Lelki szemetesláda vagyok?

Van egy legjobb haverom, de már azt sem tudom hogy az. Igazából sosem volt az a full happy típus, de kezdek rájönni, hogy én csak panaszláda vagyok neki. Régebben többet, de ma már ritkán van kedvem összefutni vele, mert (szinte régen is) általában az a program, hogy beb*szik, és nyafog. Régebben én is benyomtam, fiatalabb voltam, de ma már nekem ez nem pálya, pláne a nyafogásért. Úgy érzem lehúz. Mindig az ő gondjai, az ő problémái, a heti több dolgon való nyafogás a téma. Nem is kérdezem, de már önsajnálattal kezdi a beszélgetést, minden baromságon. Olyan két hetente ha megkérdezi hogy vagyok, és ha netán nekem van bajom, ahával elintézi, max valami protokoll bíztatással. Menjek vele beb*szni, mert rossz kedve van. Vagy mert nehéz hete volt. Vagy mert kék az ég stb. Mindig ő van a középpontban. Amúgy tök jó élete van.

Most én hosszabb ideje padlón vagyok. Tényleg. Minden területem egy kalap sz*r, és lehet szakemberhez megyek vele. ha megkérdezik, max elmondom, viszont nem kenem másra a terhet, mert az én dolgom, és nem folyamatosan.

Mostanában látszik is, hogy bajom van, de semmi "ugye jól vagy?", semmi hasonló, senkitől. Viszont én mindig szavakkal ha csak azzal, de minden baromságot meghallgatok évek óta.

Megígértem magamnak, hogy 2017-ben változtatok. Nincsenek barátaim, és nem hiszek ebben a cseréljük le szlogenben, de már zavar a dolog. Hogyan lehetne ezt megoldani? 25f