Ti a barátaitoknak képesek vagytok fogadni a hibáit?

Rengeteg szokásos emberi túlkapást elnézek akárhányszor azoknak, akiket egyszerűen csak szeretek és kész. Akit nem is ismerek annyira, annak is, de ott inkább csak udvariasságból, meg persze épp azért, mert nem ismerem, fogalmam sincs, mik lehetnek mögötte. Láttam már egy-két cifra életutat, nem is nagyon ritka, tehát hamar megvédek bárkit magamban, hogy talán jó oka van arra, amit mond vagy tesz. Persze ha kiderül, hogy inkább csak jogot formált arra, hogy valami vélt sérelme miatt (amihez mondjuk közöm sincs) jól elbánjon velem, akkor azért nyíltan elmondom neki ugyanezt, hogy tiszta legyen előtte is, hogy én hogy látom, és azért általában megemlítem, hogy pár éve még vérig sértődtem volna ilyen hülyeségen én is, aztán helló, beintünk egymásnak, pedig másképp is lehetne, sőt, másképp is kellene legyen.

Barátok esetében pedig próbálok képben lenni. Aki tényleg ismer, az tudja, hogy tetszőleges nemzetbiztonsági kockázatú bizalmas információkat rám lehet bízni, még csak ki se kínozza belőlem senki soha. :) Többnyire persze azért, mert lazán elfelejtem két hét alatt, de ez most mellékes... Tehát igen, részt veszek a személyes fejlődéstörténetében, és megtalálom a módját, hogy hozzájáruljak, hogy szándékai szerint haladjon, és lehetőleg előre. Nem hova, hanem hol: a kiegyensúlyozottság útján, de legalábbis arrafelé.