Mit gondoltok egy olyan emberről, akinek nincsenek, vagy alig vannak barátai?

Semmi rosszat nem gondolok róluk, mert nem ismerem a körülményeket. Ennek ugyanis számos oka lehet.

Nagyon kevés őszinte, igaz barátom van. Ezen a téren már sokat csalódtam, és kiderült, hogy a "barát" valójában csak egy barátnak hitt ismerős, vagy a nagy barátság hangoztatása után - számomra érthetetlen módon - megszakította velem a kapcsolatot, rosszabb esetben hátba támadott. Tudom, a barátság is kettőn áll, és alapvetően zárkózott személyiség vagyok. Ha én hibázok, azt normálisan, őszintén nem lehet beszélni. Ha nem hibázok, akkor ne "tűnjön el" indoklás nélkül.

Hozhatja így az élet, de az illető is alakítja valamilyen szinten.

Vannak akiknek nem választás. Van, aki ránézésre nagyon gonosz ember és senki sem akar semmiféle módon érintkezni. Van, aki nem elég érdekes és csak kevesen nyitnak felé. Van aki ránézésre mindenben sokkal jobb a többinél és irigyek rá, félnek közelíteni felé.

Egyébként pont, hogy ez a nagy társasági kör a gyengeség jele. Aki annyira barátkozós annak általában önértékelési problémái vannak és másoktól vár megerősítést, nem biztos önmagában és abban, hogy szeretik őt.

Én majdnem remete életet élek és boldog vagyok így. Sok múltbeli csalódás vezetett idáig, nehéz manapság olyan embereket találni akikben meg lehet bízni.