Mit tegyek a barátommal, akivel 12 év barátság kb 2 éve "kimondatlanul" megszakadt?

Engedd el az egészet.

Apa lettél és ez mindennél fontosabb.

Maximálisan átérzem a helyzetedet, ugyanis érettségi után én is külföldre kerültem, ahonnan rövidebb-hosszabb időre hazajártam ugyan, de csak mindig visszamentem. A különbség köztünk annyi, hogy nekem nem volt olyan "együtt nőttünk fel"-jellegű, kölcsönös exkluzivitást jelentő barátom. De mikor hazatérem, nekem sem maradt senkim.

Nekem nincs párkapcsolatom, s ez nem is bánt, etéren jól elvagyok egyedül, de a barátok hiánya nagyon kínoz. Az emberek jönnek-mennek, s a mi korosztályunk pont az, ahol MÁR és MÉG nem nagy szerepe van a barátoknak. Úgy figyeltem meg, hogy nagyjából 25 és 45 éves kor között az emberek többsége inkább a pártalálással, családalapítással, gyerekneveléssel (na meg persze karrierépítéssel van elfoglalva). S bár mindez igaz rád is, te azon kevesek közé tartozol, kik mindemellett igényelnének egy igazi barátot is.

Meg kell mondjam, nagy barom lehet az illető, hogy téged hagyott elkallódni. Soraidból sugárzik az intelligencia, valamint az iránta érzett (egykori) szeretet. Boldog lennék, ha lenne egy olyan barátom, mint te. De nincsen, és nem is tudom felmérni, mekkora fájdalom lehet neked, hogy tizenX év lett csak így kidobva a kukába részéről. Persze, ne álszenteskedjünk: jól tudom, külföldre költözés esetén az itthon maradó félnek sem egyszerű, dúl benne a hiány és az irigység érzésének keveréke. De nekem úgy tűnik a soraidból, hogy mindvégig próbáltad tartani vele a kapcsolatot, ráadásul napjaink technológiai fejlettsége már egész más köntösbe bújtatja az ideiglenes külföldre költözést, mint amilyen lehetett 20 éve.

Meghatódtam, mikor olvastam, azon morfondírozol, szólj-e neki gyermeked születéséről. Benned is küzd a régmúlt nosztalgiája, a magadrahagyottság által kreált ürességérzet és a megbántottság kombinációja, némi (abszolút jogos) önérzettel megspékelve.

Nem tudok, nem is foglalhatok állást, mert a te életed, a ti kapcsolatotok. Én viszont egy dolgot megtanultam, fölösleges mások után futni. Mert tehetek bármit, ha nekik nincs szükségük rám, akkor halott dolog az egész. Ideig-óráig szánalomból/a múlt által diktált kötelességtudatból vissza-visszanézhetnek, de olyan már úgysem lesz, mint volt.

Bizonyos emberek csak adott időre kapnak teret az életünkben, és ez, ez az, amit olyan irtózatosan nehéz elfogadni! Mert mi magunk szeretnénk eldönteni, hogy ki meddig marad, csakhogy sajnos ez nem így működik. Ez az élet.

Ha van kedved még beszélgetni, írj nyugodtan üzenetet!

31F

Előre is bocsánat, ha kicsit sarkos lesz a véleményem, nem bántani akarlak.

Szóval “elsodort az élet”, “hazasodort az élet”… Az a helyzet ezzel, hogy nem sodor itt senkit semmi sehová. Ez egy választás volt a részedről. És ne mond hogy nincs vagy nem volt választás, mert mindig van választás. Te a pénzt választottad a legjobb barátod, meg úgy általában a szociális kapcsolataid helyett. Magyarán mondva otthagytál mindenkit mint kutya a sz.rát. Ezek után pedig komolyan azt hitted, hogy hét évig mindenki készenlétben áll majd, és a kezeit tördelve várja hogy haza méltóztass jönni? Ez nem így működik. Amint megszületett a döntés hogy “elsodor az élet” külföldre, azzal egyidejűleg lemondtál a barátaidról. Ennek a döntésnek az ára a magány, kint is, és utána már itthon is. Nyilván senkit nem érdekelsz már itthon, miután hazajöttél (amikor hazasodort az élet).

Bőven adtál okot, időt és módot rá, hogy elfelejtsenek. A régi barátaid nyilván régen túlléptek rajtad ennyi idő alatt, valóban nem számíthatsz már tőlük többre néhány udvariassági kötelező körnél. Nyilván mindenkinek megvan a kialakult kis társasága, nem hiányzol te már oda.

Ezt nem lehet helyrehozni. Nem úgy működik hogy van egy legjobb barátom, aztán parkolópályára teszem és lelépek a térképről 7 évre, aztán majd folytatjuk ahol abbahagytuk… ezt elfelejtheted.

Van viszont egy csomó pénzed, kellemes időtöltést vele. Hogy megérte-e, annak a mérlegét neked kell megvonni.

#7-es, te teljesen fordítva ülsz a lovon. Ebben a sztoriban nem a kérdező az áldozat. Nem az itthon faképnél hagyott barát dobta el kérdezőt, hanem fordítva. Nem az itthon hagyott barát hagyta a kérdezőt elkallódni, hanem fordítva. Nem az itthon hagyott barát részéről lett csak így kidobva a kukába tizenX év, hanem fordítva. Magárahagyottságról sem a kérdező esetében lehet beszélni.

És hogy az itthon maradt félben dúlna az irigység? Ez röhej, te sem gondolhatod komolyan.