Mi ez a furcsa hozzáállás a gyerekekhez? (Tömegközlekedés)

Valószínűleg nem leszek túl népszerű a véleményemmel, de vállalom. 27 éves dolgozó nő vagyok, éppenséggel gyerekem is lehetne már, de nincs, miért? Mert szeretnék egy bizonyos anyagi hátteret, mielőtt bevállalom ezt az óriási felelősséget. Nem luxus dolgokra gondolok, hanem mondjuk egy megbízható középkategóriás autóra, pont az olyan esetekre, amikor utazni kell a gyerekkel.

A tömegközlekedés senkinek nem a legkényelmesebb megoldás, és ahogy írták, bárki lehet fáradt, beteg, bizony a tizen -és a huszonéves is, sőt az is, akinek látszólag semmi baja.

Rajtam sem feltétlenül látszik, amikor olyan menstruációs görcsöm van, hogy a méhem kiszakad és a hányinger kerülget és mindez egy stresszes ledolgozott nap után. Nos, ha egy ilyen pillanatomban betalálna az önkényeskedő válaszoló, idézem: "sehol sem tiltja semmiféle törvény, hogy felállítsak egy mobilbújó tizen-huszonévest", akkor nem tenné zsebre, amit tőlem kap. Szóval akár vissza is lehetne venni ebből az arroganciából, mivel a szolgáltatásért én is fizettem, és nincs az a dolog, ami egyenlőbbé tesz téged, vagy bárkit, mint engem. Meg lehet kérni normálisan, és én át is adom a helyem ebben az esetben szó nélkül, de parancsra semmilyen helyzetben nem fogom.

Ezen az oldalon komoly rinyakérdések szoktak lenni olyan témák miatt, mint

- mégis mit képzelnek a boltosok, hogy kiraknak olyan táblát, miszerint kérik a babakocsisokat előre engedni a pénztárnál

- mégis mit képzel a terhes anyuka, hogy megkéri a buszon ülőt, hogy adja át a helyét

ésatöbbi, egy rakat ilyen kérdés van az oldalon. Sokan úgy vannak vele, hogy "nem az én kölköm, mit foglalkozzak vele". Sokakban szemernyi empátia sincs.

Én 26 éves nő vagyok, én is felvállalom a véleményemet.

Ha láthatóan terhes kismama, nehezen mozgó idős, vak vagy kisgyerekes jönne, valószínűleg átadnám a helyemet, bár nem akarok álszent lenni. Nagyon rossz kedvűen, nagyon nyűgösen, valamiben nagyon elmélyedve, nagyon fáradtan nem biztos, ezt beismerem. Ugyanakkor átlagos kedvvel, átlagos esetben átadnám.

Viszont én is szeretek ülni.

- A villamoson vagy angolozok, hogy otthon legyen szabadidőm, vagy épp a villamoson gondolkozom el, esetleg olvasgatok a neten.

- Irtózatosan magamnak való vagyok, rettentő sok egyedüllétet, elmerengésre szánt időt igényelnék. Ezt a mindennapokban nem kapom meg. 9 órát vagyok a munkahelyemen, a munka lefáraszt, szó szerint zsibbad az agyam munkaidő végére. A munkahelyen valamilyen szinten csapatmunka van, emellett beszélgetünk is a munkatársakkal. 17 órára mindenből elég: az egész világból és legfőképp az emberekből.

Ekkor ki kell menni az utcára, ahol a szembejövők nem engendek el, letolnak az úttestre vagy rá a fűre, lassan mennek előttem, ez egy dolog, de úgy, hogy nem lehet kikerülni, elállják az utat, nem tartják tiszteletben az intim szférámat és akkor is beállna tőlem 2 centire, ha ketten lennénk az egész univerzumban, meglöknek, gyerekek üvöltenek, felnőttek olyan hangosan beszélnek telefonba, hogy a készülék nélkül is hallaná őket a másik fél.... Sok a mocskos, a drogos stb ember. Olyan melegre fűtik a villamost, hogy az egy lakásba is sok.

Eközben a lelkemnek arra lenne szüksége, hogy egy kisváros szélén, mondjuk a folyóparton sétálgassak, se közel, se távol ne legyen ember, csak a természet, a csend, távoli kutyaugatás... Nem pedig a fővárosi forgatagra, tömegnyomorra.

Szóval leülök a végállomáson, bekuckózok, próbálom kizárni a külvilágot és kicsit regenerálódni. Igen, át kellene adni a helyet annak, aki rászoruló, fájhat valamije már magától az álldogálástól, könnyebben eleshet, megsérülhet... de bocsánatot kérek, ha esetleg nem veszem észre.

Egyébként a fiatal szervezet se tökéletes.

Nekem pl olyan rossz az egyensúlyérzékem, hogy valóságos steptáncot szoktam járni a villamoson, ha enyhén fékez vagy gyorsít is, a szélfogó állít meg; ha pedig huzamosabb ideig kell állni tökegyhelyben (főleg elhasznált levegőjű, meleg helyen - mint a villamos is), akkor rosszul szoktam lenni.

Rendkívül érdekesnek tartom, hogy pont azoknak kell átadni a helyet az illem szerint a tömegközlekedési eszközön, akik kedvezménnyel vagy ingyen utaznak (idős, gyerek), míg az egész napot átdolgozó fáradt felnőttek, akiknek meg kell venni az igazságtalanul rohadt drága bérletet/jegyet mélységesen meg vannak vetve, ha ülve mernek maradni.

A diákok közönyére adott felháborodás némileg érthető; a suliban egész nap ülnek, én anno örültem amikor végre felállhattam a "nap végén". Hacsak nincs az illető diák rosszul, akkor ők igazán átadhatnák a helyüket.

Én szinte csak az idős, járni is alig tudó, de kedves és barátságos néniknek/bácsiknak szoktam felajánlani.

De volt olyannal is tapasztalatom, aki odaállt mellém és célzatosan bámult vagy kb. rajtam támaszkodott hogy adjam már át a helyem. Az ilyen erőszakos embereket senki nem szereti. A "van jogom felállítani" válaszoló pont ezekre emlékeztetett.

#15: "A diákok közönyére adott felháborodás némileg érthető; a suliban egész nap ülnek,..."

A hajnali munkásjáratokat leszámítva, a legtöbb, buszon utazó dolgozó is íróasztal mögött ül egész nap. Mi a különbség?

-.- Gondoltam hogy lesz valaki aki ezen fennakad... ÉRTELEMSZERŰEN NEM az ülőmunkát végző felnőttekre gondoltam.

Találtál még valamit amit a szádba rágjak szó szerint??

"mégis mit képzelnek a boltosok, hogy kiraknak olyan táblát, miszerint kérik a babakocsisokat előre engedni a pénztárnál"

Én még ilyet soha sehol nem láttam o.O Merre látható ilyen tábla?

Nem láttam még olyan törvényt, jogszabályt, miszerint felállítható helyéről bárki, hogy más számára átadja a helyet, ez inkább empátia kérdése.

De ez vagy belülről jön, vagy nem. Ha nem, akkor kényszeredett lesz, aki átadta, és feszengeni fog az is, aki megkapta a helyet. A lényeg, hogy ha már teszed, örömmel add át, te is gondold úgy, hogy illik átadnod.

Mindenkinek egyenlő joga van leülni. Felállítani senkinek nincs joga senkit. A gyerekek, öregek, stb a tele járműn a többi utas jóindulatára van utalva, ha le szeretne ülni. Ezt a jóindulatot pedig nagyon nehéz úgy elnyerni, ha hergelik a fiatal dolgozó/tanuló embereket azzal, hogy követelőznek, szidják őket, parancsolgatni próbálnak nekik, mocskolódnak és pocskondiázzák azokat akik a bérletüket kifizették, gyógyítják őket, tanítják a gyerekeiket és egyébként mindent megcsinálnak, amit az ülni olyan nagyon vágyó öregek, gyerekek, anyukák nem.

VISZONT a “kérem szépen..., legyen szíves..., megengedné hogy..., köszönöm szépen” kifejezések használatával könnyen el ehet érni a kívánt célt.