Ha egy ember tudja, hogy jól néz ki, okos, stb. akkor már miért mondják rá rögtön a többiek, hogy beképzelt? Miért divat önbizalomhiányosnak lenni?

„Az utolsó mondatod ("Nálam úgysem találnak jobbat") már megint elég provokatívra és irritálóra sikeredett...”

Bocsi, de nekem ez sose esik le, hogy az ilyenek miért provokatívak vagy irritálóak mikor ez az igaz :D"

De pont, hogy nem igaz!

Találhat nálad jobbat, mert mi is van neked?

Jóképű vagy (állítólag) és sok a pénzed, ez így oké is kezdésnek.

De ha közbe ilyen a stílusod, akkor nem ér meg annyit a csajnak a jó külső és a pénz, hogy hosszútávon veled maradjon.

Úgy értem, hogy simán választhat egy kevésbé jóképűbb és kevésbé gazdag srácot, aki nem mondja neki (akár nyíltan, akár burkoltan), hogy örülj neki, hogy ilyen szuper pasit találtad magadnak, vedd megtiszteltetésnek, hogy velem járhatsz!

Megéri egyértelműen segíteni. Mert akkor egyrészt egy jóleső érzés tölti el az embert pláne, ha a barátjának tud segíteni, illetve olyannak, aki igazán rászorul és látszik rajta, hogy hálás érte (nem a koldusra gondolok, amelyik benyögi, hogy "aggyá' 200 forintot bazzzmeg"). Másrészt, akkor jó eséllyel egyszer te is visszakapod a segítséget (nem kell hatalmas dolgokra gondolni, de pl. ha már kapsz egy könyvet, amire a könyvtárban 3 hónapot kellene várni, már akkor is sok apró bosszúságtól leszel megkímélve).

"Hogy úgy csináljak, mintha ők is érnének valamit". Grrrrrrrr... [Most képzelj ide egy újabb durva kioktató szöveget, mert felesleges lenne még egyet írnom.] Minden ember ér valamit. Tudod mi lenne, ha holnapra minden 90 alatti IQ-jú ember eltűnne a világról? Összeomlana a társadalom. Mindenki, aki dolgozik, alkot (teljesen mindegy, hogy mit), az már értékes ember, legyen utcaseprő vagy mérnök.

Amúgy aki segít másokon, azt általában jó (és nem "jobb") embernek tartják és nemcsak azok, akiken segített, hanem a tágabb környezete is.

Ha az embernek vannak barátai, akkor gyakrabban elismerik az érdemeit, ugyanakkor a hibáira is felhívják a figyelmét, de tudhatnád, hogy az érdemeket MAGAD MIATT érted el, szóval, a jutalmat és elismerést is elsősorban magadtól kellene várnod. De természetesen jól esik a környezet elismerése, de ne az legyen az elsődleges motivációd, hogy mit gondolnak rólad, ha valamit megteszel. Ezen utóbbi mondatot könnyű félreértelmezni, de nem az a lényege, hogy egoista módon viselkedjen az ember!

Ha segítesz másokon, attól nem fogsz rosszabbnak tűnni. Sőt, attól sem, ha nem reklámozod az eredményeidet. Ha okos vagy, akkor hidd el, hogy az emberek "marketing" nélkül is tudni fogják. Itt sem azt mondom, hogy tetesd magad hülyének, pusztán nem kell fennhangon hirdetni. A szerénység nem egyenlő azzal, hogy valaki megjátssza, hogy butább/szegényebb/stb, mint ami valójában. Csupán nem hivalkodik velük.

Gondolom, hogy neked sem lenne szimpatikus egy olyan gyerek, aki jön szembe a folyosón és közben kiabálja a vakvilágba, hogy "XY vagyok, az összes témazáróm 5ös, 8 sec alatt futom a százat és most egy 21ezer Forintos póló és 40ezer Forintos cipő van rajtam, mindenki más meg x@r, és húzzák le magukat a budin"...

Van egy logikai láncolata a dolognak azért:

1.) Először próbáld meg rendezni a viszonyod a szüleiddel, mondd el nekik, hogy zavar, hogy nem ismernek el eléggé és beszéljétek meg a dolgot. Ez nagyon fontos, mert az egész problémának ez az alapja.

2.) Utána mivel már el fognak téged ismerni, nem leszel irigy a többiek felé, akik szerinted rosszabb képességűek, mégis kvázi boldogabbak.

És akkor eljön az a csodás pillanat, hogy nem fogod őket letrágyázni, magadat meg valahova a csillagokba emelni.

138-as IQ-val azért ilyen dolgokat lehetne tudni:).

Most képzeld el, hogy (focis példával élve) Messi elkezdni mesélni az interjúban, hogy a Mallorcában játszó xy mekkora trágya, az evertonos xyz mekkora trágya, én meg mekkora istenkirály vagyok!

Valószínűtlen nem? Ilyet épp eszű ember nem mond (még Cristiano Ronaldo vagy Mourinho sem), és el is ismerik őket.

3.) Miután már nem nézed le a többieket ilyen mélységesen, tiszta szívből, érdekek nélkül tudsz nekik segíteni, megkedvelnek, barátkoztak és minden happy lesz.

Az nem fog menni, hogy trágyának, utolsó lúzernek tartod őket, de odamész a saját érdekedben segíteni.

Nagyon átlátszó lesz, és nem fogadják szívesen (max. a pénzedet pár gyökér).

Próbáld meg magát a pszichológiai folyamatot (a problémádat) egészben látni!

Ahhoz h sikeres legyél "szükséged" van másokra.

Csak egy egyszerű választást szemlélve egy egyetemen. Vezetőséget választanak, szavazással.

olyan ember lett az első, akiénél van az egyetemen okosabb is (ő is okos, csa más eg ykicsit még okosabb) viszont vannak haverjai, tud bánni az emberekkel.

Ez lehet tetetni is, de az egy idő után azért feltűnik.

A régi szovjet gépekről még annyit, hogy nem is olyan rosszak azok. Nyilván a maiak pontosabbak, egyszerűbb velük mérni, de nem mindenki olyan kőgazdag mint te, és "kicst" drágák ezek a gépek. Előfordulhat h egyetemen inkább hallagatói laborban jártál, és azokra a mérésekre amit hallgatók végeznek, megfelelnek azok a gépek is...

ja, meg példának véve a háztartási gépeket.

nagyanyám új hűtője beszart 2 év után, még a régi több mint 20 évig bírta....

hidd el nekünk, ha ilyen marad a mentalitásod, kegyetlenüldenagyon ki leszel utálva mindenhonnan.

Ahhoz h elérj vmit, azért elég sok időt kell egy helyen eltöltened h kiismerjenek, és megutáljanak, már ha nem teszik ezt az elejétől fogva...

Értelek.

"Meg már rohadt sokszor mondtam nekik, hogy miért nem dicsérnek meg soha semmiért, erre mindig azt mondták, hogy mert már így is el vagyok szállva magamtól."

Tényleg sajnállak, nem lehet könnyű neked. Nagyon sokan azt hiszik, hogy ha jó külsejük, sok eszük és sok pénzük lenne, akkor milyen szuper boldogok lennének. Itt a példa, hogy nem.

Van, amit pénzért nem lehet megvásárolni.

A szüleidnek pedig rossz a hozzáállásuk, de nagyon. A gyereknevelés nem egészen az, amit csinálnak. A gyereket mindig SAJÁT MAGÁHOZ MÉRTEN kell dicsérni, mert az a reális. Hiszen az a gyerek nyilván nem érdemel dicséretet, aki eddig ötösöket szerzett, most meg kap egy négyest, akinek viszont eddig egyesei és kettesei voltak, azt pedig nagyon is dicséret illeti egy hármasért.

Dicséretre (pozitív megerősítés) pedig nagyon nagy szükség van, mert különben rossz irányba mennek el a dolog. Alapvetően két irány lehet ilyenkor:

-A frusztrációt magunk ellen fordítjuk:

Önbizalomhiányos gyerek, meg se mer szólalni, tipikus lúzer, anyámasszony katonája.

-A frusztrációt mások ellen fordítjuk:

Én vagyok a császár, a többiek meg trágyák kb. Ide viszont az is kell, hogy legyen valamire büszkének lennünk (külső, ész, sport, pénz stb.), de ha nincs, akkor meg a többieket hülyeségekkel oltjuk le (pl. aki ad magára az homár; aki hétvégén bulizik, abból lecsúszott alkoholista lesz stb.), és mi vagyunk a NORMÁLISAK.

Ugye látszik, hogy mindkét irány szívás!

A másodikkal többet érhetsz el az életben, de mindenki utálni fog!

Nagyon nagyon sokan tévhitben élnek a nárcizmussal (túlzott önbecsülés, mások lenézése) kapcsolatban. Nemrég olvastam ezzel kapcsolatban egy érdekes külföldi cikket.

Azt a sztereotípia, hogy azok lesznek a legnagyképűbb, legelkényeztetebb emberek (pl. Paris Hiton), akik mindent megkaptak és mindenük megvolt, megvan.

CSak ugye itt jön a csavar, hogy szegény lányra, az ég világon senki nem figyelt (max. a bébiszitter), a szülei lesz*rták, és úgy tudta felhívni magára a figyelmet, hogy folyton részegre bulizta magát, fűvel-fával összejött, drogozott stb.

Tehát hatalmas baromság az, ha azért nem dicsérek valakit, mert nagyon el van szállva magától. Pont azért van elszállva magától, mert nem kapja meg a megerősítéseket, nem bízik magában, és ezért egy hatalmas külső egóval próbál meggyőzni mindenkit (beleértve saját magát is) arról, hogy ő egy szuper ember. Az igazán tehetséges és sikeres embereknek (pl. fociban Messi) nem kell folyton folyvást hangoztatniuk, hogy ők mekkora zsenik, mert az emberek tudják róluk és ők is magukról. Nem kell folyton bizonygatni maguknak, hogy ők mekkora király emberek.

Bocs, ez hosszú lett:).

Akkor a következőt ajánlom Neked:

Ülj le kicsit, valami csendes helyre, gondolkozz el és tarts önvizsgálatot.

1.) Mondd meg magadnak, hogy tudom magamról, hogy okos vagyok, jóképű vagyok, jól sportolok és gazdag vagyok.

Ennek vannak objektív bizonyítékai (magas IQ, bomlanak utánad a csajok, jó sporteredmények és egy jó kocsi meg egy jó ház). Tehát Te kiváló adottságokkal rendelkezel, ezek tények.

DE vannak hibáid is (és elkezdesz a dolgokon gondolkodni, mondjuk túl nagyképű vagyok, rendetlen, munkamániás, csak kihasználom a barátnőimet, ezek csak tippek).

2.) Vannak mások, igaz külsőre talán nem olyan jók, vagy nem szereznek olyan jó jegyeket, nem sportolnak olyan jól. De Te ugye kívülről ennyit látsz belőlük.

De aki ismeri őket, tudhatja, hogy például kedvesek, segítőkészek, hűségesek, humorosak, kreatívak, szorgalmasak stb.

És szépen rájöhetsz (főleg ha jobban ismernéd őket), hogy nekik ugyanúgy vannak erősségeik és gyengeségeik, mint neked.

Tisztelheted bennük, hogy mindenkivel kedvesek, hogy sokan kedvelik őket (pl. Te ezt nem érted el, és nem azért mert olyan húdeszuper vagy), humorosak, szorgalmasak).

Ha megtanulod tisztelni a többieket, akkor már elkezdhetsz barátkozni velük. Az igazán nagy emberek mindig tisztelik a többi embert.

Újabb focis példa:

El tudod képzelni, hogy mondjuk Barca-Xerez meccs előtt öltözőben Messi odamegy Puyolhoz, hogy:

Te, ezek sokkal trágyábbak mint mi, a 16.-kok a tabeelán, 23 pontjuk van. Mekkora szarok már ezek! Mi meg ugye BL-t nyertünk, mi vagyunk az ászok, kint leszünk a VB-n, a f*sznak van kedve most velük focizni. Szar az egész, majd kimegyek és alibizek valamit, aztán este felszedek valami jó bulát, úgyis olyan hiperszuper népszerű vagyok, mindenki imádná, ha én lennék a pasija.

Remélem ez jól illusztrált a példát, hogy az igazán nagy emberek, tudják, hogy mindenkinek vannak erősségei és gyengeségei, és tisztelnek mindenkit.

Tisztelik azt is, ha szegény 90 IQ-s Pistike hármast kapott matekból, mert tudják mennyi ENERGIA és ERŐFESZITÉS van mögötte.

Tehát mondjuk tiszteljük az utcasöprő munkáját, mert elképzeljük mennyire fárasztó lehet a tűző napon állni és seperni 8 órán át.

Remélem érthető voltam valamennyire:).