektek is a boldogság jut, csak vedd észre a jeleket, ha ez máshogy sülne el.
2011. máj. 11. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/50 anonim ***** válasza:
96%

az a baj, hogy nem "illik", erkölcsi értelemben ngyon nem helyes dolog nős vagy akár nőtlen, de kapcsolatban lévő férfivel randevúzni. mert ilyet egy jóérzésű ember nem tesz, és női "szolidaritásból" sem... hiszen ha így megtörtént, veled is megtörténhet ugyanez pár év múlva. Hogy otthagynak egy harmadikért, mint ahogy miattad hagytak ott valakit. (nem biztos, hogy így lesz, de aki kapcsolatban randevúzik, annál a férfinél van esély, hogy elköveti újra)


amennyiben a férfi randevúzni akar, először legyen független. akkor is, ha ezzel azt kockáztatja, hogy két szék közül pad alá esik. vagy hogy nem jön be az új kapcsolat.


kapcsolatból ki-be mászkálni abszolút furcsa és valamilyen szinten lelkileg egészségtelen... hiszen egy szakításnak is megvannak a gyász-lépései, idő kell a felejtéshez, a tiszta fejhez, napok, hetek, hónapok, kinél mi, amikorra az ember megérik arra lelkileg, hogy egy új kapcsolatba belevágjon.

2011. máj. 11. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/50 anonim ***** válasza:
42%
Ó, te szegény! Én nem értem az embereket, miért kellett egyböl rádragasztani a r.ibanc bélyeget, hiszen te nem tettél semmi rosszat, éppen csak egy nös-kisgyermekes családapának tetted szét a lábad, ez igazán nem nagy dolog! Én is erre nevelem a lányomat; hajrá kicsim, nyugodtan kefélgess nös férfiakkal, elvégre neki kellene a feleségét tisztelnie, neked nem..!
2011. máj. 11. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/50 anonim ***** válasza:
93%
Hogy fogsz te ribancozni, mikor a párod lecserél az új kolléganőre...
2011. máj. 11. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/50 anonim válasza:
50%
Én nem ítéllek el. Főleg, hogy boldogok vagytok egymással. Van úgy, hogy az ember későn találja meg az igazit, és a legjobb, amit tehet, hogy változtat az életén. Mert csak ez az egy életünk van. A férfi akkor lenne gerinctelen, ha nem válik el. Az jobb lenne talán, ha boldogtalan házasságban nőne fel az a gyerek? Legyetek nagyon boldogok, én azt kívánom, és bizonyítsátok be, hogy a legjobb döntést hoztátok!
2011. máj. 11. 20:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/50 anonim válasza:
72%
egy család életének a tönkretétele számomra a legelítélendőbb dolog amit el tudok képzelni. megvetem, lenézem, undorodom az ilyen emberektől. majd megérted mit tettél, amikor neked lesz családod, gyereked, és a férjed otthagy az első olyan lotyó miatt aki szétteszi neki a lábát. de valószínűleg megérdemlitek egymást.
2011. máj. 11. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/50 A kérdező kommentje:

Azért nem kellene mindenféle háttér-információ nélkül ilyen hamar ítélkezni.. Nem mondom, hogy ez volt életem legjobb cselekedete, de arról a nőről is lehetne mesélni 1-2 dolgot, ha már itt tartunk, na mind1.

A másik dolog, meg: már elnézést mindenkitől, de nekem a saját boldogságom fontosabb, mint egy ismeretlen nőé. Ez most így lehet, hogy durva, de egy kicsit nézzetek magatokba. Ha ott állna előttetek a nagy ő és azt mondaná, a tiétek lesz, de előtte még el kell válnia, akkor heves tiltakozásba kezdenétek, hogy "jaj ne, akkor inkább hagyjuk az egészet, menj vissza a rosszul működő házasságodba én meg elszenvedek magamban." Ugye, hogy nem így lenne? Hát persze, hogy nem. :)

2011. máj. 11. 20:20
 20/50 anonim ***** válasza:
19%

Ha ez megnyugtat, én spec. nem ítéllek el titeket.


Valószínűleg azért csinálnak belőle ügyet az emberek, mert ugye a másikat sajnálják aki ottmaradt a "teherrel" vagyis a gyerekkel akit fel kell nevelni, plusz egyedül mikor nehezen talál majd új párt.

Emellett talán azért is, mert az embernek ugye kell, hogy legyen kötelességtudata is a pö.cse mellé, ergo ha elvett valakit és csinált is neki gyereket, akkor ugyan tartson már ki emellett a döntés mellett. Vannak felelősségek, amiket vállalni kell, ha tetszik, ha nem. Eleve minek döntött így, ha nem érezte azt, amit most irántad (konkrétan hogy veled akar maradni)?


Legyetek türelmesek. Egy idő után (akár évek múlva) lecseng az egész, látni fogják, hogy kitartotok egymás mellett és nem pillanatnyi fellángolásból történt. Mostohaanyámékkal is így volt, pár év alatt elfogadta mindenki a helyzetet.

Legyetek boldogok inkább, mint hogy pletykákkal foglalkozzatok. Én pl alig mehetek végig a párommal az utcán fura tekintetek esetleg beszólások nélkül, mert mindketten nők vagyunk. Vannak ilyen dolgok. Fő, hogy megtaláltátok aki mellett boldogok tudtok lenni.

2011. máj. 11. 20:20
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!