Kezdőoldal » Emberek » Magány, egyedüllét » Lehet -e úgy élni, hogy...

Lehet -e úgy élni, hogy feladom az életet?

Figyelt kérdés

Röviden felvázolom a problémáimat:


30 éves vagyok, egész eddigi életem úgy telt el gyakorlatilag, hogy az élet minden területén kudarcot vallottam: nem érettségiztem le annak idején, így 10 éve egy helyen dolgozom, ugyanazt a monoton munkát végezve. De még jogosítványom sincs, egyszerűen nem sikerült levizsgáznom annak idején, így hagytam a fenébe.


Továbbá nincsenek barátaim és barátnőm sincs - sőt nem is volt még soha.


Mindig is ilyen voltam - visszahúzódó, csendes, félrevonuló, és antiszociális. 17 éves korom óta próbálok változtatni ezen, de azóta még nem jött össze!


Voltak öngyilkossági kísérleteim is huszonéves koromba, több is, de nem sikerültek.


Így, hogy eltelt ennyi idő ezután már azt érzem, hogy nem is szeretnék változtatni, jó ez így ahogy van, és valószínű ez már életem végéig így lesz.


Tehát én nem akarok már meghalni, nem próbálkozom többet öngyilkossággal, viszont a változtatással sem próbálkozom, mert ha eddig sem sikerült, akkor ezután sem fog.


Hanem egyszerűen feladom, és beletörődök a sorsomba, az egész élet már nem érdekel. Bár a fájdalom elég nagy belül, néhanapján (pl. karácsonykor) pedig még jobban, de hát eddig is kibírtam és ezután is kifogom.


Más esetleg még él így vagy hasonlóan?


Előbb-utóbb gondolom egy ilyen életvitel úgy is átalakul valamilyen betegséggé (pl. rák), ami aztán megpecsételi a sorsomat végleg.


2019. nov. 11. 18:04
1 2
 1/14 A kérdező kommentje:
Úgy értettem az utolsó mondatot, hogy egy ilyen életvitel, ahol a lelki fájdalom ekkora, komoly betegséget eredményezhet az idő múlásával.
2019. nov. 11. 18:05
 2/14 anonim ***** válasza:
Ugyanez vagyok én is. Annyi hogy én jogsival nem próbálkoztam. Amikor volt rá pénz nem mertem. Most meg nincs mert azt is feléltem. Nincs munkám se. Te mit dolgozol?
2019. nov. 11. 18:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%

Mit hittél el magadról, ami ilyen gondolatot és ilyen azonosulást váltott ki benned önmagaddal szemben? amit magadra ruháztál, hogy "te ennyit érsz?" Mikor tetteted magad áldozattá? miért érzed magad áldozatnak?

Ajánlom olvasd el Eckhart Tolle könyveit és rájössz hogy nem te szenvedsz, hanem a meggyőződésed, a nézőpontod és az egód. Aki TE vagy az nem szenved, az nagyon is jól van, az vagy igazán te. A félelmeiddel nézz szembe, mikor azok a korlátok amiket elhiszel egy helyzetről és ez teremti a te valóságod. Nem ez a sorsod, a sorsod te formálod, te csak azonosultál hogy "ennyit kaptam, ennyi az egész" de ezt mind te okoztad magadnak. "Ami bent, az kint, ami lent az fent." Fájdalmas erre ráébredni, nekem is az volt de a te kezedben van az irányítás, ha tudatos leszel önmagadra. Nem egyik napról a másikra fog ez létrejönni, hanem gyakorlás, gyakorlás és önismeret. Ajánlom menj önfejlesztő csoportba, pszichológushoz illetve rengeteg lehetőség van még. Az élet szeret téged, hidd el.

2019. nov. 11. 18:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
100%
Változtatni bármikor lehet. Kedves, értékes, szerethető ember vagy, csak hidd el és nézd magad annyiba, hogy adsz magadnak még egy esélyt. Barátokat szerezni is lehet, csak nyitni kell.
2019. nov. 11. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
100%
De ha beletörődtél, akkor most mi van? Miért írtad ki ezt a kérdést?
2019. nov. 11. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszaitokat.


#2 Egy multinál dolgozom, egyszerű betanított munka, ennyi. Nagyon unalmas már ennyi év után, de hát ez van.


#3 Eckhart Tolle és más spirituális, önfejlesztő könyveket is elolvastam már, de valahogy nekem nem működtek sosem az ott leírtak, így feladtam azokat is. Olyan, mintha elennék átkozva.


#5 Jó kérdés, hogy miért írtam ki, nem tudom. Egy kicsit megnyugodtam most, jó volt kiírni, és ennyi!

2019. nov. 11. 18:18
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Hát jó, de akkor mégis csak akarsz változtatni.
2019. nov. 11. 18:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 A kérdező kommentje:
Igen, jó lenne változtatni, de nem lehet, nem tudok egyszerűen. Azért nem tudok, mert nincs hozzá kedvem, erőm. Már belefáradtam a próbálkozásokba.
2019. nov. 11. 18:24
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

1. Szokj le minden rossz szokásodról (nekem kevés volt és változtattam rajtuk és nagyon nagyot változtattak rajtam)

2. Válts pozitív gondolkodási módra, ne törődj a múltra az csak a gyengébbik szellemed.

3. Szokj le a maszturbálásról( én is nagyon nagy introvertált voltam, amivel alapból krvára nincs semmi baj, de ezzel nagyobb önbizalmam, beszélőkém, boldogabb lettem)

4. Próbálj minnél többet sportolni (válaszd ki milyen sportot szeretsz, menj kondiba vagy stb.) ez az egyik legnagyobb stressz-kiút

5. Kezdj el meditálni (tudom, hogy hülyeségnek gondolod, de nézz, olvass utána több óráig) ez nagyon nagyon fontos dolog, nem értem miért ilyen kevés ember csinálja ezt.

6. Ne nyafogj, szimplán krvára nincs értelme

7. Tudasd magaddal, hogy nem vagy egyedül, mert nem vagy az. csak az egód akarja bemagotatni beléd különféle szr gondolatokat, aztán a depressziód

8. Légy kint minnél többet a természetbe

9. Találd meg mi érdekel

10. Ne akarj kényelmes életet

11. Túld tól a komfortzónád- kezdj el beszélgetni a munkahelyeden, a boltban a bolti árussal(ő úgyis unatkozik, beszélgetni fog veled), járj el bárba vagy ilyesmikbe (de ne iggyál!), tudom nagyon szarul fogod érezni magad, de így fejlődsz. Ami naturál, kényelmesít stb. legtöbbször szr.

12. Ne félj elutasításoktól

13. Ne légy lusta és tegyél érte, max. egy rossz napod lesz, de mégis több leszel

Elsőre ennyit tudtam összeírni, de nyugodtan rámírhatsz különféle kérdések iránt

2019. nov. 11. 18:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 anonim ***** válasza:

Nem, te nem adtad még fel, mert a benned élő lény még élni akar - ezért is írtad ki a kérdést!


Igen, meg is betegedhetsz, de dönthetsz úgy, hogy a fizudból spórolsz mindig egy keveset és összegyűjtöd a jogsira valót és leteszed ha törik, ha szakad!


Amint sikerül, megnő az önbecsülésed, az önbizalmad és jobban fogod magad érezni.


Persze, ha nem teszel semmit, nem változtatsz semmit, akkor marad is a semmi....


Pofára estél 100-szor?


Próbálkoztál és nem sikerült 100-szor?


Akkor is áljj fel újra és addig amíg majd nem sikerül, kezdj el élni és ne csak vegetálj!


A többi jön majd magától, csak neked meg kell tenned hozzá az elő lépést.


Én is olyan voltam, mint te, aztán végül mégis elindultam és mindig egy kicsivel messzebb jutottam, volt, hogy magam alá zuhantam, de újra felálltam és később lett párom is, pont akkor, amikor már végleg feladtam és elkezdtem egyedül is jól érezni magam.


Rengeteg embernek nem sikerül az élete, szóval kár lenne azt hinned, hogy csak te vagy így.


Mindenki próbálkozik, aztán előbb-utóbb valami jó lesz, vagy nem, de amíg élsz, addig élj és tegyél magadért, mert áldozatok nélkül nincs esély.

2019. nov. 11. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!