Az extrovertált emberekre miért jellemző az, hogy simán lefújják a programot ha felmerül a lehetősége egy fontosabb, érdekesebb személlyel, vagy nagyobb társasággal való találkozásnak?

Ez egy valóban érdekes kérdés és a válaszok is kifejezetten értelmesek, ami azért valljuk be nem megszokott ezen az oldalon. Az egyik legmeghatározóbb tényező az emberi személyiségben, hogy hogyan viszonyul a kapcsolataihoz, melyet minden megélt tapasztalata is befolyásol, így hát nincs is két ugyanolyan, de vannak tendenciák, hasonlóságok.

Én magam nagyon introvertált vagyok, de nagyon erősen kötődöm, a kapcsolataim a legfontosabbak számomra az életben, akit szeretek azért bármikor, bármit megteszek. Az egy dolog, hogy minden kapcsolatba én teszek bele többet, nekem fontosabb, ez betudható az erős kötődésnek, de sokszor érzem azt, hogy másoknak nagyjából minden mindegy, és ez tényleg főként az extrovertáltakra igaz, valószínűleg azért, mert van annyi barátuk/kapcsolatuk, hogy nem abba az 1-2-be kapaszkodnak kétségbeesetten. Számomra ez valahogy elképzelhetetlen, hogy valakivel csak elvagyok, el tudom tölteni az időt, ha nincs más, de nem kifejezetten fontosak, hogy valamiféle pótlékok.... én érzem magam mindig ennek a személynek, aki sosem elég. Nekem aki van, az a néhány ember, akik fontosak, azokkal bármikor bármennyi időt eltöltök és nincs is semmiféle sorrend, ha valakivel már megbeszéltem valamit, akkor nem szervezek mást. Na nem mintha lenne ilyen problémám, hogy túl sokan akarnak velem időt tölteni...sokszor, aki megígéri, az se tartja be, elfelejti, más dolga van, stb. ugye pont az, amiről a kérdésben is szó volt. És minden egyes ilyen alkalom egy újabb csalódás, hogy már megint nrm hiányzom/ nem vagyok fontos/ nem vagyok elég/ sokadik vagyok... ésatöbbi. Sosem tudtam, hogy ki ilyenkor a jó megoldás...mert végülis ha így döntenek, akkor annak biztos oka van és az az ok én vagyok. Attól, hogy számonkérem, attól nem lesz jobb, valahol jogom sincs hozzá. De mindig csendben legyinteni, hogy persze, oké, nem baj, azt sem lehet örökké bírni...meg hát ez hazugság úgy, ahogy van, mert közben napokig emésztem magam rajta.

Azzal egyébként nem értek egyet, hogy az introvertáltaknál mindig csak az unalmas beszélgetés a program. Ugyanúgy járok én is programokra, koncertekre, utazok, stb. csak nem bárkivel és nem nagy társasággal. Az introvertált nemcsak az, aki szeret egyedül ülni a szobájában és olvasni, ez puszta sztereotípia...vagy csak én vagyok valami nagyon furcsa egyed, mert (nagyon) introvertált létemre megőrülök az egyedülléttől... bár ebben valószínűleg nagyobb szerepe van annak, hogy sokat voltam egyedül kisebb koromban és több szeretetre vágytam volna, mint amit kaptam. És ez csak egyre inkább így van..