Hogyan tudok a magánytól megszabadulni? (Sztori lent)

Nincsenek olyan barátaim, akikben meg tudok bízni, az osztálytársaim között is csak akkor leszek nyitott, ha feloldódtam. Izgulós és szorongó ember vagyok, a társaságokban többször azt gondolom, hogy én nem vagyok oda való és legszívesebben lelépnék. Engem nem érdekel az, amit ők csinálnak: cigiznek, többször nem ismerik a mértéket az alkoholnál, a suliban is hülyeségeket csinálnak (pl: tegnap nagy szünetben wc papírral betekertek egy másik osztálytársamat és leöntötték vízzel..) Nem voltam még szórakozóhelyen se, nem tudom elviselni a bezártságot és a nagy tömeget.

Próbálkoztam tavaly néhány osztálytárssal lógni esténként pár órát, de többször izzadt a tenyerem és tördeltem is a kezem.

Már úgy érzem sokszor, hogy kezdek otthon begolyózni a magànytól, jól esne egy nekem szimpatikus társaságba kerülni, de egyszerűen nem találom a helyemet. Jövőre végzek, utána egyetemista szeretnék lenni, valószínű, hogy kollégistaként.

Nincsenek jó tapasztalataim a közösséget illetően, általánosban is kiközösítettek, mert kövér voltam + ami még durvább: a betegségem miatt is kinevettek és kavicsokkal dobáltak. El voltam nevezve b.zinak, dagadéknak is.

A betegségem fő tünete az orrvérzés és azt mondták, hogy ott menstruálok.

Amikor ezt a szüleimnek elmondtam kiirattak a suliból ( nagy szülő- tanár csetepaté után) és egy vallásos általánosba kerültem.

Ennek már vége, pszichológusnál nem voltam soha. Nem beszéltem a múltamról, csak a szüleim tudják, szégyellem ezt bárkinek is elmondani...