Kezdőoldal » Emberek » Emberi tulajdonságok » Szerintetek rossz ember...

Szerintetek rossz ember vagyok, ha van egy gyerekem, és soha nen törődtem vele? Megérdemlem, hogy rossz legyen az életem?

Figyelt kérdés

Sokszor sok emberrel rossz voltam életemben, de mostanában erre gondolok a legtöbbet és ez bánt a legjobban. A 80-as években született egy lányom, akit nem terveztem és nem is akartam. Az anyját nem szerettem, csak futó kaland volt köztünk. Elleneztem, hogy megtartsa a gyereket és megmondtam, hogy semmiben ne számítson rám, mert nem fogom látogatni a gyereket és pénzt sem kapnak tőlem. Az elöbbihez egész életemben tartottam is magam, az utóbbira végül bíróság által köteleztek, de sokszor megpróbáltam kibújni alóla, volt hogy feketén dolgoztam hogy kissebb összeget kelljen adnom. A gyerektartást leszámítva soha semmit nem költöttem a gyerekre, se születésnapján(azt sem tudom mikor van neki pontosan) se ballagáskor, se ha beteg volt soha egy nyalókát sem kapott tőlem. Kamaszkorában fel akarta venni velem a kapcsolatot, de neki is ugyanazt mondtam mint annak idején az anyjának. Néhányszor próbálkozott még, aztán sok éve semmi jelet nem ad magáról. Annyit tudok róla, hogy hol él és hová jár dolgozni. Gondolom ő is csak ennyit tud rólam vagy kevesebbet.


Sokáig nem is érdekelt, de mondhatjuk úgy hogy eljutottam abba a korba és abba az élethelyzetbe mikor gyakran átértékelem az életem és ilyenkor gyötör miatta a lelkiismeret.Egyik családi tragédia a másik után ér, az utóbbi 3 évben volt egy komoly balesetem és 2 súlyos betegséget diagnosztizáltak nálam. Sokszor gondolok arra, hogy talán azért ér most ez a sok rossz mert fiatalon annyi rossz döntést hoztam, önző voltam és az első gyermekem nélkülem nőtt fel, semmi szeretet vagy törődést nem kapott tőlem, és még a pénzt is sajnáltam tőle, pedig tudtam hogy az anyja sokáig egyedül nevelte és nehezen éltek. Miközben később született egy másik gyermekem, egy most 15 éves fiam, akinek mindent megadtam, szerető nevelést, támogatást kapott és kap most is, igazi apja vagyok. Ő is és sokan mások is jó apának tartanak, pedig nem vagyok az. Úgy érzem emiatt kapom most meg a büntetésem.

52/F


2019. szept. 7. 08:48
1 2 3 4 5 6
 41/51 anonim ***** válasza:
92%
Késő bánat, mostmár ne probalj az élete része lenni. Viszont ha a anyagilag megengedheted magadnak, az elmaradt gyerektartás biztos jol jonne neki egy saját lakásra beugronak. A múltjat tönkre tetted, a jövőjét teheted szebbé.
2019. szept. 8. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/51 A kérdező kommentje:
Őt minek kell most itt szidni? Nem mondta ő soha, hogy haragszik vagy megvetne, és pénzt sem kért soha! Én mondtam neki, hogy ne keressen többet, azóta nem keres, ahogy én sem kerestem őt. Ő nem tehet semmiről! Amúgy is megvan már mindene, jól fizető állása van, belső építész lett. A férje vagy èllettársa meg úgy tudom építőipari vàllalkozó. Nincs neki szüksége az én pénzemre.
2019. szept. 8. 06:40
 43/51 anonim ***** válasza:

Nincs szuksege , de azert jólesne neki , ha látná, hogy jóvá akarod tenni a dolgokat , es penzt akarsz neki adni , mintegy sebtapaszként

Persze most se akarsz adni , most azzal magyarazod, hogy nincs szuksege , csak ne keruljön egy forintodba

2019. szept. 8. 07:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/51 anonim ***** válasza:
91%

Atyaég. Ilyen emberek... Nem hiszem el hogy ilyen ember létezik.

(Nem olvastam a válaszokat, csak a kérdést)

"egy most 15 éves fiam, akinek mindent megadtam"

Aztán mégis milyen beteg ideológiával tudtad magadnak ezt megindokolni ennyi időn keresztül? Agy, az van.

2019. szept. 9. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/51 anonim ***** válasza:
94%

most is csak azért érdekel, mert büntet az élet, és itt keresed az okokat.

Nem a lányodért magáért érdekel ez a dolog.

Szerintem

2019. szept. 9. 20:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/51 anonim ***** válasza:
92%

... szerintem lehet, hogy a lányodnak segítenél vele, ha beszélnél vele, mert könnyebb lenne neki feldolgoznia bizonyos dolgokat (hogy nem kellett, stb)

de amúgy elég undorító minden, amit írsz.

2019. szept. 9. 20:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/51 anonim ***** válasza:
92%
Nem tudom szerintem ennél szánalmasabb nincsen mint ez hogy betegen jut eszedbe. Meg az hogy a fiadat "szeretted", a másikat milyen alapon zártad ki? A maffiózók is szeretik a fiaikat...De ha a lányod annyira rendes hogy még így sem tud haragudni senkire...mármint ha teljesen másmilyen mint te..akkor lehet hogy nem bírja nézni ha szenvedsz, és ezért fog veled beszélni, és még jól is esne neki. De amúgy ez hogy míg megy az élet duplanulla ember vagy aztán betegen gondolkodsz el...ez több mint szánalmas.
2019. szept. 9. 20:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/51 anonim ***** válasza:
94%

Hat nem ilyenkor kell jatszani a szanom banom jofej apat.

Nem kell felvenni a kapcsolatot vele. En el is tiltanam az anyja helyebe.


A fiad meg igy jart. Volt egy gerinctelen apja. Lehet ö se lesz különb. Majd megerti.


Lassan arra kell tanitani a jövö generaciot hogy amugy csak az anya a fix. Az a csalad. Az apàk meg jönnek mennek. Nem veletlen az anyja nevét kerik mindenhol hivatalban az embernek.

2019. szept. 9. 20:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 49/51 anonim ***** válasza:
0%

Pedig a kerdezo korrekt volt, es kovetkezetes. A no a hunyo a sztoriban. Lehet szepiteni, de ez az igazsag.


22N

2019. szept. 10. 00:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 50/51 anonim ***** válasza:
53%

"Szerintetek rossz ember vagyok, ha van egy gyerekem, és soha nen törődtem vele? Megérdemlem, hogy rossz legyen az életem?"


Szerintem undorító SZAR EMBER vagy, egy nulla féreg, senkiházi és megérdemled a súlyos betegségedet (ilyet nem szeretek mondani, de te megérdemled!)!

2019. szept. 10. 02:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!