Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Igaza volt a buszvezetőnek?

Igaza volt a buszvezetőnek?

Figyelt kérdés
Ma utaztam egy buszon,ismerem arcról ezt a buszvezetőt, mindig ezzel a busszal megyek munkába, és mindig ő szokott lenni. Eddig nem lopta be magát a szívembe:egyszer egy perccel előbb indult el a végállomásról(ott szoktam felszállni), sokszor fél perccel előbb indul el,de a lényeg:ma felszállt egy idős bácsi a buszra, volt kettő szabad hely egymás mellett a tömött buszon,le akart ülni, nagyon lassan tudott csak menni,felszállt kettő tini lány (kb 17-19 évesek lehettek), és rohanva, leültek,szinte fellökték , pedig tudták, hogy le akar ülni,kiröhögték,meg be is szóltak neki, hogy ez most nem jött össze,el kezdték kicikizni, szegény csak nézett,de nem szólt semmit,azok meg nem zavartatták magukat. Mindenki őket nézte. A sofőr már indult volna a megállóból,de belenézett a visszapillantó tükörbe(elől ültem, és a második ajtónál történt ez az egész),megrázta a fejét,kipattant, és kérdőre vonta a lányokat, hogy hogy lehet így beszélni egy idős emberrel,meg ilyeneket mondott, hogy kérjen tőle bocsánatot,a sofőrt is csak kiröhögték,de azért látszott, hogy kissebb lett az arcuk. A sofőr melletti első ülés közben szabad lett, és a vezető meg a bácsi egymásra mosolygott, és megköszönte neki. Mi a véleményetek erről az egészről? Nem reagálta túl a buszvezető (mondjuk az tény, hogy nem kiabált,meg semmi ilyesmi)?
2022. aug. 4. 13:56
1 2 3
 11/29 anonim ***** válasza:
100%

"az utazásból kizárható az a személy... aki botrányosan viselkedik, magatartásával, tevékenységével vagy más módon zavarja a többi utast"


Tehát ez alapján akár le is szállítható az az utas, aki inzultálja a többi utast, jelen esetben a pitsák az idős embert.

2022. aug. 4. 15:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/29 anonim ***** válasza:
83%
Ez csak egy tipp, de....lehetséges, hogy pont az ilyen kis tapló qrvák miatt utálja a munkáját?
2022. aug. 4. 19:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/29 anonim ***** válasza:
79%
Igaza volt.
2022. aug. 4. 19:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/29 anonim ***** válasza:
53%
Attól, hogy fél perccel korábban indul és gyorsan megy nem következik az, hogy utálja a munkáját. (amúgy lehet utálja, én nem tudom de ez nem bizonyítja)
2022. aug. 4. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/29 anonim ***** válasza:
17%
14-es, rhadjon meg az a buszvezető vagy bárki aki fél perccel korábban indulva ott hagyja az utasokat.
2022. aug. 5. 11:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/29 anonim ***** válasza:
17%

Elméletben igaza volt, gyakorlatban viszont nem!

Ez kb olyan, mintha gyorshajtásnál a rendőr fogna és megverne... elméletben az is oké, de az élet nem így működik.

Ha hozzám jött volna így oda, ma már nem lenne munkája a kis kcsögnek.

Minden intézkedésnek megvannak a szabályos keretei, olyan nincs, hogy odamész 2 emberhez (akik amúgy nem sértették meg az utazás szabályait) kérdőre vonni őket és utasítgatni.

Milyen (jogi) alapon tenné?

2022. aug. 5. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/29 anonim ***** válasza:
55%

(akik amúgy nem sértették meg az utazás szabályait)


nézd meg mit írt a 11-es:



"az utazásból kizárható az a személy... aki botrányosan viselkedik, magatartásával, tevékenységével vagy más módon zavarja a többi utast"



történet:


,,és rohanva, leültek,szinte fellökték , pedig tudták, hogy le akar ülni,kiröhögték,meg be is szóltak neki, hogy ez most nem jött össze,el kezdték kicikizni, szegény csak nézett,de nem szólt semmit,azok meg nem zavartatták magukat. Mindenki őket nézte"

2022. aug. 5. 13:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/29 anonim ***** válasza:
80%
16. És a két kiscsaj milyen jOgI aLApOn inzultál egy járni alig bíró idős embert, meg tagadja meg tőle a helyet? A buszsofőr is ember, emberi érzelmekkel, nem várhatod el, hogy úgy viselkedjen, mint egy robot..Lehet, csak aznap ez volt már kb. a 20. hasonló eset, amit látott és most fakadt ki belőle...Ha az a bajod, hogy nem nyugodt hangon, diplomatikusan kérte meg a két kis r1bancot, hogy szíveskedjenek elhagyni a járművet, akkor tegyél róla, hogy a BKK humanoid robotokat alkalmazzon emberek helyett
2022. aug. 5. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/29 anonim ***** válasza:
46%

Nem olvassátok a leírást? :D


,, Nem reagálta túl a buszvezető (mondjuk az tény, hogy nem kiabált,meg semmi ilyesmi)"


Nem ordítozott a két lánnyal a sofőr.

2022. aug. 5. 13:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/29 anonim ***** válasza:
17%

Azért mert nem adom át valakinek a helyem, nem vagyok kizárható az utazásból, és a sofőrnek semmi joga odajönni kérdőrevonni engem, hogy miértnem adtam át, illetve felszólítani, hogy adjam át.

Én sem orditozásról beszélek.

De az egész "intézkedésnek" nincs jogi alapja.

A sofőr simán kirúgható ezért.

2022. aug. 5. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!