Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Miről szoktatok beszélgetni a...

Miről szoktatok beszélgetni a barátaitokkal, ismerőseitekkel?

Figyelt kérdés
Tegnap találkoztam az egyik régi barátnőmmel (ovi óta ismerjük egymást), közben csatlakoztak hozzánk más ismerősök is és kb. 5 órát töltöttünk el együtt, sétálgattunk, fagyiztunk és beszélgettünk. Vagy legalábbis próbáltunk beszélgetni. Nagyon furcsa volt. Így visszagondolva pedig a beszélgetéseink 90%-a a barátaimmal, ismerőseimmel, szaktársaimmal stb. valójában mind ilyen, hogy elmondjuk kivel mi történt és ennyi. Lehet most azért is volt furcsa, mert márciusban voltam utoljára nagyobb közösségben és azóta nem sokat beszélgettem emberekkel személyesen. Velük is csak írásban beszéltünk és úgy még tényleg jobban működik ez, hogy leírom mi történt majd megnézik, a másik valamit reagál, ő is leírja stb. Viszont korábban sem volt sokkal másképp, így nagyon fura volt és végig azon gondolkoztam, hogy miről is beszélgetnék szívesen, mire lennék kíváncsi, őt mi érdekelhet és igazából nem tudom. Mindig mindenkivel csak ilyenekről szoktunk beszélni, hogy hol voltunk, mit csináltunk, mit vettünk, hova kell majd menni, hova megy nyaralni, láttunk egy közös ismerőst, mi van az xy-nal és hasonló, igazából pletyka szintű témákról vagy csak dicsekedtek páran. A kolis szobatársam első mondata is az volt hozzám, hogy a barátjának van egy háza Thaiföldön, de a szaktársaim között is van olyan, akitől totál ismeretlenül azt kellett hallgatni, hogy mennek a nemtudomkijének az esküvőjére és milyen színű legyen a ruhája. Valamint az egyetemen ilyen klasszikus téma a jegyzet, tárgy, tanár, házi, szakdolgozat stb., de van olyan szaktársam is, akivel minden egyes beszélgetésnél ugyanazokat a köröket kell újra és újra végigfutni, hogy ugyanabból a tárgyból érettségiztünk, milyen volt stb. Nem tudom, hogy mások miről szoktak beszélgetni, mi a megszokott, mi a "normális" vagy úgy egyáltalán, ezért is vagyok rá kíváncsi, hogy ti miket szoktatok megbeszélni.
2020. júl. 12. 09:38
 1/1 anonim ***** válasza:
100%
Ezek az alap dolgok amikről ismerősökkel lehet beszélgetni, vagy felvezetni egy beszélgetést barátokkal. Ritkán járok társaságba, de vannak akikkel néha tudok komolyabb dolgokról is beszélni, pl. vallás/spiritualizmus. Ez azért érdekes mert eltérő világnézetem van a barátaimhoz képest, mégis meg tudjuk beszélni, ki hogyan látja a dolgokat. Bár van olyan gyerekkori barátom aki megszakította velem a kapcsolatot amikor rájött, hogy nem vagyok vallásos. Nagy hobbim a társas és videojátékok, ezeknek a mechanizmusairól/világairól rengeteget lehet beszélni olyanokkal akik osztják a hobbit velem. Ezenkívül érdekel a makroökonómia és a társadalomtudomány is, erről többnyire csak interneten tudok beszélni másokkal. Persze egy évek óta nem látott ismerőst nem támadok le azzal, hogy megkérdezzem ő hogyan változtatna az adózáson.
2020. júl. 12. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!