Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Önismereti kérdések » Mit tegyek ha túlságosan is...

Mit tegyek ha túlságosan is álmodozó vagyok?

Figyelt kérdés

Kiskorom óta ilyen vagyok, mindig beleéltem magam minden könyvbe és filmbe,aztán egész nap tele volt a fejem ilyen álmodozó gondolatokkal.13 voltam, amikor elkezdtem a Harry Potter, azóta kétszer kiolvastam az összes részt a kiegészítő kötetekkel együtt, és ha a tévében megy, sosem hagyom ki.Emellett rengeteg fanfictiont is elolvastam.Aztán úgy döntöttem, hanyagolom egy időre hogy jobban tudjak koncentrálni az iskolára, de csak az lett belőle, hogy egész nap álmodoztam a suliban is, és olyan érzésem volt mintha elrángattak volna az otthonomból.Aztán újrakezdem olvasgatni, és pár hónap múlva megírtam az első fanfictionomat, amit fel is töltöttem, és nagyon jól esett, hogy ennyi embernek tetszik.Azóta, hogy kiírtam a fejemből az ott kavargó történeteket, sokkal jobb a helyzet, mostmár sokkal kevesebbet ábrándozok a suliban is, de ez nem jelenti azt, hogy nem szűnt meg.Néha, amikor sokáig nem olvasok semmit, mondjuk 2-3 hétig, olyan unalmas az életem.Felkelek, suliba megyek, 8 órán keresztül tanulok, hazajövök és itt is tanulok.De amikor olvasok, és szabadjára engedem a fantáziám,az olyan, mintha a szürke életem megtelne színnel:) Persze szeretem az életem, a barátaimat és a családomat, elég jó tanuló is vagyok és van jövőbeli tervem is, de olyan, mintha ez csak az egyik életem lenne.A másik "életem" az, amikor olvasok és írok, egy kalandokkal teli világ, olyan, amilyet a való életben sosem kaphatnék meg.Szerintetek ez normális? (Persze, teljesen el tudom különíteni a képzeletem a valóságtól.)

Tudom, hogy már így is hosszú, de egy utolsó kérdés:Valaki tag a Wild Minds Networkön? Nemrég regisztráltam, és nem igazán tudom használni:/

Előre is köszönöm!:)

16/l



2015. dec. 25. 10:17
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
100%
Szia álmodozó, csak beköszöntem. :) Tetszik ez a név :)
2015. dec. 29. 00:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
:)
2015. dec. 29. 16:29
 13/16 anonim válasza:
100%

Ismerős érzés, én is gyakorta merengek el a saját világomban. Ha olvasok valami teljesen átlagos, hétköznapi dolgot már szinte be is építem egy saját kis történetbe. :D De engem egyáltalán nem zavar, szeretem és talán egyszer magamnak le is írom ezeket a történeteket.

16/F

2016. jan. 3. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:
Szerintem nyugodtan írd le, nekem legalábbis jó érzés amikor leírom a történeteket amiken merengeni szoktam:)
2016. jan. 4. 18:25
 15/16 anonim ***** válasza:
0%
en is ilzen voltam pl ha halottam egz yenet vagz egz tancot lattam az udvaron vagy le tancoltam vagy le enekeltem es neha halkan magamba is besyeltem elegge szegyellem...vagz en is elolvastam harrz pottert es nkm is nagzon tetsyett egzfolytaba rola godolkoztam nem tudtam kiverni a fejembol ....hat ign 14L
2016. jan. 30. 16:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 anonim ***** válasza:
0%
bocs a z es y
2016. jan. 30. 16:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!