Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek rossz ember...

Szerintetek rossz ember vagyok, ha van egy gyerekem, és soha nen törődtem vele? Megérdemlem, hogy rossz legyen az életem?

Figyelt kérdés

Sokszor sok emberrel rossz voltam életemben, de mostanában erre gondolok a legtöbbet és ez bánt a legjobban. A 80-as években született egy lányom, akit nem terveztem és nem is akartam. Az anyját nem szerettem, csak futó kaland volt köztünk. Elleneztem, hogy megtartsa a gyereket és megmondtam, hogy semmiben ne számítson rám, mert nem fogom látogatni a gyereket és pénzt sem kapnak tőlem. Az elöbbihez egész életemben tartottam is magam, az utóbbira végül bíróság által köteleztek, de sokszor megpróbáltam kibújni alóla, volt hogy feketén dolgoztam hogy kissebb összeget kelljen adnom. A gyerektartást leszámítva soha semmit nem költöttem a gyerekre, se születésnapján(azt sem tudom mikor van neki pontosan) se ballagáskor, se ha beteg volt soha egy nyalókát sem kapott tőlem. Kamaszkorában fel akarta venni velem a kapcsolatot, de neki is ugyanazt mondtam mint annak idején az anyjának. Néhányszor próbálkozott még, aztán sok éve semmi jelet nem ad magáról. Annyit tudok róla, hogy hol él és hová jár dolgozni. Gondolom ő is csak ennyit tud rólam vagy kevesebbet.


Sokáig nem is érdekelt, de mondhatjuk úgy hogy eljutottam abba a korba és abba az élethelyzetbe mikor gyakran átértékelem az életem és ilyenkor gyötör miatta a lelkiismeret.Egyik családi tragédia a másik után ér, az utóbbi 3 évben volt egy komoly balesetem és 2 súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam. Sokszor gondolok arra, hogy talán azért ér most ez a sok rossz mert fiatalon annyi rossz döntést hoztam, önző voltam és az első gyermekem nélkülem nőtt fel, semmi szeretet vagy törődést nem kapott tőlem, és még a pénzt is sajnáltam tőle, pedig tudtam hogy az anyja sokáig egyedül nevelte és nehezen éltek. Miközben később született egy másik gyermekem, egy most 15 éves fiam, akinek mindent megadtam, szerető nevelést, támogatást kapott és kap most is, igazi apja vagyok. Ő is és sokan mások is jó apának tartanak, pedig nem vagyok az. Úgy érzem emiatt kapom most meg a büntetésem.

52/F


2019. szept. 7. 08:48
1 2 3 4 5 6
 31/51 A kérdező kommentje:
Ezt a részét kár feszegetni szerintem. Senkinek nincs joga elvenni egy gyermek èletét. Az anyja biztosan nem bánja, hogy megszülte, biztos snnyi örömöt és büszkeséget látott benne,amennyit èn is a fiamban. Nélkülem is felnevelte, úgy is, hogy hol küldtem a gyerektartást, hol nem, hol rendesen küldtem, hol lefölöztem az összeget. Itt én vagyok az egyetlen vesztes, mert én nem részesültem abban az örömben amit a felnevelése adhatott volna. Még jó hogy nem ölték meg a tanácsomra. Akkor biztosan a pokolra kerülnék.
2019. szept. 7. 14:33
 32/51 anonim válasza:

Magamból, barátaimból és a környezetemből indulok ki:

Leélte az életét nélküled, most már nincs szüksége rád.

Sajnálom hogy ezt kell mondjam, de ezzel a gyötrő gondolattal kell a maradék idődet eltöltened.


Az, hogy sok rossz ér téged, az úgy szintén a múltbéli döntéseid miatt van, de ebben csak az az összefüggés, hogy a lányoddal kapcsolatban is a múltban döntöttél. Semmi több!

2019. szept. 7. 15:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 33/51 anonim ***** válasza:

Utolsó jól mondja. Most már hagyd a lányodat. Ne tegyél rá olyan terhet, hogy a bocsánatát kéred.

Valószínű, hogy ő már lezárta, amikor másodjára dobtad el magadtól.

2019. szept. 7. 15:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 34/51 anonim ***** válasza:
21%
Nem vagy rossz ember! Viszont rosszat cselekedtél ezzel a hozzá állással. De, mint ahogy nem aggatunk magunkra érdemérmet ha jót cselekszünk a rosszért sem jár - HÉTKÖZNAPI- értelemben büntetés. Felismerted ez jó, tegyél érte, hogy ezután más legyen. Viszont ha bűntudat gyötör, vagy lelki ismeret furdalás esetleg ön vagy a gyermeked sajnálata, akkor nem fog menni a jobb hozzáállás. Az emberek mindig úgy cselekszenek ahogy az érzelmeik irányítják, ha bűn tudatuk van újabb bűnöket követnek el, ha rossznak tarják magukat rosszul fognak viselkedni. Végül, hogy így viselkedtél lehetett rá jó okod, hiszen téged is érhetet gyerekkorban trauma. Olvass! Könyv, Paul Hauck: Légy jó önmagadhoz, Fel a fejjel, Mélyponton.
2019. szept. 7. 15:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 35/51 anonim ***** válasza:
Jó útra térni sose késő, csak ne várj megbocsájtást. Én a helyedben megkeresném és legalább bocsánatot kérnék tőle, ennyivel minimum tartozol neki. Mondjuk arra kíváncsi lennék, ha a sors nem vert el volna, akkor is így gondolkodnál-e?
2019. szept. 7. 16:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 36/51 anonim ***** válasza:
93%

"akit nem terveztem és nem is akartam."


Hát erre most mit lehet mondani... Én se akarok gyereket, én is voltam együtt olyan nőkkel akiket nem szerettem, de legalább annyira vettem mindig és venni is fogom mindig a fáradtságot, hogy a farkamra húzzak egy retkes gumit és meg van oldva az egész probléma. Te erre nem voltál képes, arra kérted a nőt, hogy vetesse el a gyerekét a te agyatlanságod miatt, majd miután a nő úgy dönt, hogy vagy így vagy úgy de felneveli, ahelyett, hogy legalább annyira leereszkedtek volna a heréid, hogy legalább havonta párszor meglátogasd ha már megcsinálni meg tudtad, te inkább eltűntél és csináltál egy másik gyereket...


Elég érdekes, hogy csak azután kezdesz el gondolkozni ezen, hogy szar lett az életed. Úgy tűnik még mindig jobban érdekel a saját életed mint az első gyerekedé. Szánalmas vagy.

2019. szept. 7. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 37/51 anonim ***** válasza:
75%
Ha kiderülne ez az apámról, hogy van egy másik gyereke akivel így viselkedett, megtagadnám. Remélem a fiad a szemed közé köp és felnőtt korában soha többé nem nyitja rád az ajtót. Én ezt tenném, mert pontosan ez az, amit érdemelsz. Féreg.
2019. szept. 7. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 38/51 anonim ***** válasza:

34 es már hogy ne volna rossz ember , mikor soha nem segitette egy konzervvel sem a gyerekét . Még egy idegent is segitunk , ö viszont gyulölködött es csakazértis kivonta magát , hadd múljon ki , legalább nem kell gyerektartás tuttira

De halljátok, most már nem sajnálja töle az életet , nagystilu na

2019. szept. 7. 19:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 39/51 anonim ***** válasza:

Na az egy nehéz dolog...

hiába kérted az annyát semmibe vette a döntésedet ilyen helyzetben elvárható lenne tőle hogy ha leszarta hogy te nem akarsz gyereket és ő igenis megtartotta, hogy ezek után el tudja tartani ruházni iskolázni stb.

Viszont a solog másik oldala hogy a gyerek miután megszületett igenis részt kellett volna venni az életébe és amit a mondandód végén írtál hogy kamasz korában meg is keresett na ott már átmentél gusztustalanba... Én pl ilyet soha nem tudnék tenni nemis tudom hogy tudtad aztmondani neki hogy te nem vagy rá kiváncsi...... tehát a dolog anyagi részében van egy kis igazságod de a többi nagyon gáz es van okod szégyelni magad ;)

2019. szept. 7. 19:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 40/51 anonim ***** válasza:
Minden kommentjével a kerdezö csak ássa önmagát egyre mélyebbre
2019. szept. 7. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!